‘Apple’ címkével ellátott bejegyzések

Susan Kare munkái

2011. december 9. péntek

Susan Kare a ‘80-as évek elején csatlakozott az Apple-höz és a Macintosh felhasználói felületének több elemét is ő készítette el – így például jónéhány ismertebb ikont is. De nem csak az Apple-nek, hanem a világ vezető szoftvercégeinek is tervezett ikonokat, ezért az ügyfelei között olyan nevek is szerepelnek, mint az AT&T, Cisco, Facebook, IBM, Intel, Microsoft, Motorola, Nokia, Oracle, vagy pl. a Xerox. Az általa készített munkákból szemezgetnék most párat, melyek talán ismertebbek és amelyek nekem is jobban tetszenek.

Látszólag nem nagy dolog ilyen ikonokat összehozni, viszont aki már egyszer megpróbálkozott vele, az tudja, hogy mégsem olyan egyszerű ez, mint amilyennek látszik… :)

Susan nevéhez fűződik többek között a Chicago, a Geneva és a Monaco nevű font is.

Akit esetleg jobban, vagy bővebben is érdekelne a dolog: a fenti ikonok Susan Kare által kiadott különböző nyomtatott, limitált és dedikált formában megrendelhetők a kareprints.com oldalon.

Van úgy, hogy nincs semmi…

2011. november 24. csütörtök

Tényleg semmi, mint például az utóbbi jó másfél hétben. Pontosabban fogalmazva több minden is történt, de egyik sem olyan, amiről érdemes lett volna egy külön bejegyzést írni, úgy hogy most ömlesztve megemlítenék néhány dolgot (nem feltétlenül időrendi sorrendben). Nem szeretem ezeket a bejegyzéseket, de néha-néha kell ilyen is.

Minecraft: az elmúlt héten megjelent a Minecraft 1.0.0, amely már a kezdetektől fogva hatalmas siker. Mire a játék hivatalos kiadása megjelent, Notch már régen milliókat keresett vele – euróban. Így kell ezt csinálni. :)

Negyven éves lett a mikroprocesszor: a múlt héten lett 40 éves az Intel 4004-es mikroprocesszora, mely a világ első ilyen lapkája volt. Hihetetlen a mai processzorok teljesítménye és áramfelvétele a 4004-eséhez képest és egyre hihetetlenebbek ezek a nagy évszámok is az IT történelmében.

Siri: ezzel kapcsolatban is írnék pár sort (ismertető a Siriről angol nyelven). Mint minden fontosabb technikai újításnak, így ennek is el kell indulnia valahonnan. Ez egy úttörő munka most, ami évek múlva fogja kiforrni magát, amikor már nem kell megnyomni egyetlen egy gombot sem az aktiválásához. Ha a lakásban, irodában, kocsiban (vagy bárhol) hozzá szólunk, azt fel fogja ismeri és elvégzi az adott műveletet (elindítja a légkondit, bekapcsolja a TV-t, beállítja a hőmérsékletet, a további lehetőségek pedig végtelenek). Most még sokan nem értik, legyintenek egyet és, azt mondják, hogy ezt már évekkel ezelőtt tudták a Nokia telefonok, de nem. Ez nem az. Ne akarja senki összehasonlítani az egy-egy szavas parancsokat feldolgozó szoftvereket és az akár összetett mondatokat feldolgozó és megértő, folyamatosan tanuló technológiát egymással. Ez egy teljesen más dolog és tetszik vagy nem, ez lesz a jövő.

Facebook: nagyjából eddig tartott, hogy viszonylag szívesen jártam fel a Facebookra. Egyre kevesebbet vagyok fent és egyre jobban kezdem azt érezni, hogy nincs szükségem arra a sok szemétre, amit az ismerősök egy elég nagy része az üzenőfalra felvisz (bocs mindenkitől). Naponta jóval száz felett van a Mail.app-be beérkező e-mailek és RSS-ek száma és egyszerűen azon felül már nincs kapacitásom még arra is, hogy ezeket végignézzem még úgy sem, hogy gyorsan átfutva legördítek a lap aljára a legutolsó elolvasott bejegyzésig.

Ipari kémkedés – legálisan

2011. november 3. csütörtök

Komolyan gondolja bárki is azt, hogy egy cég, aki annyi pénzt költ éves szinten kutatásra, fejlesztésre és innovációra, mint az Apple, az majd csak úgy kiteregeti a lapjait a konkurenciának?

A koreai cég [Samsung] még tavasszal kérvényezte, hogy az Apple még be nem mutatott mobileszközeihez hozzáférhessen, hogy egyezőségeket keressen a saját okostelefonjaival és táblagépeivel, és ezek alapján felkészülhessen a jövőbeni jogi lépésekre.

Nevetségesnek tartom, hogy egy ekkora vállalat elő mer állni egy ilyen, mindenki számára teljesen átlátszó kéréssel. :)

Forrás: Samsung kontra Apple helyzetjelentés – BeszeljukMac.com

Steve Jobs 1955-2011

2011. október 6. csütörtök

Apple Campus 2

2011. augusztus 19. péntek

Eddig már minden valamire való Apple blogon és híroldalon megírták legalább kétszer, hogy az Apple új Campust fog építeni a közeljövőben, én viszont eddig szándékosan hallgattam róla a blogon. Ennek az az oka, hogy jó ideig csak elég rossz minőségű, videóból kimásolt képeket lehetett találni az Apple következő főhadiszállásáról, ezeket viszont a gyenge minőség miatt nem szerettem volna ide kitenni. A héten viszont találtam néhány jó minőségű képet és – bár az első mondatom alapján nagy hírértéke ennek itt és most nem igazán van, mégis – szeretném ennek az épületnek a látványterveit ezek után itt is viszontlátni. A részletekbe viszont túlságosan nem bonyolódom bele, de pár sort azért írnék róla.

Óriási, impozáns, gyűrű alakú üvegépület lesz, körülötte és benne hatalmas zöld területekkel, 13 ezer dolgozóval. Mindez több, mint 26 hektáron, a mostani Campustól nem messze. Ha minden a tervek szerint halad, akkor 2015-re már el is készül. Jól néz ki, nem is találhatta volna ezt így ki más, mint az Apple. :)


Képek forrása: www.cupertino.org

A Mac OS X ereje

2011. augusztus 14. vasárnap

Több, mint 73 nappal, 6 órával és 31 perccel ezelőtt kapcsoltam be a Mac-et. Most viszont eljött az ideje az újraindításnak, mert már jó ideje ott figyeltek az újraindítást is igénylő frissítések a Software Update ablakban. Ha jól rémlik, akkor Debian alatt valamivel több, mint 250 nap volt az eddigi uptime rekord (parancssoros környezet, web- ill. FTP szerver), Windows alatt pedig valami 2 hét körüli időre emlékszem.

A Mac-et ha nem használom, akkor csak sleep módba teszem, ahogy talán a legtöbb Mac felhasználó. Nagyjából 2 másodperccel az Apple menü Sleep menüpontjára való kattintás után már alszik is és kb. ugyanennyi időre van szüksége, hogy az óránként néhány wattot fogyasztó alvó állapotból felébredjen és az összes ablakot a tartalmával együtt a sleep előtti állapotban lássam viszont. Ez főleg akkor hasznos, ha előre láthatólag valamiért hosszabb ideig nem vagyok gépközelben (ez nálam azt jelenti, hogy kb. 20-30 percnél tovább).

Többen kritizálták már a sleep módban történő árampazarlást, de azt sokan nem tudják, hogy ez a fogyasztás ilyenkor minimális (tényleg csak néhány watt). Ha valakinél otthon egy órára véletlenül bekapcsolva marad a TV, akkor az gyakorlatilag több áramot elhasználhat, mint naponta egy Mac alvó állapotban…

Ahhoz pedig, hogy ennyi legyen az uptime, nem kell más, mint vagy egy kis szerencse (hogy hónapokig ne legyen áramszünet), vagy pedig egy szünetmentes tápegység – ahogy erről korábban már írtam is. Mondjuk a Security Update-eket sem a legjobb kihagyni, ezek viszont sajnos ilyen újraindítást igénylő dolgok.

Egyébként még mindig a Leopardot nyúzom és nem hiszem, hogy mostanában válatni fogok Snow Leopardra (pedig a polcon pihen egy az XMS-ből vásárolt páldány), Lionra meg főleg nem. Hiába számít réginek, vagy elavultnak a Leopard, egyelőre a stabilabb működést sokkal többre értékelem, mint a technikai újításokat. Természetesen, ha lenne egy valamilyen második Mac is a házban, akkor biztosan kipróbálnám a Liont, de így inkább egyelőre nem kockáztatom meg.

Gyorsan utána számoltam, hogy ha netán ismét uptime rekordot szeretnék dönteni, akkor mostantól kezdve nagyjából október végéig kellene mennie kikapcsolás és újraindítás nélkül. Ha pedig a következő 17 napban nem kell újraindítani, akkor elmondhatom magamról, hogy idén nyáron összesen csak két alkalommal kapcsoltam be a gépet… :)

Weboldal ajánló: Aperture tanácsadó

2011. május 26. csütörtök

Nem szoktam ajánlani azokat a blogokat és weboldalakat, amiket olvasok, de most ebben is kivételt teszek. Az elmúlt héten bukkantam rá Vincze Vilmos weboldalára – pontosabban először Ő talált rá az én blogomra egy Aperture problémával kapcsolatban, de most hagyjuk a részleteket :) – ahol többek között több, nagyon jó kis anyag van összeállítva az Apple Aperture nevű szoftverével kapcsolatban.

Akik egyáltalán nem ismerik a Aperture-t, azok is nyugodtan elkezdhetik itt az ismerkedést, ahol az alapfogalmaktól kezdve, lépésről lépésre vezeti be Vilmos az olvasókat a szoftver használatának rejtelmeibe.

Fogalmam sincs, hogy miért nem találtam rá eddig erre az oldalra, most viszont jó ideig lesz olvasnivalóm – igyekszem minden nap egy-két bejegyzését elolvasni.

Akik valamilyen Macintosh-t használnak és úgy érzik, hogy már szűkösnek bizonyulnak az iPhoto lehetőségei, vagy csak hezitálnak, hogy milyen szoftverrel dolgozzák fel a fotókat, azoknak feltétlenül ajánlom az oldalt. Akik időközben áttértek Aperture-re és még nem ismerik a szoftver összes funkcióját, azoknak viszont nem ajánlott. Azoknak kötelező. :)

A weboldal Aperture tanácsadó része ezen a linken érhető el. Jó olvasást és tanulást mindenkinek.

Mától Magyarországon is kapható az iPad 2

2011. március 25. péntek

A címben szereplő okból kifolyólag megint sorbanállás van Budapesten az Apple Premium Resellerek előtt. :)

Idén szándékosan nem foglalkoztam ezzel a témával a blogon, ugyanis nem tulajdonítok a mostani, 2-es változatnak akkora jelentőséget, mint az előzőnek. Az elsőhöz képest ez a verzió inkább csak nagyobb tuningolásnak tűnik.

A téma látszólagos hanyagolása ellenére az elmúlt hetekben – leginkább a bejelentés óta – figyeltem az erről szóló írásokat, cikkeket és azon tűnődtem, hogy hol van a konkurencia? Csak mert eddig a tavaly bejelentett iPad-et sem sikerült utolérnie a többieknek, ma meg már egy generációval újabb készülék is megvásárolható és az is gondolni való, hogy már egy ideje a következő változaton dolgozik az Apple. Az utolérést pedig nem úgy kell érteni, hogy kinek sikerült több memóriát vagy gyorsabb processzort belepakolni a táblájába, hanem úgy hogy az hogyan működik.

Ezzel a készülékkel most (megint) nagyon elhúzott az Apple, nehéz lesz utolérnie jó darabig bárkinek is.

Azon olvasók számára, akik járatlanabbak ebben a témában és a GarageBand név sem hangzik ismerősen, ajánlom a következő videót. Azt hiszem, hogy a GarageBand számomra az Apple talán legigényesebben és leginnovatívabban elkészített szoftvere, ami az elsőtől az utolsó pixelig és funkcióig úgy van összerakva, hogy leesik tőle az ember álla. (Egyébként a videóban látható GarageBand ára 3,99 €, tehát kb. egy ezer forintos szoftverről beszélünk.)

10 éves a Mac OS X

2011. március 24. csütörtök

Napra pontosan tíz évvel ezelőtt, 2001. március 24-én indult útjára az az operációs rendszer, melyet hozzá adnak minden Apple által forgalmazott számítógéphez, vagyis a Mac OS X. A 10.0-s verzió a Cheetah volt, majd jött a Puma (10.1), a Jaguar (10.2), a Panther (10.3), a Tiger (10.4), a Leopard (10.5), a jelenlegi aktuális verzió pedig a Snow Leopard (10.6). A következő változat a nyáron érkező Lion lesz, ami értelemszerűen 10.7-es verziószámot kapja.

Jómagam a 10.5-ös változat – vagyis a Leopard – megjelenése előtt néhány héttel ismerkedtem meg a Macintosh és az Apple világával, de ez már egy másik történet. Fogok mesélni erről is egyszer itt a blogon.

A beszeljukMac.hu egyébként egy részletesebb cikkel emlékezik meg az évfordulóról, érdemes elolvasni.

Boldog születésnapot, Mac OS X!

Ez pedig kereken a századik blogbejegyzésem. :)

Apple ikonok

2011. január 28. péntek

Mielőtt bármit is írnék erről, nézzünk meg néhány régebben tervezett és nagyrészt jelenleg aktuális ikont, amit az Apple készített:

Apple alkalmazások ikonjai

Azok kedvéért, akik nem jártasak annyira az Apple világában: a fenti ikonok sima alkalmazás-ikonok, méretük 512×512 pixel. A blogom ezen hasábjának szélessége viszont csak 473 pixel, így nem is fér be egy ilyen ikon sem ide 1:1 arányban anélkül, hogy valamelyik széle le ne maradjon. Szemléltetés képpen beillesztettem a bal alsó ikont (Keynote) eredeti méretben is. Érdemes megnézni a minőséget; a talp részletességét, a fán az erezetet, a papíron lévő szöveget, valamint a tükröződést. Az Apple operációs rendszere, az OS X az a világ, ahol állítólag megesik, hogy egy egyszerű szoftverhez akár ezer dolláros ikonokat készíttetnek csak azért, hogy jól mutasson a Dockon. Tehát ha valahol, akkor itt adnak a minőségre, az egyszerű Macintosh-felhasználók pedig ilyen minőséghez vannak szokva.

Most pedig térjünk a lényegre, itt látható az Apple által készített három legutóbbi ikon:

Apple alkalmazások legújabb ikonjai

A 10-es verziójú iTunes ikonjáról már írtam korábban, a másik két ikon a Mac App Store és a FaceTime ikonja.

Részletesnek részletes, kidolgozott, de egy másik irányvonal, amit én pl. egészen egyszerűen nem értek. Nem kimondottan a váltással van bajom (bár nekem a régi stílus sokkal jobban bejött), hanem a minőséggel. Az Apple korábban nem csinált ilyen gyenge dolgokat, az évek alatt szépen hozzászoktatta a felhasználókat a minőséghez, most meg ilyen ikonokkal képes kiadni egymás után három szoftvert is.

Nyilván a fentiektől még nem dől össze a világ, de engem pl. annyira zavar, hogy nem tudok elmenni mellette szó nélkül – meg ugye az sem egy nagy hátrány, hogy a blogomon megírhatom. :)