Hibajavítós hétfő

Megosztás az iWiW-en

Az első számítógépes bug, 1947-ből

Az egyik legrosszabb munkának a PHP-s hibajavításokat tartom. Amikor tudjuk, hogy mi a hiba, de a kódot ezerszer átnézve sem találjuk meg, pedig ott van az orrunk előtt. Egy egyedi fejlesztés után a több száz vagy több ezer sornyi PHP kód között azért mindig akad néhány ilyen. Ezeket lehet ugye csökkenteni saját osztályok és függvények használatával, de azért néha mégiscsak becsúszik egy-egy bug.

Egy ennél sokkal rosszabb dolog pedig az, ha más munkájába kell beleturkálni (PHP/HTML), ráadásul úgy, hogy tele van hibával. Változónevek előtt nincs mindenhol ott a $ karakter, többféle és hibás karakterkódolás, többdimenziós tömbökben tárolt adatok, melyek külső fájlban vannak adatbázis helyett, stb. Szóval csupa jó dolog… 🙂 Mindez persze egy “működő” oldalon. Jobban mondva mégsem működik rendesen, azért kell átnézni.

A hétfőm ezzel telik, meg valószínű, hogy a holnapi nap egy része is ezzel fog, így most nem az a bejegyzés került ide, amit terveztem. Viszont hosszabb időre sem akarok “eltűnni”, ezért írtam erről most pár sort.

Hogy ne legyen olyan unalmas ez a bejegyzés: a képen az első számítógépes (szó szerint) bug látható, melyet a Harvard egyetemen “jegyeztek fel” 1947-ben. A bogár belemászott az akkori (elég kezdetleges, szobányi méretű Harvard Mark II-es) számítógépbe, ami ettől hibásan működött. Innen a számítógépes bug elnevezés. 🙂

Mielőtt hozzászólnál...


Egy hozzászólás megírásakor kérlek, hogy vedd figyelembe a következőket:
  • ne írj trágár, vagy közízlést sértő szavakat
  • ne sértsd meg mások személyiségi jogait
  • ne buzdíts senkit a törvény megsértésére
  • legyél türelmes és előzékeny
Előre megköszönöm, hogy ha hozzászólsz, akkor a fentieket tiszteletben tartod.

Ha esetleg nem találnád a hozzászólásod a többi között, akkor gondolj arra, hogy az azért van, mert valószínű, hogy a fenti pontokat nem vetted figyelembe...

Itt lehet hozzászólni!