2011. június havi archívum

Amikor a gyorsítótár lassít…

2011. június 27. hétfő

Talán a legegyszerűbb módszer arra, hogy felgyorsítsuk a böngészőnket az az, ha időnként manuálisan töröljük a gyorsítótárat (cache), vagy kisebbre állítjuk a böngészőben megadott értékeket. Nem gondoltam, hogy egy napon pont erről fogok blogbejegyzést írni, de úgy veszem észre, hogy rengeteg ember nem is tud a gyorsítótárnak még csak a létezéséről sem.

Vannak napok, amikor bizony 24 óra alatt az általam meglátogatott weboldalak száma eléri a több ezret és sajnos – a nevével ellentétben – ilyenkor a böngésző gyorsítótára inkább csak hátrány, mint előny. Csak csendben megjegyzem, hogy eddig sajnos egyik böngésző sem tudott hosszabb távon (mondjuk 48 órán keresztül) megbirkózni az általam megtekintett oldalak mennyiségével (twitter linkek, RSS feedek, webfejlesztés, szakmai anyagok stb), érezhető belassulás nélkül.

A fenti okok miatt naponta, manuálisan (általában akkor, amikor a nap folyamán először a gép elé ülök) törlöm a gyorsítótárat és az előzményeket a Safariból (Chrome-ból, Firefox-ból, vagy ami épp a kezem ügyébe akad), azonban ezt a múlt héten valami oknál fogva sikerült kétszer is elfelejtenem egymás után. Az eredménye az lett, hogy a Safari elég érezhetően belassult és nehézkes volt már a böngészés.

Persze beállíthatnék egy kisebb értéket is az oldalak gyorsítótárazásánál, de mivel webre fejlesztek, ezért a fix szélességű betűtípuson és annak méretén kívül nem módosítom az alapértelmezett beállításokat. Pontosabban dehogynem, a Safarinak nem engedem meg, hogy használja a címjegyzéket, ill. az „Open ‘Safe’ files after downloading sincs kipipálva…

Mire való a cache?

A cache (más nevén gyorsítótár) tulajdonképpen arra való, hogy ha meglátogatunk egy webhelyet, akkor a már egyszer letöltött képek, ill. a webhely részét képező fájlok a merevlemezünkön eltárolásra kerülnek. Amikor pedig a következő alkalommal járunk ugyanazon a weboldalon, a böngészőnek nem kell újból letölteni az oldalt alkotó elemeket, hanem egyszerűen (az internetkapcsolatnál sokkal-sokkal gyorsabb) merevlemezről tölti be azokat, megspórolva ezzel akár több másodpercet, ill. akár több MB hálózati forgalmat is. Jól járunk mi (gyorsabban töltődik be az oldal), jól jár az internetszolgáltató (kisebb hálózati forgalom), ill. jól járnak a szerver üzemeltetői is (kisebb terhelés). Természetesen most itt ne egy olyan oldalra gondoljunk, ami mindennel együtt kitesz 2-3 MB-ot és van naponta 10 látogatója, hanem egy olyanra, ahol van napi százezer oldalletöltés (ez már ugye naponta több száz gigabájtnyi adatforgalmat is eredményezhet).

Ha viszont megnézünk néhány ezer oldalt és az ezekről eltárolt információkat később már nem használjuk fel, akkor azok csak feleslegesen foglalják a helyet a lemezen és feleslegesen lassítják a rendszert.

Tehát összegezve: azokat az oldalakat érdemes gyorsítótárban tárolni, amiket napi rendszerességgel (esetleg naponta többször is) meglátogatunk. Ilyenkor van leginkább értelme a gyorsítótár használatának. Az „ipari méretekben” történő böngészésnél / oldalletöltéseknél inkább hátrány, mint előny.

Egyébként én a magam részéről azt tartanám ideálisnak, ha beállíthatnám, hogy melyik oldalakat tárolja gyorsítótárban a böngésző (az összes többit ne). Sajnos ilyen böngészőt nem ismerek (tessék, itt egy jó ötlet a fejlesztőknek egy újabb funkció beépítéséhez, ami ma még nincs elterjedve). Az Opera beállításai mondjuk elég részletesek, de még az sem az igazi.

A teljesség igénye nélkül összeírtam, hogy az ismertebb böngészőkben hol kell a gyorsítótárat törölni, hátha többeknek hasznos lesz. Ez böngészőnként, operációs rendszerenként és nyelvenként eltérhet, de egy pici körültekintéssel bárki megtalálhatja akkor is, ha egy másik menüpontba lenne eldugva (az alábbi lista Mac OS X-re vonatkozik):

  • Safari
    Safari / Reset Safari…
  • Chrome
    Chrome / Böngészés adatainak törlése…
  • Firefox
    Eszközök / Előzmények törlése…
  • Opera
    Tools / Delete Private Data…

Eközben a Facebookon…

2011. június 22. szerda

Mostanában ilyen és ehhez hasonló üzenetekkel fáraszt a világ legnagyobb közösségi oldala.

Ilyenkor elképzelem magamban, amint a Facebook főhadiszállásán Zuckerberg gépén is felpattan valami hasonló értesítés és ráküld néhány embert a dologra, hogy Csabánál valami nem jó, nézzetek már utána… :)

Ez pedig számomra a rejtély kategóriába tartozik. Miért pont 420? Én kocka módjára gondolkodom, plusz még szeretek belátni a dolgok mögé is, hogy mi, hogy és miért pont úgy működik, ahogy. Ha mondjuk 256 vagy 512 lenne, akkor nem tenném fel a kérdést, de így felteszem. Miért pont négyszázhúsz? Nem értem. Ha esetleg valaki rájött, vagy tudja, megírhatná.

Hiba a tranzakció feldolgozása közben

2011. június 11. szombat

Az egyik legnagyobb hazai banknál van bankszámlám, melyhez biztosítanak webes elérhetőséget, így itthonról is tudom intézni a pénzügyi dolgokat, ha épp úgy alakul.

Most arról nem írok, hogy a belépést is mennyire körülményesen csinálták meg, meg hogy az egész rendszer mennyire nehézkesen és lomhán működik, inkább csak a képen szereplő hibaüzenetre szeretnék fókuszálni.

Első látásra semmi extra, látszólag a buta felhasználó hibája miatt jött elő a hibaüzenet, mert nem tudja, hogy egyszerre csak egy levelet lehet megteninteni és ebből adódóan egyet lehet megtekintésre bejelölni is. Azonban aki picit figyelmesebben jár-kel a világban és megnézi a képet (eseteg feljesztői szemmel nézi), észreveheti azt, hogy miért is írtam meg ezt a bejegyzést.

Nézzük az elejéről. Ezen a felületen jelölőnégyzetekkel (checkbox) lehet kijelölni a megtekintésre felsorolt leveleket. Ebből az ember feltételezné, hogy többet is ki lehet jelölni, hiszen a checkbox egyik nagyon hasznos tulajdonsága pontosan ez. Legalábbis amikor programozást tanultam, akkor azt tanították, hogy ez erre való, és én bizony az elmúlt 10+ évben így is használtam. Az esetek 99%-ban így is működik mindenhol.

Ha több lehetőség közül csak egyet lehet választani, akkor rádiógombot szokás használni (radio button), hiszen ott biztosítva van, hogy az egy csoporton belül található gombok közül mindig csak egy lehet bejelölve. (Az megint más kérdés, hogy egy fejlesztő néhény perces plusz munkával meg tudja oldani azt is, hogy vagy csak egy jelölőnégyzet vagy akár több rádiógombot is ki tudjon jelölni a felhasználó, de alapjában véve mindegyiket arra célszerű használni, amire tervezték.)

Tehát ezen a webes felületen még kellett legalább még egy elágazást rakni a kódba, ami megvizsgálja, hogy hány jelölőnégyzet van kijelölve és ha ez a szám egynél nagyobb, akkor meg kell jeleníteni az adott hibaüzenetet is. Plusz munka a fejlesztőnek (csak pár perc, de akkor is), a objektumokat nem kimondottan rendeltetésszerűen használjuk és bosszantó azoknak, aki erről az egyedi megoldásról megfelejtkeznek és egyszerre kettő (vagy a nagyon bátrak három, esetleg mégtöbb) jelölőnégyzetet is bejelölnek.

Most erről a nevetségesen apró dologról azért írtam bejegyzést, mert egyrészt fordított esetben tőlem, mint fejlesztőtől nem fogadnának el ilyesmit (sokkal egyszerűbb dolgokba is belekötöttek már) és jönnének a kérdések, hogy akkor ez most miért ilyen és miért nem olyan, stb. Másrészt pedig egy banknál, ahol néhány évente rendszeresen kicserélik a márványlapokat, mert annyi a pénz, hogy az ablakon folyik ki, ott ezzel egyáltalán nem foglalkoznak és simán megengedhetnek maguknak ennél sokkal nagyobb dolgokat is.

A Total Commander titka

2011. június 3. péntek

A napokban jelent meg az [origo] techbázis oldalán egy interjú Christian Ghislerrel, a Total Commander fejlesztőjével, Láthatatlan ember áll a Total Commander mögött címmel. A Total Commander elég távol áll a Macintosh-tól és a Linuxtól is, így most jogos a kérdés, hogy miért hoztam elő ezt a témát itt a blogon.

Azért hoztam elő, mert elolvastam az interjút és tetszettek Ghisler válaszai. Az első, ami számomra nagyon szimpatikus válasz volt, az ez (teljesen reálisan gondolkodik):

Sok ember, aki nem engedheti meg magának a Total Commandert, inkább más megoldást választana helyette. Nem az a stratégiánk lényege, hogy minimalizáljuk a nem regisztrált példányok számát, hanem hogy maximalizáljuk a megrendeléseket.

Természetesen nem azzal értek egyet, hogy warezoljunk amennyit csak lehet, a fejlesztők meg ne foglalkozzanak vele. Itt a hozzáállást értékelem, ill. azt, hogy ilyen higgadtan és jól látja át a dolgokat.

A másik pedig, amiből nagyon sok szoftverfejlesztő cég tanulhatna:

Nem, ahogy említettem, ellene vagyok a radikális változtatásoknak. Az emberek megtanulják, megszokják a funkciók használatát, ezeken nem érdemes változtatni, ha nincs rá nyomós okunk. Ennél fogva a Total Commanderbe sosem kerülnek forradalmian új funkciók, a szoftver evolúciósan fejlődik. Nem hiszem, hogy egy modern operációs rendszer fájlkezelőjének számottevően másképp kellene működnie, mint egy régebbiének.

Nagyon kevesen gondolkodnak így. Nézzük csak meg az 5-15 évvel ezelőtt megjelent kisebb programokat. Elkezdték fejleszteni ezeket minimális funkciókkal, majd az évek során egyre nagyobbra és nagyobbra duzzasztották őket, teletömve olyan extrákkal, melyekben a felhasználók nagy többsége elveszik és amire a legtöbb embernek semmi szüksége sincs. Így lett az 5-10 MB-os programokból az évek alatt akár 100-200 MB-os (!) úgy, hogy közben kb. ugyanazokat a gombokat és funkciókat használja a felhasználók legnagyobb része. A szoftverek viszont mára sokkal több helyet és sokkal több memóriát is foglalnak.

Ráadásul pedig sokszor indokolatlanul nagy változtatásokat is csinálnak a programokban, teljesen áttervezve a GUI-t (szándékosan nem hoznék fel példának most szoftvereket, de tudnék párat). A felhasználók pedig az új változat első indításakor azt sem tudják, hogy melyik gomb mire jó és mit hol találnak meg. Persze ugyanakkor lehetne néhány jó példákat is felhozni, amikor egy kezelőfelületet sokkal használhatóbbra sikerül csinálni.

Nem a szoftverek fejlődése ellen vagyok, mert haladni kell a korral és lépést tartani az igényekkel, de soha nem szabad elfelejteni, hogy a kevesebb néha több. Nem kell minden régi és jól bevált dolgot lecserélni csak azért, hogy valami új legyen helyette. Aki pedig azt mondja, hogy a billentyűparancsok elavultak (mint a fent említett cikk bevezetőjében is), az érdemi munkára eddig még nem igazán használhatta a számtógépet. :)

Egyébként – biztos vagyok benne, hogy – az az üzleti modell, amit Ghisler is használ (egyszer megveszed, utána pedig az összes változat ingyenes) is nagyban közrejátszik abban, hogy evolúciósan (nem pedig robbanásszerű újításokkal) fejlődik a szoftver.

The Arctic Light

2011. június 1. szerda

Terje Sorgjerd május elején Norvégiában dolgozott, ott készültek az alábbi felvételek. Még egy-két ilyen videó tőle és külön címkét fog kapni a blogon.

Most látom a harmadik ilyen videóját, nagyon tetszik, gyönyörű táj és nagyon szép színek, viszont észrevettem, hogy picit kezd zavarni a víz gyors mozgása. Valahogy kizökkent abból a nyugalomból, amit egyébként a videó próbál árasztani. Persze mindezek ellenére nagyon tetszik és várom a következőt… :)