MetalStorm: Wingman

Megosztás az iWiW-en

Néhány napja bukkantam erre a játékra az iTunes Store-ban. Bár ezekből a lövöldőzős játékokból azt hiszem, hogy már rég kinőttem, ennek ellenére mégis felfigyeltem rá. Az ok pedig a következő: eszembe jutott, hogy jó 10-15 évvel ezelőtt az átlagos asztali számítógépek teljesítménye nem érte el a mostani okostelefonokét, ezért ha manapság szétnézünk picit, akkor viszonylag könnyen találhatunk olyan játékot, melynek a grafikája messze meghaladja az akkori gépekét (itt most leginkább 3D-s játékszoftverekre gondolok).

Többek között ilyen a MetalStorm: Wingman nevű játékszoftver is, melyet a Z2Live fejleszt. A mai fiatalok már valószínű, hogy nem érzik különösebben nagy dolognak, azonban akik jóval 2000 előtt ismerkedtek meg a számítástechnikával és ha visszagondolnak… a legtöbben bizony nem gondoltuk volna még akkor, hogy jó egy évtized múlva a telefonunkon is jobb szoftverek lesznek, mint az akkori számítógépeinken.

A szoftver ingyenes, a gép irányításába pedig viszonylag könnyen – néhány perc után – bele lehet jönni (az első 1-2 perc számomra elég kényelmetlen volt). Ez a játék nem feltétlenül az a kategória, amit pl. tömegközlekedési eszközökön vagy utazás közben lehet játszani, mivel az átlagosnál több mozgást igényel, de azért azt hiszem, hogy egyszer mindenképpen érdemes kipróbálni.

Mielőtt hozzászólnál...


Egy hozzászólás megírásakor kérlek, hogy vedd figyelembe a következőket:
  • ne írj trágár, vagy közízlést sértő szavakat
  • ne sértsd meg mások személyiségi jogait
  • ne buzdíts senkit a törvény megsértésére
  • legyél türelmes és előzékeny
Előre megköszönöm, hogy ha hozzászólsz, akkor a fentieket tiszteletben tartod.

Ha esetleg nem találnád a hozzászólásod a többi között, akkor gondolj arra, hogy az azért van, mert valószínű, hogy a fenti pontokat nem vetted figyelembe...

Itt lehet hozzászólni!