‘Photoshop’ címkével ellátott bejegyzések

Aperture probléma

2010. augusztus 13. péntek

Aperture 3

Van ugye az Apple-nek az az Aperture nevű, csodás fotószoftvere, ami remek lehetőséget ad arra, hogy nagy mennyiségű fotót könnyen és egyszerűen tudjunk tárolni, kategorizálni és feldolgozni. A program tényleg nagyon jó, könnyű a kezelése, egyszerű vele dolgozni, viszont rövid használat után kiderült, hogy nem biztos, hogy ez a legjobb választás…

Nem rég importáltam a kettes Aperture-be azt a tizenezer általam készített fotót, amit eddig az iPhoto kezelt, mert úgy gondoltam, hogy az utómunka sokkal egyszerűbb lenne Aperture alatt, mint az iPhoto és Photoshop kombinációjával.

Néhány fotót feldolgozás után egyből exportáltam is kisebb (640×480-as) méretben a programból, 12-es image quality mellett). A szóban forgó képnél egy 116 Kbyte-os jpeg fájl lett az export végeredménye. A kép elég furcsának tűnt az Aperture-ben lévőhöz képest, ezért exportáltam a képet tiff formátumban is, eredeti méretben, majd ezt megnyitottam Photoshoppal. Ezután elmentettem ezt is jpeg-ként (quality: 11), majd összehasonlítottam az Aperture-ből exportált és a Photoshop-ból mentett képeket. Nagyon úgy tűnt, hogy az Aperture 2 (és a 3 is) gyakorlatilag lehagyja a sharpeninget az exportált képről. Az itt látható képen jól látszik a különbség:

Eszembe jutott, hogy az Aperture-nek van már egy újabb – vagyis 3-as változata – így gyorsan letöltöttem azt az Apple honlapjáról. Telepítés után, az első indítás alkalmával közölte, hogy bizony át kell konvertálni a teljes Aperture Library-t és onnan már nincs visszaút a 2-höz… Gondoltam, hogy rendben, nem érdekel, legrosszabb esetben majd visszaköltöztetem a képeket iPhoto alá egy esős, vasárnap délelőtt…

A konvertálás után ugyanazt a fotó újból exportáltam, újból 12-es képminőséggel, de az eredmény ugyanaz. Sajnos megoldást erre a problémára nem nagyon találtam sem hazai, sem külföldi fórumokon.

Azért kíváncsiságból tovább próbálgattam az exportot és a következő eredményre jutottam: az Aperture nagyon gyenge/rossz minőségben végzi el a képek átméretezését. Tehát valójában nem az exportal van gond, hanem az átméretezéssel, ott veszít rengeteget a kép a részletességéből, így nem csoda, ha ugyanaz a fotó Aperture-ből exportálva 116 Kbyte, Photoshopból exportálva (eggyel rosszabb képminőséggel is) 260 Kbyte.

A probémám ezzel az egésszel csak annyi, hogy gyakorlatilag minden fotót utómunka után még át kell küldeni pl. a Photoshopon azért, hogy egy normális minőségű kicsinyített kép legyen belőle. Így viszont az Aperture csak félmegoldás, $199-ért… Ráadásul – mint ahogy írtam is – ez a bug(?) már a kettes változatban is benne volt és az új verziónál sem javították ki. Ez számomra annyit jelent, hogy valószínűleg olyan kevés embert zavar a dolog, hogy nem érdemes vele foglalkozni az Apple-nek. Szerintem ilyen főverziószám-ugrásoknál ilyen hibákat (ha annak tekintenék) nem hagynának egy szoftverben.

Egyébként semmi extra dolgot nem szerettem volna csinálni ezzel a professzionálisnak nevezett fotószoftverrel, csak feltenni néhány fotót a hónapok óta üres Flickr accountomba, de úgy látszik, hogy ez a feladat kifogott rajta. Az iPhoto-nak tíz- vagy húszezer fotó nem jelent gondot és ha már úgyis meg kell nyitni Photoshoppal a képet, akkor úgy gonodolom, hogy lehet, hogy az egyszerűbb és olcsóbbik – egészen pontosan ingyenes – megoldást célszerű választani.

Leszedtem a Lightroom (szintén 3-as) próbaváltozatát is, de annak a kezelőfelülete így elsőre teljes káosz az Aperture-höz képest.

Azért kíváncsi lennék, hogy akik Aperture-t használnak és esetleg profi szinten fotóznak, azok mit gondolnak erről a dologról. Van erre valami jobb megoldás a Photoshop helyett?

Adobe Creative Suite 5 (Adobe CS5)

2010. február 18. csütörtök

Hamarosan megjelenik az Adobe Creative Suite programcsomag 5-ös változata (CS5). A benne lévő programok közül szinte csak a Photoshopot használom. Annak idején az 5-ös változattal kezdtem az ismerkedést, jelenleg a Photoshop a 11-es változatnál tart (Photoshop CS4).

Talán a 6-os változatot használtam a legtovább és szinte csak három dolgot hiányoltam belőle, melyek a következők:

Font preview: ha valaki nem csak azokkal a fontokkal dolgozik, amelyek alapban a gépre vannak telepítve, hanem van a gépen több száz másik is, akkor azért ennek a funkciónak nagy hasznát veszi. Illustratorban tudtommal ez a funkció már sokkal korábban benne volt, a mai napig nem értem, hogy miért nem tették korábban bele ezt a Photoshopba is.

Bézier-görbékre való írás lehetősége: ezt sokat nem használtam, de valahogy alap dolognak tartottam volna, hogy a Photoshop is tudja ezt.

Sebesség: bár ez nem egy funkció, hanem tulajdonság és valójában ez mára már kevésbé aktuális, mert Macintosh alatt az indítás csak néhány másodpercet vesz igénybe. Nem szoktam kilépni belőle, úgy hogy ha az ikonjára kattintok, villámgyorsan előhozza és már használhatom is.

(more…)