‘Vadászat’ címkével ellátott bejegyzések

Afrika és Széchenyi Zsigmond

2010. február 22. hétfő

Középiskolás koromban naponta több, mint 3 órát töltöttem el buszozással és a hozzá tartozó várakozással. Ez egy idő múlva kezdett nagyon unalmassá válni, mivel én a legtöbb osztálytársammal ellentétben nem leltem örömöm abban, hogy beülök a kocsmába egy sörre (azóta sem), ameddig várom a buszt. Hogy esetleg ezt az időt tanulással töltsem, az eszembe sem jutott… Így elég rövid időn belül kerestem és találtam magamnak elfoglaltságot az utazások és a várakozások idejére. Ez pedig az olvasás volt. Rengeteget olvastam többek között a Computerworld c. hetilapot ill. a havonta megjelenő PC World magazint, de most másról szeretnék írni…

Széchenyi Afrikában

Nagy kedvenceim voltak Széchenyi Zsigmond vadász, író afrikai vadásznaplói: a Csui! és az Afrikai tábortüzek. Noha járt Afrikán kívül többek között Ázsiában és Alaszkában is, melyekről szintén írt könyvet, én csak a fenti két művét olvastam (ezeket viszont jópárszor). Nem a vadászat és nem is Széchenyi miatt kezdtem el olvasni, hanem Afrika miatt, ugyanis sokáig nagy álmom volt, hogy eljussak oda. Hogy miért, azt ne kérdezze senki, nem tudom, egyszerűen csak megtetszett, még e könyvek elolvasása előtt. Később próbáltam más hasonló jellegű, Afrikával kapcsolatos könyvet is olvasni (pl. Kittenberger Kálmán: Vadász- és gyűjtőúton Kelet-Afrikában), de valahogy nem kötött le úgy, mint Széchenyi.

(more…)