2011. szeptember havi archívum

A három legfontosabb dolog a Twitteren

2011. szeptember 29. csütörtök

Ez a mostani egy nem túl hosszú, ám remélhetőleg annál hasznosabb bejegyzés lesz azok számára, akik még újak a Twitteren és problémát okoz nekik az indulás.

Tudom, hogy a legrosszabb az az egészben, amikor 0, azaz nulla követővel el kell kezdened csiripelni, mivel akkor még látszólag csak magadnak tweetelsz. Ez valójában viszont nem így van. Ha nem kezdesz el tweeteket írni a „semmibe”, akkor azokat az embereket, akik valahogy eljutnak a twitteres oldaladig, a következő kép fogadja, illetve kb. a következőket fogják gondolni:

„Itt van ez a valaki, nincs róla egy fotó, nem írt magáról egy sort sem és még csak nem is tweetelt eddig semmit. Ez egy üres profil, nem tudok vele mit kezdeni, úgy hogy mehetünk is tovább…”

Ennyi volt, lehetett volna esetleg egy új követőd, de az üres oldalad miatt nem vett komolyan a látogató és már tovább is állt.

A fentiekből következik, hogy nagyjából három dolog van, amit mindenképpen szem előtt kell tartani a Twitteren, ha szeretnéd, hogy a követőid száma növekedjen. Ez a három önmagában nem elég, az induláshoz viszont szinte elengedhetetlen.

1.) Tölts fel magadról egy profilképet

Sokkal személyesebb lesz tőle az egész, jó hatással van az új követőkre, a Timeline-on is sokkal könnyebben a személyedhez tudják majd kötni az általad megosztott tweeteket.

2.) Töltsd ki a Bio mezőt

Ki vagy, mi vagy, mit csinálsz, mivel foglalkozol, miről tweetelsz? Itt – kivételesen 140 helyett 160 karakteren – le tudod írni azt a néhány dolgot, amit a többieknek érdemes rólad tudni. Szinte művészet mindezt belezsúfolni értelmesen 160 karakterbe, de azért próbáld meg. (Ezt a mezőt úgy tudod kitölteni, hogy a jobb oldalon felül a felhasználónevedre, majd a Settings menüpontra klikkelsz, a többit pedig már a Profile fül alatt egyedül is megtalálod.)

3.) Tweetelj folyamatosan

Nem arról van szó, hogy percenként tweetelj és arról sem, hogy éjjel nappal a Twitteren lógj, de ha számodra érdekesebb dolgokkal találkozol, amik esetleg másokat is érdekelhet, azokat nyugodtan – és rendszeresen – megoszthatod. Ne vegye el a kedved az, hogy néhány napig nincs egyetlen követőd sem. Ha jön egy új látogató a Twitter-oldaladra, akkor általában beleolvas az utolsó néhány bejegyzésbe – már ha van ilyen – és ha érdekesnek találja a fenti három dolgot, vagy ezek közül valamelyiket, akkor megnyomja végre azt a várva várt Follow gombot.

Személyes adatok

Itt azért megjegyezném, hogy nem árt gondolnunk a személyes adatok védelmére is. Amit a Twitterre kiteszel, az mindenki számára publikus lesz, még azoknak is, akik nincsenek regisztrálva a Twitterre. Lehetőség van azonban arra, hogy a tweetjeid védve legyenek (Protect my Tweets), így azokat nem láthatja mindenki. Azonban a képed és a Bio mező tartalma ettől függetlenül még mindenkinek látható marad.

Írtam korábban néhány bejegyzést a Twitterrel kapcsolatban, melyeket itt megtalálsz:

Ezen kívül lehetőséged van arra, hogy itt megnézd az én Twitter oldalamat. Ha pedig ott jársz és érdekesnek találod, akkor követhetsz is akár regisztráció és/vagy bejelentkezés után, a Follow gombra kattintva. :)

Első nemzetközi Green-Go rövidfilm verseny és fesztivál

2011. szeptember 22. csütörtök

Megjegyzés: ez a bejegyzés egy olyan közleményt tartalmaz,
amely külön kérésre lett elhelyezve ezen az oldalon.

A CEEweb a Biológiai Sokféleségért, a Diverziti Egyesület és a Greenpeace Magyarország minden kamerát, illetve egyéb felvevőberendezést kezelőt meghív, hogy részt vegyen az első nemzetközi Green-Go rövidfilm versenyen és fesztiválon!

A rövidfilmes kategóriák

Kincsünk a Föld és az élelem (Greenpeace)

Bebizonyosodott, hogy nem fenntartható az a mód, ahogyan ma az élelmiszereket termeljük. A nagyipari mezőgazdaság mérgező vegyszerekkel szennyezi a környezetet, néhány multinacionális agro-kémiai cég jogvédett vetőmagjait és génmódosított növényeket használ. Alapjaiban meg kell változtatnunk az élelmiszertermelést. A megoldás az ökológiai gazdálkodás, amely úgy teszi lehetővé az fenntartható gazdálkodást és az egészséges élelmiszerek előállítását most és hosszútávon is, hogy közben megvédi a talaj termőrétegét, a vízbázist, a klímát, támogatja a biológiai sokféleség megtartását és a környezetet sem vegyi anyagokkal, sem génmódosított növényekkel nem szennyezi el.

Túlélésünk kulcsa a fogyasztás csökkentése (CEEweb a Biológiai Sokféleségért)

Az elmúlt ötven év alatt fogyasztói szokásaink olyan méretet öltöttek, hogy már többszörös mennyiségű élelmet, nyersanyagot és energiát használunk, mint amit Földünk nyújt és megújítani képes. Az Európai Unió például 2,5-ször annyi nyersanyagot használ, mint amennyi rendelkezésére áll. Ezzel a jövő generációit veszélyeztetjük és romboljuk környezetünket, ami így egyre kevésbé tud ellenállni a káros hatásoknak. Változtassunk fogyasztói és vásárlói szokásainkon, csökkentsük élelmiszer, energia és nyersanyag felhasználásunkat!

Őrizzük meg erdeink sokszínűségét (Diverziti)

Erdeink, melyek a szárazföldi élőlények 80%-ának nyújtanak otthont, 2 milliárd embernek biztosítanak megélhetést, illetve bolygónk tüdeje, a Föld 30%-át foglalják el. Azonban az élelmiszerek és ipari termékek (marha, szójabab, bioüzemanyag, papír) iránti növekvő igények miatt ezeket az értékes ökoszisztémákat több mint 10 ezer millió hektár per év sebességgel veszítjük el. Ha elveszítjük ezeket az ökoszisztémákat, megfosztjuk magunkat és környezetünket a friss levegőtől, a tiszta víztől, a klímaváltozás hatásainak csökkentésétől, a stabil talajoktól és a fajok sokszínűségétől.

Követelmények

A rövidfilm:

  • releváns környezetvédelmi üzenetet közvetítsen, de lehet bármilyen műfajú
  • hossza fél perc és 8 perc között mozogjon
  • legyen feltöltve Youtube-ra HD verzióban (720p vagy 1080p)

Pályázási követelmények

  • Kitöltött jelentkezési lap
  • Youtube link
  • Csatolt angol nyelvű feliratfájl (.srt)
  • Két jelenetfotó a filmből (min. 300 dpi)
  • Fotó a rendezőről (min. 300 dpi)
  • Előzetes a filmből, ha van
  • Határidő: 2011. november 24.
  • Egy jelentkező maximum 3 videóval jelentkezhet (minden filmhez külön jelentkezési lapot kell kitölteni)

Aki a fenti kritériumoknak nem tesz eleget, annak a jelentkezését nem áll módunkban elfogadni.

A rövidfilmeket:

  • kreativitás,
  • eredetiség,
  • a környezetvédelmi üzenet ereje,
  • és a film minősége

alapján minden kategóriában kategória-specifikus zsűri válogatja, ami egy újságíróból, egy filmesből és egy, a témáért felelős civil szervezet tagjából áll. A zsűri minden kategóriában egy nyertest választ.

Továbbá 2011. november 25-én valamennyi film feltöltésre kerül a Filmek menüpont alá (www.greengofest.eu/hu/entries), ahol a látogatók szavazhatnak kedvenceikre november 25 és december 1 közt. A három kategóriára közösen egy közönségdíjat ítélünk meg a legtöbb szavazatot szerző videónak.

A díjazott filmek listája december 3-án kerül fel a honlapra (www.greengofest.eu).  A nyerteseket december 2-ig előzetesen emailben kiértesítjük.

A feltételeket teljesítő filmeket december 3-án levetítjük. A díjnyertes alkotások a budapesti Toldi moziba szervezett filmfesztivál esti csúcspontjai lesznek.

További információ: http://greengofest.eu/hu

Reggeli

2011. szeptember 17. szombat

Alapjában véve több minden van, ami nem jó ezen a képen, de a színek miatt mégis ki kell tennem – meg persze azért, hogy legyen egy ilyen is. :)

Ez volt a ma reggeli „tízperces projekt”, most pedig nyomás vissza dolgozni.

Hamarosan magyarul is elérhető lesz a Twitter

2011. szeptember 15. csütörtök

Többen kérdezték már tőlem, hogy a Twitter elérhető lesz-e magyar nyelven is, amire én azt mondtam, hogy előbb-utóbb szerintem igen, csak ki kell várnunk.

Úgy tűnik, hogy jó 100 millió aktív felhasználóval a rendszerben a Twitter a nem is olyan távoli jövőben tényleg elérhető lesz magyar nyelven is:

Coming soon to the Translation Center: Swedish, Norwegian, Danish, Finnish, Polish and Hungarian.

Valójában a fordítás még nem kezdődött el, viszont a Twitter a blogján már bejelentette, így a svéd, norvég, dán, finn és lengyel nyelvre fordítás lehetősége mellett hamarosan elkezdhetik az önkéntesek a Twitter magyarítását is.

A katonák hazatérnek

2011. szeptember 11. vasárnap

Nyolc éve a Vodafone-nál

2011. szeptember 7. szerda

Tegnap volt pontosan nyolcadik éve, hogy megvettem az első mobilomat a Vodafone-nál. Sokáig nem is volt egyáltalán szükségem mobiltelefonra, akkor is csak azért vettem meg, mert már ciki volt, hogy mindenki a mobilszámomat kérte, én meg mindig csak a munkahelyi, vagy csak az otthoni vezetékes számot tudtam megadni.

Azóta is a Vodafone-nál vagyok, a mobilszámom pedig még mindig ugyanaz, ami annak idején, az első telefonom dobozán lévő matricán volt. Azóta csak a telefonokat cseréltem, ill. előfizetéses lettem kártyás helyett, de a szám maradt.

Persze nem magamtól tudom, hogy tegnap volt a Vodafone-os szülinapom, voltak olyan kedvesek és küldtek egy SMS-t, hogy emlékeztessenek rá. Igazán nem nagy dolog, de jól esett és megmosolyogtatott (sokkal jobban értékeltem, mint azt a 10 perc ingyenbeszélgetést hálózaton belül a következő 3 napban, amit ennek kapcsán adtak). Persze azért köszönöm nekik azt is. :)

Traffic Rush

2011. szeptember 2. péntek

Van egy több éves, Traffic Rush nevű forgalomirányító játék iPhone-ra, melybe valamikor az utolsó frissítések alkalmával belekerült egy új játékmód is, ahol már nem csak autókat, hanem vonatokat is lehet irányítani.

Ha valaki csak frissítette a szoftver és nem indította el már jó ideje (így jártam én is), akkor az nézzen bele, érdemes. A Classic változattal ellentétben itt kaphatunk néhány bónuszpontot – feltéve ha a vonatok irányítása mellett még tudunk másfelé is figyelni. :)

Tetszik, hogy nem külön adták ki a játékot Rail Rush néven, hanem a már korábban megvásárolt szoftverbe került bele új menüpontként.

A játék amúgy nem drága, $0.99 kérnek érte. Akinek esetleg még nincs meg és érdekelné, az itt tudja letölteni.

Tipp PHP-s hibakereséshez Mac és Linux alatt

2011. szeptember 1. csütörtök

Biztosan minden webfejlesztőnek megvan a maga kis megoldása – a fejlesztés mondhatni legutálatosabb részéhez – a hibakereséshez. Ennek ellenére biztosan lesznek azért olyan olvasói is ennek az írásnak, akiknek segíteni tudok az itt leírtakkal.

Ebben a bejegyzésben arról lesz szó, hogy hogyan tudjuk a különböző, PHP kódok futtatása alatt keletkező adatokat, információkat, üzeneteket a böngésző ablaka helyett egy egyszerű egy naplófájlba kiírni, valamint hogy hogyan tudjuk ezt a fájlt megtekinteni.

Lássunk is neki: nyissuk meg a parancssort és hozzuk létre egy naplófájlt erre a célra (természetesen az elérési út is és a fájlnév is lehet tetszőleges):

touch ~/Sites/webdev.log

Ezzel létrehoztuk a naplófájlunkat. Ezek után nincs más dolgunk, mint elindítani a /Applications/Utilities/Console.app nevű programot, majd azzal megnyitni a fent létrehozott fájlt. A Console.app folyamatosan mutatja (és frissíti) a fájl tartalmát, így azt valós időben láthatjuk.

Akik a Terminal használatához vannak inkább szokva, vagy akik valamilyen Linuxot használnak, a Console.app helyett használhatják a parancssort, ahova a következőket kell beírni:

tail -f ~/Sites/webdev.log

A fenti parancs gyakorlatilag ugyanazt csinálja, mint a Console.app, így pusztán megszokás kérdése, hogy ki melyiket használja. Én azért szeretem inkább a Terminalt használni, mert az egyrészt általában amúgy is nyitva van már, másrészt pedig kevesebb helyet foglal az asztalon, mint a Console.app.

Egy apró megjegyzés: Mac-en és Linux alatt általában az alábbi könyvtárban találhatjuk a logfájlokat: /var/log

PHP kód a naplófájlba íráshoz

PHP-s fejlesztéseknél használom ezt a megoldást, de természetesen nem csak és kizárólag PHP alatt használható. Minden esetre én most közzéteszem az általam írt és használt néhány soros PHP függvény egyszerűsített változatát, ami kiírja az imént létrehozott fájlba a tartalmat:

<?php
function trace( $msg ) {
  $logfile = ‘webdev.log’;
  $msg = date( ‘M d H:i:s’, mktime() ) . ‘ ‘ . $msg . “\n”;
  if ( is_writeable( $logfile ) ) {
  $fp = fopen( $logfile, ‘a+’ );
    if ( $fp ) {
      if ( fwrite( $fp, $msg ) === true ) {
        $content = fread( $fp, filesize( $logfile ) );
        fwrite( $fp, $content );
      }
      fclose( $fp );
    }
  }
}
?>

Nekem ez az egész csak annyiban különbözik a fent bemutatott változattól, hogy van benne még egy plusz feltétel az elején, így a beállításoknál tudom szabályozni, hogy lefusson-e a függvény, vagy sem.

A rend kedvéért azért még leírom a használatát az unalomig ismételt „Hello World!”-el, bár aki ezt a fenti néhány sorból nem érti, az valószínűleg nem is nagyon fog hibákat keresgélni…

trace( ‘Hello World!’ );

A végeredmény pedig valami hasonló lesz a parancssorban és a Console-ban:

Megéri az elején ezt a néhány percnyi időráfordítást, mert utána nagyon megkönnyíti a fejlesztés alatti hibák keresését és nem utolsó sorban sokkal elegánsabb megoldás az ilyen dolgok logfájlba való küldése, mint az, hogy a böngészőben a tartalom közé küldi ki a PHP a fejlesztéshez / debug-hoz szükséges – csak számunkra fontos – információkat.