Szoftverkiadás más szemlélettel

Megosztás az iWiW-en

Jó másfél évvel ezelőtt írtam itt a blogon, hogy mennyire nem tetszik az erőltetett menetben történő szoftverfejlesztés, hogy a fejlesztő cégek határidőre akarnak elkészíteni egy-egy alkalmazást és nem akkor adják ki az egyes szoftvereket, amikor azok ténylegesen el is készülnek.

Most lehet, hogy az Apple mozdul(t) valamennyit ebbe az irányba, mert az iTunes 11-es változata késik, mégpedig:

„Az elemzők szerint az Apple vezetőségében történt váltással egy új szemlélet is érkezik. A cég ezentúl nem határidőre készíti a termékeit, hanem csak akkor teszi közzé őket, ha már teljesen elkészültek, és tökéletesen használhatóak.”

(Forrás: Késik az új iTunes – beszeljukmac.com

Szóval másfél évvel ezelőtt leírtam valamit a blogon, ami látszólag szembe megy sok szoftverfejlesztő cég statégiájával (azoknak a vezetőknek az elképzeléseivel, akik keze alatt néha összesen több (tíz)ezer fejlesztő dolgozik nap mint nap), most pedig kiderül, hogy a világ egyik legnagyobb és vezető cége is arra az álláspontra jutott, aminek én is a híve vagyok. 🙂

Persze azért is örülök ennek a hozzáállásnak, mert mivel napi szinten használok Apple termékeket, így remélhetőleg ezek után nagy eséllyel jobb szoftvereket fogok tudni használni, mint eddig.

Úgy tűnik, hogy kellettek az Apple-nek a Sirivel és a Maps-szel kapcsolatos hibák ahhoz, hogy rájöjjenek: kifizetődőbb valamit inkább később és jobb minőségben kiadni, mint valamit korábban és tele hibával. Persze a tőzsde nem reagál olyan látványosan az ilyen később és nem akkora felhajtással kiadott dolgokra, viszont meg vagyok róla győződve, hogy hosszú távon mindenképpen stabilabb növekedést érhetnek el ezzel a fajta hozzáállással – elég csak az Apple múltjára gondolni: honnan kezdték és minek köszönhetően mára hova jutott ez az egykoron egy kis garázsból indult cég.

Számomra egyébként az a fenti eset tanulsága, hogy ne féljünk szembe menni azokkal, akik látszólag a másik irányba mennek akkor sem, ha ők nagyságrendekkel többen vannak. Ha a józan logika alapján jobban működő dolgok mellé tesszük le a voksunkat és kitartunk mellette, akkor az idő úgyis minket igazol (mint tudjuk, az Apple-től amúgy sem áll távol ez a másokkal szembe menő gondolkodásmód, e nélkül el sem jutottak volna idáig).

Mielőtt hozzászólnál...


Egy hozzászólás megírásakor kérlek, hogy vedd figyelembe a következőket:
  • ne írj trágár, vagy közízlést sértő szavakat
  • ne sértsd meg mások személyiségi jogait
  • ne buzdíts senkit a törvény megsértésére
  • legyél türelmes és előzékeny
Előre megköszönöm, hogy ha hozzászólsz, akkor a fentieket tiszteletben tartod.

Ha esetleg nem találnád a hozzászólásod a többi között, akkor gondolj arra, hogy az azért van, mert valószínű, hogy a fenti pontokat nem vetted figyelembe...

Itt lehet hozzászólni!