‘Notch’ címkével ellátott bejegyzések

0x10c video teszt

2012. október 13. szombat

Notch új játéka (nem írtam róla korábban, inkább csak fél szemmel figyeltem a fejleményeket) a 0x10c névre hallgató, még erősen fejlesztés alatt álló szoftver, melyről tegnap került ki egy videó. A kezdeti képernyőképek láttán, amiket hónapokkal ezelőtt láttam, úgy gondoltam, hogy nem fog érdekelni a játék (valószínű, hogy ezek után sem én leszek a célközönsége), azonban a videót elnézve hatalmasat fejlődött és vannak benne olyan technikai megoldások, melyek tetszenek.

Valószínűleg viszonylag szűk rétegnek készül ez a távoli jövőben játszódó játék, ahol a játékon belül működő számítógépeket lehet programozni, méghozzá 16 bites CPU-kat, Assemblyben, ami elég izgalmasan hangzik. 🙂

Bár az interneten elég sok információ van erről a készülő játékról, egyelőre jobban nem ástam magam bele a témába. Lehet hogy majd írok róla még, de inkább nem ígérek ezzel kapcsolatban semmilyen konkrét dolgot.

A játékfejlesztés jövője 10 év távlatából

2012. február 29. szerda

Az alábbi idézet egy 2001-es cikkből van kimásolva az MNO oldaláról — kiemelés tőlem:

A Philos vezetőjével, Vámosi Zsolttal nem volt egyszerű egyeztetni a beszélgetést, amelyre végül két külföldi út között került sor. A fiatal cégvezető úgy véli, a „garázsfejlesztések” ideje lejárt, a kezdeti kísérletezésből iparág lett, az egyprojektes vállalkozásoknak nincs jövőjük.

Csak megemlíteném Notch-ot, aki a Minecraft nevű játékból eddig már több, mint 5 millió példányt adott el (jelenleg €19.95 az ára), de akár lehetne említeni azokat a fejlesztőket is, akik mondjuk az iTunes Store-ban árulják az általuk fejlesztett játékokat és egyéb szoftvereket.

Most persze lehet mondani, hogy több, mint 10 év távlatából könnyű okosnak lenni, de nem ezért másoltam ki ezt a cikket, hanem azért, hogy lássuk, hogy egy-egy cég mennyire meg tudja változtatni a világot. Meg azért, hogy lássuk, hogy tíz év alatt mekkora változások vannak ebben az iparágban. Az a trend, ami akkor egyértelmű volt, mára teljesen megfordult, a kisebb fejlesztőknek kedvezve. Persze jobb ez így, mint ha úgy maradt volna, ahogy a cikkben van, ezt előre nyilván nem lehetett tudni.

Minecraft

2010. október 31. vasárnap

Minecraft

Igazán nem nevezném magam valami nagy játékosnak, hónapokig elvagyok játék nélkül is de a Minecraft most engem is megfogott, így nem tehetem meg, hogy ne írjak róla néhány sort… 🙂

A Minecraft egy 3D-s környezetben játszódó mászkálós, felfedezős, építgetős, bányászgatós, Java alapú játék. A játékon belüli világ 1×1 méteres kockákból épül fel, ezeket a kockákat pedig szabadon eltávolthatjuk, ill. lerakhatjuk, szállíthatjuk, építkezhetünk vele, így már csak a fantáziánk szab határt annak, hogy mit kezdünk a korlátlan lehetőségekkel. Bányászhatunk a föld alatt, építhetünk házat a hegy tetején, vagy egy szigeten, földből, fából, kőből, üvegből, építhetünk csónakot, vasutat, egyszóval rengeteg mindent. A különböző típusú nyersanyagokat kockánként kibányászva és “craftingolva” pedig új anyagokat és szerszámokat kapunk. Remek kis játék, megunhatatlan, abbahagyhatatlan.

A játék történetéről röviden annyit, hogy egy svéd szoftverfejlesztő srác, Markus Persson – avagy Notch – aki már korábban is játékok fejlesztésével foglalatoskodott, 2009. májusában állt neki a Minecraft fejlesztésének. A játék játszaható egy- és többjátékos módban is, böngészőből, vagy külön alkalmazásban. Ezen kívül van egy ingyenes verziója is, melyben főként építkezni lehet. A Minecraft nem ingyenes, 10 euróba kerül (9.95), de ennyit szerintem simán megér. Érdekesség képpen még annyit leírnék az ára mellé, hogy eddig több, mint 500 ezren vették meg, ezért Notch-ból rövid időn belül finoman szólva is multimilliomos lett, így egy újabb sikertörténet az övé az informatika, a szoftverfejlesztés ill. az internet világából.

Aki a fenti leírás alapján nem nagyon tudja elképzelni, vagy jobban érdekli a téma, az nézzen szét pl. a YouTubeon. A játék oldala a Minecraft.net címen érhető el.

Azoknak, akik jobban képben vannak ezzel kapcsolatban: már hallottam róla korábban, kipróbáltam az ingyenes változatát, de csak az ingyenes hétvégén tudtam játszani az Alpha változattal, ami ugye teljesen más a Classic-hoz képest. Közben megvettem és rájöttem, hogy mennyivel jobb ezt többen együtt játszani, így azóta párszor meglátogattam a Plastik Minecraft közösséget is. 🙂

Egyébként a mai frissítéstől tartok picit, lesznek benne jó dolgok, de lesz olyan is, ami már előre nem tetszik. No de majd meglátjuk…