Ismét iWiW és ismét valami, ami nem tetszik. Egy elég érdekes dolgot tudtam meg a napokban a személyes adataink és az iWiW-en található alkalmazások kapcsolatáról… Pedig ez nem mostani történet, most, hogy így utánakeresgéltem a neten, látom, hogy kezdetektől fogva így van (lassan már egy éve), csak nekem nem tűnt fel eddig.
Az iWiW-en egyetlen egy alkalmazást vettem csak fel (még az elején, az Egymás szemében-t), azt is csak azért, hogy lássam, hogy milyen, ha már az nyerte a versenyt. Azonban az utóbbi hetekben szépen folyamatosan kapom a rendszertől az értesítéseket, hogy néhány másik alkalmazásban véleményt mondtak rólam, vagy értékelték a pókertudásom, stb. Ebben látszólag semmi fura nincs elsőre, azonban ha jobban belegondolunk, akkor valami még sincs egészen rendben.