‘iPad’ címkével ellátott bejegyzések

iPad 3

2012. március 8. csütörtök

Csodálkozom, hogy a Sirit nem tették bele, de biztos úgy voltak vele, hogy legyen elég a négyszer több képpont (most már 2048×1536 pixel), a négy magos grafikus chip, ill. még néhány apróság és nem lövik el az összes puskaport (úgyis felesleges, mert igazi konkurenciája még mindig nincs a készüléknek).

Mától Magyarországon is kapható az iPad 2

2011. március 25. péntek

A címben szereplő okból kifolyólag megint sorbanállás van Budapesten az Apple Premium Resellerek előtt. :)

Idén szándékosan nem foglalkoztam ezzel a témával a blogon, ugyanis nem tulajdonítok a mostani, 2-es változatnak akkora jelentőséget, mint az előzőnek. Az elsőhöz képest ez a verzió inkább csak nagyobb tuningolásnak tűnik.

A téma látszólagos hanyagolása ellenére az elmúlt hetekben – leginkább a bejelentés óta – figyeltem az erről szóló írásokat, cikkeket és azon tűnődtem, hogy hol van a konkurencia? Csak mert eddig a tavaly bejelentett iPad-et sem sikerült utolérnie a többieknek, ma meg már egy generációval újabb készülék is megvásárolható és az is gondolni való, hogy már egy ideje a következő változaton dolgozik az Apple. Az utolérést pedig nem úgy kell érteni, hogy kinek sikerült több memóriát vagy gyorsabb processzort belepakolni a táblájába, hanem úgy hogy az hogyan működik.

Ezzel a készülékkel most (megint) nagyon elhúzott az Apple, nehéz lesz utolérnie jó darabig bárkinek is.

Azon olvasók számára, akik járatlanabbak ebben a témában és a GarageBand név sem hangzik ismerősen, ajánlom a következő videót. Azt hiszem, hogy a GarageBand számomra az Apple talán legigényesebben és leginnovatívabban elkészített szoftvere, ami az elsőtől az utolsó pixelig és funkcióig úgy van összerakva, hogy leesik tőle az ember álla. (Egyébként a videóban látható GarageBand ára 3,99 €, tehát kb. egy ezer forintos szoftverről beszélünk.)

Már a Saturn is árul iPad-et

2010. augusztus 25. szerda

iPad a Saturn szóróanyagában

Általában nincs abban semmi különös, ha egy multi kínálatában megjelenik egy újabb informatikai eszköz, azonban az iPad ebből a szempontból most egy kivételes dolog, mégpedig az alábbiak miatt.

Amikor az Apple bejelentette az iPad-et az idei év elején, akkor még nem tudhatta előre, hogy mekkora sikere lesz. A megjelenés óta persze a fél világnak iPad-re van szüksége és a kaliforniai óriás gyártósorai kevésnek bizonyulnak ekkora kereslettel szemben, így most gyakorlatilag hiány van belőle szinte az egész világon.

Ebben még eddig mindig nincs semmi különös, megesett már másik nagy cégekkel is az, hogy alulbecsülték a keresletet, utána pedig nem győzték kiszolgálni a türelmetlen vásárlókat.

A gond az az, hogy az AAR-ek (Apple Authorized Reseller) ill. az APR-ek (Apple Premium Reseller, akiknek az Apple szigorú követelményeinek kell megfelelni) hivatalosan nem árulhatnak iPad-et, meg nem is tudnák leszállítani nekik a fentebb leírtak miatt. De az Apple-nek nem csak az iPad-ek szállításával van gondja, az ellátás sokszor akadozik, már régóta, más termékek esetében is.

Természetesen a kereslet attól nem csökken, hogy bejelentik, hogy majd legkorábban fél év múlva lesz csak kapható az adott termék. Az Apple elég naív, ha azt gondolja, hogy majd az emberek a világ minden táján ölbe tett kézzel megvárják azt a bejelentéstől számított 6-8-10 hónapot, ameddig az adott országban – vagy akár földrészen – hivatalosan elkezdik árulni az eszközt. Az emberek várakozás helyett megveszik szürkeimportból a terméket ahol tudják, akár még jóval drágábban is, megkerülve ezzel azokat a boltokat, akik tulajdonképpen milliókat költöttek arra a saját pénzükből, hogy az Apple termékeket árulhassanak a cupertinói cég által elvárt színvonalon.

Az ilyen, mint a Saturn is, meg simán behozza az iPad-et és árulja, mert ebbe az Apple-nek már nincs beleszólása (természetesen nem csak a Saturn árulja, több helyen is lehet kapni). Nyilván nem a Saturn-al és a többi ilyen kereskedővel van bajom, ők abból élnek, amit megvesznek és haszonnal továbbadnak, hanem az Apple-el van a gond, akik kiszúrnak azokkal, akik szinte mindent arra tettek fel, hogy almás termékeket árulnak. Azokkal, akik megfelelnek az Apple szigorú követelményeinek és sokszor ingyenes segítséget nyújtanak ezekkel a termékekkel kapcsolatban akkor is, ha épp nem abban az üzletben vásárolták őket. Azokkal, akik segítsége nélkül az Apple jóval kisebb cég lenne, mint amekkora most.

Az ezzel kapcsolatos írás az Appleblogon: Nem kapható Magyarországon az iPad, pedig de

iPad tesztek, videók és linkek

2010. május 29. szombat

Valamiért azt hittem, hogy az iPad teszt már egyre kevésbé felkapott téma, de a webstatisztikában látom, hogy hétről hétre növekszik a teszteket keresgélők száma az oldalon. Ennek örömére előszedtem ennek a bejegyzésnek a korábban félretett félkész vázlatát, befejeztem és most közzéteszem… :)

Nyilván a több ezernyi iPad videót nem fogom belinkelni ebbe a postba – és értelme sem lenne – de talán azoknak tudok segíteni valamennyit ezzel a válogatással, akik teszteket keresgélnek a neten és ez miatt itt kötnek ki a blogomon.

Ha úgy gondolod, hogy segítségedre voltak az itt összegyűjtött linkek, akkor megköszönném, ha cserébe klikkelnél egyet a fenti Like vagy Tetszik gombon, vagy megosztanád egy másik csatornán ismerőseiddel is az oldalt… :)

A linkek új ablakban nyílnak meg (mint minden más link a blogon).

(tovább…)

Gyors iPad teszt

2010. április 9. péntek

iBooks alkalmazás az iPad-en

A tegnapi napon pár percre egy kicsit közelebbről is szemügyre vehettem Handrás iPad-jét. Mivel nem volt rá túl sok idő, ezért csak gyorsan átfutottam az engem leginkább érdeklő dolgokat (pl. Maps, iBooks, Safari, stb.) és így ennyi gyorsteszt után kb. én is azokat a dolgokat tudom csak megerősíteni, amit eddig mások írtak róla.

Amikor ez év januárjában bejelentették az iPad-et, akkor még így sok ezer km távolságból nem láttam benne semmi extrát, csak egy újabb számítástechnikai kütyüt. Bár már az utóbbi hetekben is egyre jobban körvonalazódott bennem, de csak tegnap értettem meg igazán – használat közben – hogy miért annyira forradalmi az iPad.

(tovább…)

Handrás kezében az iPad

2010. április 3. szombat

iPad

Handrás néhány perce, több, mint 16 órás sorbanállás után az elsők között vehette át előrendelt iPad-jét a Fifth Avenue-i Apple Store-ban.

Nem szeretem az ilyen óriási felhajtást az Apple termékei körül (pedig rendszeresen ez van), de a sok irigykedő és rosszindulatú emberrel ellentétben egyetértek Handrással abban, hogy egy ilyen eseményen jó ott lenni egy magyar Apple kereskedőnek. Például azért jó, mert ilyen eseményből csak egy van és nyilván nem csak szórakozásból utazott ki New York-ba, hanem ez az üzletnek is jót tesz. Az pedig már csak hab a tortán, hogy összekötötte a hasznos utat a kellemessel és eltöltött néhány kellemes napot a városban.

(tovább…)