‘Story’ címkével ellátott bejegyzések

Anglia

2012. szeptember 29. szombat

A héten sikerült egy kevés időt eltöltenem a szigetországban. Először voltam ott és gondolom, hogy mondanom sem kell, hogy mennyire tetszett. Amit most leírok néhány bekezdésben, az nyilván ennek az országnak csak egy nagyon kis szelete lesz, az is nagyon rövid időre bontva és abból is csak az, amit érdekesebbnek találtam, így nem lesz túl átfogó és objektív ez a bejegyzés.

Anglia egy teljesen más világ az ittenihez képest. Az emberek segítőkészek, udvariasak és annak ellenére, hogy majdnem teljesen máshogy van minden, mint itthon, szinte az összes benyomás pozitív volt. Lenne mit tanulnunk tőlük, minden tekintetben.

Mivel üzleti úton voltam, ezért az első nap szinte teljesen arra ment el, a második napon volt csak időm szabadon mászkálni a több, mint 12 milliós Londonban, ahol meglepően jónak találtam a tömegközlekedést és egyáltalán nem tűnt egy világvárosnak (ez most jó értelemben értendő), sok helyen inkább csak egy barátságos kisváros benyomását keltette kellemes kis pubokkal és olyan házakkal, amiknek virág van az ablakukban.

Ami így elsőre elég furcsa volt, az az, hogy bármerre mentem – Londonon kívül is – szinte minden be volt kamerázva. Ez viszont valamiért nem volt zavaró, könnyen meg tudtam szokni, később pedig még a biztonságérzetemet is növelte.

A különböző feliratok és táblák különösen tetszettek. Mint ahogy már említettem is Twitteren, az angolok nem csak szeretik és merik, hanem tudják is használni a különböző típusú betűket, kezdve a pubok elé kirakott, krétával megírt tábláktól a százéves üzletek felett található cégtáblákig. Ez egy olyan dolog, amit nagyon, de nagyon hiányolok itthon – persze valószínűleg teljesen hiába.

Ők már rég megértették a web fontosságát, így mindenütt kint vannak a webcímek az autók oldalától az egyszerű blokkig, amit a bolti vásárlás után kapunk. Sok átlagos magyar vállalkozónak ezt évekig lehetne magyarázni, akkor sem értené meg és nem csinálna belőle rendszert, pedig ingyen van (itt most nem az autók oldalára gondolok elsősorban, hanem arra, hogy minden lehetőséget megragadnak a reklámozásra). QR-kódot viszont csak egyetlen egyet láttam összesen, az valamiért nem annyira elterjedt.

Angliában a felhők iszonyatos sebességgel mennek – legalábbis ahhoz képest, amit itthon megszoktunk – pillanatok alatt megjön az eső, de nem az az igazi, nagy eső: inkább csak szitál, szemetel, aztán meg amilyen gyorsan jön, olyan gyorsan el is áll és kisüt a nap. Vagy nem is áll el, csak esik és közben kisüt a nap. De csak annyira esik, hogy ne legyen érdemes előszedni az esernyőt – nem is vittem, pont ez miatt – ilyenkor egy kapucni is bőven megteszi.

Az egyetlen dolog, ami nem tetszett, az az volt, hogy a pályaudvarokon nem voltak kukák. Nehezemre esett volna otthagyni a szemetet a padon, inkább eltettem a táskámba és megvártam, ameddig a takarító néni arra jár a kocsijával és bedobtam oda. Mondjuk ezt itthon is így csinálom, ha nincs kuka a közelben, de ott nem volt túl sok szabad hely a szemét számára a táskámban.

Továbbá még azt is megjegyezném (leginkább magamnak), hogy néhány nap nem elég Londonra. Szerencsére nekem most csak minimális mennyiségű helyszín volt előre betervezve, arra a néhány helyre pedig oda is tudtam érni időben.

Még két dolog, amire mindenképpen oda kell figyelnie annak, aki kimegy. Az egyik a költőpénz: alapban minden jóval drágább, egy fél literes kólára és egy egyszerűbb hamburgerre nyugodtan lehet számolni kétezer forintnyi összeget, szóval nem árt jól utánaszámolni mindennek előtte, ráhagyással. Szerencsére az utazás – amennyiben tömegközlekedéssel oldja meg valaki – nagyon jól kiszámítható előre (nem csak az ára, az indulási és érkezési időpontok is), így itthonról, előre, az internetről tájékozódva nem éri túl sok meglepetés az embert. A másik pedig az eltérő konnektorok: itthon is és kint is lehet kapni átalakítót (UK-EU adapternek hívják, kint az első boltban találtam, amelyikbe bementem). Nem vészes az ára, de szinte nélkülözhetetlen, mert enélkül sem telefont, sem pedig fényképezőgépet nem fogunk tudni feltölteni.

Mivel itthon sem a fővárosban lakom, ezért időnként – ismerősök között – vissza-visszatér a kérdés, hogy tudnék-e Budapesten huzamosabb ideig lakni. Tudnék, de nem szeretnék. Londont viszont egy annyira barátságos helynek ismertem meg, hogy ott ez valószínűleg nem jelentene problémát.

Jó volt, tetszett, szerintem egyszer még visszamegyek hosszabb időre is fényképezőgéppel, memóriakártyákkal és egy rakás akkumulátorral a hónom alatt.

Igazságszolgáltatás az USA-ban

2012. augusztus 25. szombat

Ma @ottoolah egyik tweetjének köszönhetően két, számomra nagyon érdekes blogbejegyzést olvashattam arról, hogy hogyan működik az amerikai igazságszolgáltatás, ill. a döntéshozatal egyes ügyekben. Jöjjön néhány bekezdés, kedvcsináló gyanánt.

Korán reggel érkeztem, több száz ember gyűlt össze egy nagy teremben. Egy rövid videóval magyarázták el az esküdtszék lényegét és az esküdtek kiválasztásának a menetrendjét. Ezután egy idős bíró bácsi beszélt (mesteri szónok volt), mire a végére ért, mindenki kitüntetve érezte magát, hogy részt vehet az igazságszolgáltatás nagyszerű intézményében! Ezt megelőzően úgy gondoltam, hogy a jogot ismerő bíróknak kell vitás ügyekben döntést hozniuk, nem változó összetételű és intelligencia-hányadosú jöttmenteknek. Ahogyan a sokat vitatott fegyvertartási jog, az esküdtszék elméleti magyarázata is röviden az, hogy így nem tud a hatalom a polgárok fölé kerekedni és elnyomni őket. Nem a bíró kezében van a döntés, hanem a polgárokéban, nem tud a bíróság a polgárok kárára susmusolni.

[…]

A délután során egyre több esküdt jelöltet ismertünk meg, nagyon érdekes arcok jöttek össze. Volt jogi egyetemi hallgató, idős fekete néni, egyetemi irodista, étteremtulajdonos, menzai alkalmazott, építőmunkás, nyugdíjas katona, postás, mikrobiológus, házépítők boltjában eladó, fiatal tanárnő, festő-mázoló, idős mexikói bácsi. Mindenki mesélt egy kicsit a munkájáról és a családjáról, a bírónő érdeklődő kérdéseire válaszolva.

[…]

Reggel egy rövid bírói bevezető után rögtön az ügyvédek jutottak szóhoz, mindkettő ismertette az álláspontját (opening arguments), próbáltak szimpatikusnak, határozottnak de barátságosnak látszani. Az egész műsor az esküdtek meggyőzésére irányult, végig hozzánk beszéltek, nem a bíróhoz vagy egymáshoz, mi utcai ruhában, kényelmes székekben ültünk, ők öltönyben és nyakkendőben álltak…

Amikor ilyeneket olvasok, akkor mindig az jut eszembe, hogy lehet, hogy a bolygónk másik felére kellett volna születnem.

Akit érdekel a teljes írás, az itt olvashatja el: Tizenkét dühös ember (mobil változat erre) és Tizenkét még dühösebb ember (mobil változat). A mobil verziókat azért linkeltem be, mert szerintem az jóval kényelmesebben olvasható a fehér háttér miatt.

Ha pedig tetszett a fent belinkelt két blogbejegyzés és érdeklődsz az USA iránt, akkor meghallgathatsz Ottóval egy interjút a Gombapresszó ezen adásában.

Mivel lehet elrontani egy jó szolgáltatást?

2012. július 20. péntek

Azok közé tartozom, akik jobban szeretik, ha a levelei a gépén vannak és nem a felhőben. Ehhez talán még abban az időben szoktam hozzá, amikor még az ADSL viszonylag kevés helyen volt elérhető, a mobilnet pedig iszonyatosan drága volt, notebookot használtam és így bárhova mentem, mindig elérhető volt minden adatom akkor is, ha nem tudtam az internetre felcsatlakozni, vagy ha túl szűk volt a rendelkezésre álló sávszélesség.

Ugyanakkor érdekelnek az IT világ újdonságai, még ha csak kipróbálás szinten is. Tehát ha jön valami új dolog (mondjuk egy új webes szolgáltatás), akkor regisztrálok, kipróbálom, aztán majd eldől, hogy a mindennapi életben is fogom használni, vagy csak egy lesz a listán a sok közül, ami mellett ott a pipa, hogy hallottam/láttam/próbáltam már.

Így lett 2005-ben Gmail fiókom is: szükségem ugyan nem volt rá, de ha már van egy ilyen szolgáltatása a Google-nek, akkor nézzük meg, hogy mit hozott össze a Google csapata. Mivel viszonylag még kevesen használtak a Gmailt, ezért sikerült beregisztrálnom egy vezeteknevem.keresztnevem@gmail.com formátumú e-mail címet, vagyis megelőztem a regisztrálással a névrokonaimat. Ennek viszont csak rövid ideig örülhettem, mert hamarosan rá kellett jönnöm, hogy egy ilyen helyen elsőnek lenni saját névvel nem feltétlenül jó dolog.

A névrokonaim rendszeresen elrontják az e-mail címüket, ha megadják valakinek, vagy ha regisztrálnak valahova, így az elmúlt évek során kaptam:

  • biológia házi feladatot (egy ötödikes kissrác vitatkozott velem, amikor válaszoltam neki arra a levélre, melyben a házi feladatát küldte el nekem, hogy „dehát a Csabi bácsi ezt az e-mail címet adta meg, én jó helyre küldtem – és ezzel a lendülettel elküldte a házi feladata második részét is)
  • kottát, melyet valamelyik fúvószenekar egyik tagjának szerettek volna küldeni
  • online játékokra való beregisztrálás alkalmával kiküldött leveleket
  • Facebook-regisztrációt megerősítő e-mailt
  • teljesen személyes tartalmú, random leveleket
  • meg még egy rakat olyan dolgot, amihez semmi közöm és nem is nagyon tudok mit kezdeni velük.

Egyetlen egy helyre iratkoztam fel ezzel az e-mail címmel, ez pedig a HP hírlevelére volt. Ehhez képest bőven kapok spamet is, pedig semmilyen publikus helyen nem adtam meg a levélcímemet (jó, tudom, a spam nem csak így juthatott el hozzám).

Szóval ezzel az egésszel azt akartam csak elmesélni, hogy milyen „élmények” várnak az emberre, ha egy viszonylag új, de népszerű levelező szolgáltatásba a vezeteknev.keresztnev kombinációval, a többeket megelőzve regisztrálja be magát egy nagyon, esetleg egy közepesen gyakori névvel. 🙂

Egyetlen kép…

2011. december 12. hétfő

Nézzétek meg ezt a képet, mielőtt tovább olvasnátok, de a képen lévő személyeket hagyjátok figyelmen kívül. Nektek mi ugrik be erről a képről elsőnek?

Nem tudom, hogy másnak mi, de amikor nem rég – valójában teljesen mást keresve – rábukkantam erre a képre a Google-ben az indexképek között, akkor én egyből felkiáltottam, hogy: Afrika! (pedig egyetlen egy néger és egyetlen egy akácia sincs a képen).

Aztán egy klikk és egyből bejön a kép alatti kísérőszöveg:

Every journey began in Africa.

Valami különös hangulata van ennek a földrésznek, még sokszor így, egy ilyen kisméretű képen keresztül is. Akik már a kezdetektől olvasták a blogom, azok tudják, hogy oda vagyok Afrikáért – na jó, lehet, hogy ezt még így egy az egyben nem írtam le – és így már talán mindenki számára érthető, hogy amikor megláttam ezt a képet, akkor legszívesebben repülőre ültem volna és irány Afrika…

A kép nagyobb méretű változata ide kattintva érhető el (szándékosan nem a bejegyzés elején linkeltem be).

Amúgy a kép egy táskareklám, ami a Louis Vuittonnak készült. A fotózásról pedig találtam is egy werk videót a YouTube-on, amit itt megtekinthet az, akit esetleg érdekel (sajnos nem HD).

Egyszer eljön az a nap, amikor Kelet-Afrikából, egy szállodában ülve fogok írni egy bejegyzést ide (természetesen jó sok fotót mellékelve), ezzel valóra váltva az egyik álmom, ill. színesítve a blogom korábbi bejegyzéseit is… 🙂

Hogyan ne küldjünk ki hírlevelet?

2010. október 14. csütörtök

Tegnapelőtt kaptam egy hírlevelet az egyik hazai domain-regisztrátortól, a következő szöveggel:

Tisztelt Ügyfelünk,

felhívom a figyelmét arra, hogy ha új .hu végződésű domaint rendel, nem elég azt befizetni, hanem a rendelés visszaigazolásában leírt okmányokra is szükség van. Új domain, új igénylő, másként soha nem lesz bejegyezve.

Valószínű, hogy sokunknak ismerős a helyzet: az Ügyfelek nem olvassák el a szükséges instrukciókat, sokszor egyáltalán nem érdeklik őket a formaságok, a maguk elképzelése alapján megpróbálják megoldani a feladatot (sokszor rosszul), majd utána panaszkodnak, jönnek az e-mailek és a telefonok, mert nem értik, hogy mit az, amit nem csináltak jól.

Tegnap jött az előző hírlevél folytatása:

Tisztelt Ügyfelünk,

kapja minden aktív ügyfél.

Elnézést kérek azoktól akik nem értették a levél feltételes mód értelmezését, mivel azt  mertem feltételezni, hogy ezt a nyelvtani szabály minden magyar honfitársam értelmezni képes.

A ha szócska jelzi a mondatban a feltételes módot, ha rendel új.hu domaint.

Mégegyszer bocsánat a merész feltételezésemért.

Annak ellenére, hogy maximálisan megértem a hírlevélküldő problémáját, úgy gondolom, hogy hirtelen felindulásból nem lehet hírlevelet kiküldeni. Méreg ide, bosszankodás oda, de mégis csak ezekből az emberekből élünk…

Azért arra kíváncsi lennék, hogy erre a második levélre még hány olyan válaszlevél érkezett, amiben még sokan mindig nem értik egészen az eredeti problémát… 🙂

Azt, hogy ki küldte a fenti hírlevelet, azt szándékosan nem írtam le, mert nem az, hanem a hogyan a lényeg.

Eladó a linkmania.hu domain

2010. július 16. péntek

Eladó a linkmania.hu domain, mely 2002. április 20-án lett beregisztrálva. Az ára fix: 30.000 Ft. Az elmúlt nyolc év alatt a domain fenntartás és az egyéb költség közel ennyi volt, így az ár a domain korát is tekintve (SEO szempontból nem egy rossz befektetés egy 8 évesnél idősebb domain) egyáltalán nem mondható soknak. A domain árának kiegyenlítéséről természetesen számlát állítok ki.

Története

Az internettel való megismerkedésem óta gyűjtöttem a linkeket. Kezdetben papírra irogattam fel a fontosabb webcímeket, amikor pedig a papír már kevésnek és körülményesnek bizonyult, akkor 3,5″-os floppy lemezen tároltam (így magammal tudtam vinni). Később jött az ötlet, hogy csinálhatnék egy saját linkgyűjtő-oldalt, így beregisztráltattam életem első domain nevét, a szóban forgó linkmania.hu-t. Az oldal html és php3 alapokon működött.

Tehát a LinkMania egy kategorizált linkgyűjtemény volt, de mivel akkoriban még nem volt elérhető felénk az ADSL és sokáig csak sima 56 Kbps modemmel tudtam csatlakozni az internetre, ezért kénytelen voltam megszüntetni az oldalt. Az ADSL-es korszak beköszöntéig nem foglalkoztam a dologgal, csak minden évben befizetgettem a domain meghosszabbításának díját. Azóta pedig minden évben abban reménykedek, hogy majd a következő egy év során oda jutok és tudok vele foglalkozni. Mivel ez mostanáig sem jött össze, így a napokban az eladása mellett döntöttem: ha más esetleg tudja használni, lát benne fantáziát, akkor ne álljon még évekig üresen az oldal. A domain hasznosítására van több ötletem is – sajnos az erdeti elgondolás a mai netes techológiáknak és elvárásoknak köszönhetően már nem állja meg a helyét…

Ha valakit érdekel a domain, akkor itt tud érdeklődni.

Frissítés: időközben a fenti domain elkelt. 🙂

Hátha szüksége lesz rá…

2010. július 13. kedd

A múlt csütörtök óta hívogatott valaki ismeretlen számról, napjában két-három alkalommal. Nem szeretem azokat a hívásokat, ahol ismeretlen számot ír ki a telefon, így ha ilyen van, akkor általában fel sem veszem. De most ha fel akartam volna venni, akkor sem nagyon tudtam volna, mert olyan rövid ideig hívtak, hogy mire felemeltem volna a telefont addigra a hívás meg is szakadt.

Tegnap a sokadik nem fogadott hívás után mégis csak felvettem és nagyjából a következő képpen zajlott a beszélgetés:

Én: Halló, tessék?
Ismeretlen szám: Jó napot kívánok, X. Y. vagyok és az Y. Z. Kft. megbízásából hívom Önt. Alkalmas időben zavarom?
Én: Hátööö… aham… mondja csak… (ekkor már éreztem, hogy megint rám akarnak sózni valamit…)
Ismeretlen szám: Remek borotváink vannak és amennyiben most megrendelne egyet ebből a nagyszerű termékből, abban az esetben a borotvát ingyen megkaphatná, Önnek csak a postaköltséget kellene fizetnie, ami 790.- Ft. Érdekelné Önt az ajánlatunk?
Én: Köszönöm szépen, de nem, mert van borotvám…
Ismeretlen szám: Igen, igen, de ha most megrendelné ezt tőlünk, akkor össze tudná hasonlítani a kettőt és ha úgy dönt, hogy mégis az általunk küldött termék a jobb, akkor sem kellene fizetnie érte semmit és csak annyiba került, amennyi a postaköltség volt.
Én: Értem, de már régóta ugyanazt a borotvát használom és meg vagyok vele elégedve, így nincs szükségem másikra, köszönöm.
Ismeretlen szám: Igen, de hátha mondjuk egy hét múlva meg szüksége lesz rá… ha összehasonlítaná a kettőt, akkor láthatná a különbséget is.
Én: Köszönöm, de nem.
Ismeretlen szám: Hogyne, persze. Viszont akkor tudnánk az Ön hölgy ismerőseinek női borotvákat ajánlani…
Én: Kedves Uram… köszönöm, de tényleg nincs erre sem semmi szükségem…
Ismeretlen szám: Rendben. Akkor még csak annyit szeretnék elmondani, hogy az X. W. Kft. adatbázisából jutottunk hozzá az Ön telefonszámához. További szép napot kívánok, viszonthallásra…
Én: Köszönöm, Önnek is, viszonthallásra…

Na… hát pontosan ezért nem szeretem felvenni a telefont, ha ismeretlen számról hívnak. Biztosítási, tőzsdei és egyéb ajánlatokkal keresgélnek meg, mindenféle ingyenes(nek látszó) kétszemélyes wellnesshétvégéken át egészen az ilyen borotvákig, számomra teljesen ismeretlen adatbázisokra hivatkozva (ahol szerintem a hozzájárulásom nélkül szerepel a telefonszámom).

Persze nem az a bajom, hogy egyszer felhív és megkérdezi. Az a bajom, hogy mondom, hogy köszi, de nem kell és akkor erőszakoskodik még jópár percet, hogy ha esetleg ez nem tetszik, akkor van másik ajánlata. Persze a fenti eset még elég jónak mondható, mert írhattam volna most a hetekig telefonálgató biztosító cégről is, aki nem akart leszállni rólam és a végén már majdnem hogy fenyegetett, hogy legyek az ügyfelük…

Legközelebb ha ismeretlen számról hívnak, kapásból kinyomom a telefont akkor is, ha épp egy leendő Ügyfél hívna első alkalommal. Az legalább van annyira intelligens, hogy a második hívás után rájön, hogy le van tiltva a hívószámkijelzés a mobilján, visszakapcsolja és felhív újból…

Hibajavítós hétfő

2010. március 1. hétfő

Az első számítógépes bug, 1947-ből

Az egyik legrosszabb munkának a PHP-s hibajavításokat tartom. Amikor tudjuk, hogy mi a hiba, de a kódot ezerszer átnézve sem találjuk meg, pedig ott van az orrunk előtt. Egy egyedi fejlesztés után a több száz vagy több ezer sornyi PHP kód között azért mindig akad néhány ilyen. Ezeket lehet ugye csökkenteni saját osztályok és függvények használatával, de azért néha mégiscsak becsúszik egy-egy bug.

Egy ennél sokkal rosszabb dolog pedig az, ha más munkájába kell beleturkálni (PHP/HTML), ráadásul úgy, hogy tele van hibával. Változónevek előtt nincs mindenhol ott a $ karakter, többféle és hibás karakterkódolás, többdimenziós tömbökben tárolt adatok, melyek külső fájlban vannak adatbázis helyett, stb. Szóval csupa jó dolog… 🙂 Mindez persze egy “működő” oldalon. Jobban mondva mégsem működik rendesen, azért kell átnézni.

(more…)

Afrika és Széchenyi Zsigmond

2010. február 22. hétfő

Középiskolás koromban naponta több, mint 3 órát töltöttem el buszozással és a hozzá tartozó várakozással. Ez egy idő múlva kezdett nagyon unalmassá válni, mivel én a legtöbb osztálytársammal ellentétben nem leltem örömöm abban, hogy beülök a kocsmába egy sörre (azóta sem), ameddig várom a buszt. Hogy esetleg ezt az időt tanulással töltsem, az eszembe sem jutott… Így elég rövid időn belül kerestem és találtam magamnak elfoglaltságot az utazások és a várakozások idejére. Ez pedig az olvasás volt. Rengeteget olvastam többek között a Computerworld c. hetilapot ill. a havonta megjelenő PC World magazint, de most másról szeretnék írni…

Széchenyi Afrikában

Nagy kedvenceim voltak Széchenyi Zsigmond vadász, író afrikai vadásznaplói: a Csui! és az Afrikai tábortüzek. Noha járt Afrikán kívül többek között Ázsiában és Alaszkában is, melyekről szintén írt könyvet, én csak a fenti két művét olvastam (ezeket viszont jópárszor). Nem a vadászat és nem is Széchenyi miatt kezdtem el olvasni, hanem Afrika miatt, ugyanis sokáig nagy álmom volt, hogy eljussak oda. Hogy miért, azt ne kérdezze senki, nem tudom, egyszerűen csak megtetszett, még e könyvek elolvasása előtt. Később próbáltam más hasonló jellegű, Afrikával kapcsolatos könyvet is olvasni (pl. Kittenberger Kálmán: Vadász- és gyűjtőúton Kelet-Afrikában), de valahogy nem kötött le úgy, mint Széchenyi.

(more…)

A Tenere fája

2010. február 7. vasárnap

L'Arbre du Ténéré — A Tenere fája (1961)

A Tenere a Föld legnagyobb sivatagának, a Szaharának egy része. Ezen a vidéken állt 1973-ig egy — a világ legmagányosabb fája, vagy a Tenere fája jelzővel illetett — akácia. Azért nevezték így, mert kb. 400 (négyszáz!) km távolságon belül nem volt másik fa. Mivel ugye a sivatagban nem igazán vannak tájékozódási pontok, ezért érthető, hogy egy ilyen fa a karavánutak egyik fontos tájékozódási pontja.

A Wikipédia szerint ez az egyetlen fa, melyet még az 1:4,000,000 léptékű térképek is jelölnek. Csak hogy könnyebben el tudjuk képzelni: egy ilyen térképen 1 cm az 40 km-es távolságot jelent. Tehát mondjuk egy ilyen méretarányú, kisebb falitérképen elfér egész Európa és ezen egy magányos fát külön feltüntetnek.

(more…)