‘Szoftver’ címkével ellátott bejegyzések

Android fragmentáció

2012. május 18. péntek

Eddig nem sok Androidos bejegyzés volt a blogon (konkrétan egy sem), de ezt most egyszerűen nem tudom kihagyni.

Több, mint 4.000 egyedi eszköz létezik Android alá, ami felhasználói szempontból elsőre remek hír (hiszen nagy a választék), viszont fejlesztői szempontból egyenesen rémálom (gondoljunk pl. csak az eltérő felbontású kijelzőkre). A képen – ami a töredezettséget mutatja egyébként – százalékos arányban vannak lebontva a készülékek: a zöld négyzet, ami a teljes kép lefedettségének a 10%-át teszi ki, az a Samsung Galaxy S2 készüléket jelzi.

Őszintén szólva nem lenne az a pénz, amiért nekiállnék bármikor is Androidra bármilyen alkalmazást is fejleszteni (annak ellenére, hogy a weben valami hasonlót csinálok nap mint nap).

Forrás: eredetileg iSandor tweetjei között találtam a linkre, ami a Gizmodo oldalára mutat, maga a kép pedig az  OpenSignalMaps oldaláról származik.

Wunderlist

2012. március 29. csütörtök

Valamikor tavaly megírtam egy bejegyzést arról, hogy ki akarom próbálni a Wunderlistet és hogy mennyire tetszetős szoftver mindamellett, hogy Mac, Windows és Linux alatt, ill. többféle mobil eszközön is elérhető, ráadásul teljesen ingyenes.

Aztán szépen töröltem az itt a blogon megírt vázlatot, mert olyant dolog történt, amire egyáltalán nem számítottam. Először is telepítettem a programot, próbálgattam, szépen felvittem egyenként a már korábban összeírt, közel százas listámat egymás után. Mindezt persze regisztráció nélkül, de engedte a Wunderlist, nem panaszkodott, hogy nem lehet. Aztán kitaláltam, hogy felteszem a telefonra is és ott ahhoz, hogy szinkronizálni lehessen, már meg kellett csinálni a regisztrációt (ami teljesen logikus dolog). Regisztráltam, bejelentkeztem a programba és ekkor egy teljesen üres felület fogadott. Eddig ebben sincs semmi különleges, mivel korábban nem voltam bejelentkezve és nem vittem fel az adott felhasználói azonosítómmal semmit. Igen ám, de a kijelentkezés után eltűnt a korábban felvitt összes tétel a listákról és sehogy sem lehetett visszahozni ezeket a teendőket. Na ez volt az a pillanat, amikor töröltem a blogbejegyzés vázlatát és úgy döntöttem, hogy inkább nem írok semmit…

Ma viszont elhatároztam, hogy használni fogom, bár nagyon nem tetszik az, hogy online vannak tárolva a dolgaim. Persze semmi takargatni valóm nincs, semmi olyan nincs a teendőim között, amit ha más látna, bármilyen probléma lenne, de akkor is ezek olyan dolgok, amiket nem szívesen adok ki a kezeim közül.

Na mindegy, ameddig nem lesz másik alternatíva, addig ezt fogom használni, mert a bevezetőben leírtakon kívül több előnye is van (persze van néhány hátránya is). Ezeket most megpróbálom összeszedni és leírni a teljesség igénye nélkül. Pontosabban azokat a dolgokat írnám le, melyek nekem tetszenek és amelyek nem tetszenek a Wunderlist nevű alkalmazásban.

Ami tetszik

  • Multiplatform alkalmazás, elérhető minden olyan eszközön, amelyen szükségem van rá
  • Tetszetős grafikus felület (azért van pár dolog benne, ami elég furán néz ki, de ez most mindegy)
  • Adatok szinkronizálása a többi eszközzel, gyakorlatilag folyamatosan
  • Tetszőlegesen meg tudom osztani a listákat más emberekkel, így össze tudunk dolgozni egy adott projektben, így mindenki naprakész marad
  • Választható hátterek

Amit hiányzik

  • Ütemezett és ismétlődő feladatok (ezekre nekem nagy szükségem lenne, remélem, hogy előbb vagy utóbb bele fog kerülni valamelyik frissítéssel)

Ami nem tetszik

  • Felhőben tárol mindent, ha bejelentkezünk és ha össze akarunk dolgozni (persze, tudom, hogy ennek ez az egy járható útja van, ezzel tisztában vagyok, csak valahogy még nem szoktam hozzá, ill. zavar)
  • Gyakori szinkronizálás (egy apró zöld kis ikon jelzi animációval a szinkronizálást és én ezt túl gyakran látom forogni :))

Nagyjából ennyi. Látható, hogy sokkal több előnye van, mint amennyi hátránya, ezért is döntöttem a rendszeres használat mellett. Nyilván ezer funkciót bele lehetne még tenni, amitől böhöm nagy és lassú lenne, de valójában elég jól használható így is.

Akit érdekel, az itt tudja elérni a Wunderlist weboldalát.

Korábban próbáltam a Things-et is, ami nem rossz, de fogalmam sincs, hogy mire gondoltak, amikor azon agyaltak a készítői, hogy mennyibe kerüljön, egyszerűen az már a lehúzás kategória…

Dropbox

2012. január 15. vasárnap

A Dropbox valószínűleg már régóta nem hír azok számára, akik figyelemmel kísérik az IT világ híreit, ill. érdeklődnek az újdonságok iránt, viszont úgy gondolom, hogy sokaknak még jól jöhet ez a bejegyzés erről a felhő alapú, részben ingyenes szolgáltatásról.

A Dropbox egy olyan szoftver, ill. egy olyan szolgáltatás melynek segítségével a felhőben megoszthatjuk magunkkal vagy másokkal a fájljainkat. Leginkább az FTP tárhely alternatívájaként tekinthetünk rá. Ha egy-egy fájl e-mailben való elküldése a mérete miatt problémás lenne, FTP tárhelyünk viszont nincs, vagy esetleg több gépen szeretnénk megosztani bizonyos fájlokat, akkor tudjuk igazán hasznát venni a Dropboxnak.

A feltöltésnél a fájlokat ugynúgy könyvtárakba rendezhetjük, mint a saját gépünkön, de megadhatjuk, hogy mely könyvtárak legyenek publikusak (természetesen feltölthetünk úgy is valamit, hogy nem publikus). Az egyik nagyon nagy előnye a Dropboxnak az, hogy ez egy úgynevezett multi-platform alkalmazás. Ez azt jelenti, hogy nem csak Windows alatt, hanem Mac-en és Linux alatt is használhatjuk, sőt, a Dropbox elérhető különböző mobil eszközökről is.

Kiknek érdemes használni?

Én leginkább két esetben találom nagyon nagy segítségnek a használatát: az egyik az, amikor valakivel minél gyorsabban szeretnénk megosztani egy-egy viszonylag nagyobb méretű fájlt – ilyenkor csak ráhúzzuk a Dropbox könyvtárra a fájlt, a feltöltés után pedig elküldjük ismerősünknek a fájl publikus linkjét és már le is tudja tölteni a neki szánt anyagot.

A másik eset az az, amikor több gépen dolgozunk és vannak olyan fájlok, melyekre mindegyik gépen szükség lehet. Ilyenkor mindegyik gépre beállítjuk (ugyanazt) a Dropbox fiókot és egyből oda mentjük el a fájlokat: ebben az esetben az összes gépről mindig elérhető lesz az anyag.

A Dropbox könyvtárunk úgy néz ki, mint a gépünkön egy bármilyen másik könyvtár, de az erre a könyvtárba húzott fájlt a Dropbox a háttérben szépen, észrevétlenül elkezdi feltölteni a felhőbe és amint ez megvan, az azonnal elérhetővé válik.

2 GB tárhely ingyen

Az alap csomag egyből 2 GB ingyenes tárhelyet biztosít a regisztráció után (ez egészen 8 GB-ig növelhető ismerősök meghívásával). Akinek nem lenne elég a 2-8 GB és tetszik neki a szolgáltatás, az plusz tárhelyre fizethet elő és 50, 100, vagy akár 1000 GB tárhelye is lehet.

Ha valaki számára ez érdekesnek tűnik és úgy gondolja, hogy érdemes megcsinálni az ingyenes regisztrációt (2 perc az egész), akkor az többek között ezen a linken megteheti:

Megjegyzés: ha valaki a fenti linkre klikkelve regisztrál, akkor amellett, hogy Ő is megkapja a 2 GB-nyi ingyenes induló tárhelyet, engem is hozzájuttat +250 MB-hoz mindaddig, ameddig a fiókom el nem éri a 8 GB-os limitet.

Third party építőkockák a szoftverfejlesztésben

2012. január 4. szerda

Pont az ilyenek miatt nem szeretem a third party dolgokat, az ilyen keretrendszereket meg főleg nem. Tegnap megnyitottam a NetBeans IDE 7.0-t, ami rögtön fel is tette a frissítéseket, újraindítottam a programot, majd létre akartam hozni egy Java Desktop Application projektet és ez fogadott:

Note that JSR-296 (Swing Application Framework) is no longer developed and will not become part of the official Java Development Kit as was originally planned. You can still use the Swing Application Framework library as it is, but no further development is expected.

If you are looking for a Swing-based application framework, consider using the NetBeans Platform platform.netbeans.org, which is a full-featured platform suitable for creating complex and scalable desktop applications. The Platform contains APIs that simplify the handling of windows, actions, files, and many other typical application elements.

Ahogy elnézem, ez már több, mint fél éve be lett harangozva, szóval eléggé le vagyok maradva, de mentségemre legyen az, hogy nagyon ritkán indítom el a NetBeans-t, akkor is inkább csak ismerkedés jelleggel.

Persze nem most ez a lényeg, hanem az, hogy megtanulunk valamit, használjuk, esetleg erre alapozva évekig fejlesztünk egy szoftvert (amit jó esetben sokan is használnak), aztán egyszer csak szólnak, hogy bocs, nem fejlesztjük tovább. Ilyenkor pedig jön az, hogy oké, akkor megismerkedhetünk valami mással, amivel helyettesíthetjük az előző rendszert. Ez viszont általában nem megy egyik napról a másikra, mert rengeteg időt kell rászánnunk, hogy otthonosan mozogjunk az új környezetben, ill. megismerjük az új lehetőségeket és az új korlátokat.

Gondolom, hogy jópáran nem örültek a fenti üzenetnek, amikor először meglátták, de sajnos úgy tűnik, hogy ehhez hozzá kell szokni, mert ez egy ilyen szakma.

Internet Explorer emulátor

2012. január 2. hétfő

Az egyik leghasznosabb internetes szolgáltatások egyike az IE NetRenderer nevű oldal, ahol egy adott weboldal címét beírva megkapjuk képként, hogy az adott oldal hogy néz ki az Internet Explorer böngésző különböző változatai alatt. Jelenleg a következő verziók vannak támogatva: Internet Explorer 9, 8, 7, 6 és 5.5.

A fentieken kívül pedig választhatunk még két olyan renderelési mód közül, ahol összevethetjük az IE7 és az IE6 közötti különbségeket is. Egyetlen hátránya annyi, hogy egy 1024×740 pixel méretű png fájlt kapunk vissza a renderelés után az általunk megadott oldalról, így az ennél bármelyik irányban nagyobb méretű tartalmakat nem láthatjuk egészben.

Ettől függetlenül webfejlesztéshez sokszor óriási segítséget nyújthat ez az ingyenes szolgáltatás.

Használj RSS olvasót!

2011. november 28. hétfő

Biztosan láttál már sok helyen az interneten ilyen (vagy ehhez hasonló) ikont. Ha eddig nem tudtad hogy ez mi és mire jó, akkor most megtudhatod és megtudhatod azt is, hogy hogyan fogja megkönnyíteni az életedet és hogyan tudsz vele napi szinten időt megtakarítani. Ez nem egy új dolog, már sok-sok éve működik és rengetegen használják, azonban megint a napokban jöttem rá arra, hogy mennyi ember van, aki még csak nem is hallott róla.

Technológiai részletekbe most nem mélyedünk bele, csak egy egyszerű, felhasználók számára szóló leírás lesz ez.

Mire jó az RSS feed és hogyan működik?

Az RSS feedek (ejtsd: ereses fíd) és egy RSS olvasó segítségével anélkül is megtudhatod, hogy kedvenc weboldalaid mikor frissültek utoljára, hogy azokra feleslegesen ellátogatnál. Egyszerűen csak fel kell venned a gyakran látogatott oldalaid RSS feedjét az RSS olvasódba és a bejegyzés után rövid idővel már kapod is az értesítést, ha van új tartalom. Ez két ok miatt is nagyszerű megoldás: az egyik az az, hogy nem kell feleslegesen ellátogatnod ezekre az oldalakra (naponta akár többször is), a másik pedig az, hogy ennek ellenére mégsem maradsz le a friss tartalomról, mert viszonylag gyorsan értesítést fogsz kapni az új bejegyzésekről.

Az RSS olvasók

Rengeteg szoftver és webes szolgáltatás támogatja az RSS feedeket. Említhetnénk itt böngészőket és a levelezőprogramokat, de akár a Google Reader szolgáltatását. Ezen kívül természetesen vannak kifejezetten erre a célra kifejlesztett szoftverek is, melyeknek a listáját megtalálod csoportokba sorolva az RSS.lap.hu oldalon.

Az RSS olvasók bizonyos előre meghatározott időközönként automatikusan frissítik az RSS feedeket és amennyiben új tartalom érkezik, akkor azt jelzik nekünk, például valahogy így:

Én a Mac OS X-ben megtalálható Mail.app levelezőprogram RSS olvasóját használom (a képen is ez látható) már évek óta nagy megelégedéssel.

Hol találok RSS feedeket?

Keresd az oldalakon az ehhez RSS ikon hasonló ikonokat vagy jeleket, esetleg a kiírást (RSS feed, RSS hírfolyam, RSS csatorna). Ezekre rákattintva általában bejön az általunk használt böngészőbe az utolsó néhány bejegyzés RSS feedje, ahonnan már könnyű szerrel húzhatjuk át, vagy másolhatjuk ki az olvasóba az RSS feedre mutató URL-t:

Két féle RSS létezik: van olyan, amikor az RSS-ben egy adott bejegyzés teljes tartalma, de van olyan is, amikor csak a bejegyzés „kivonata” érhető el. Mindkét esetben az RSS végén található linkre kattintva bejön az eredeti oldal a böngészőben és elolvasható a teljes cikk, vagy bejegyzés (nálam a teljes bejegyzést kapod, képekkel együtt).

Ha további kérdéseid lennének ezzel kapcsolatban, akkor itt lejjebb bármikor nyugodtan felteleheted.

Ja és még valami: itt iratkozhatsz fel a Csaba’s blog RSS feedjére. Próbáld ki és rövidesen nem fogod érteni, hogy hogy élhettél eddig RSS olvasó nélkül. 🙂

Van úgy, hogy nincs semmi…

2011. november 24. csütörtök

Tényleg semmi, mint például az utóbbi jó másfél hétben. Pontosabban fogalmazva több minden is történt, de egyik sem olyan, amiről érdemes lett volna egy külön bejegyzést írni, úgy hogy most ömlesztve megemlítenék néhány dolgot (nem feltétlenül időrendi sorrendben). Nem szeretem ezeket a bejegyzéseket, de néha-néha kell ilyen is.

Minecraft: az elmúlt héten megjelent a Minecraft 1.0.0, amely már a kezdetektől fogva hatalmas siker. Mire a játék hivatalos kiadása megjelent, Notch már régen milliókat keresett vele – euróban. Így kell ezt csinálni. 🙂

Negyven éves lett a mikroprocesszor: a múlt héten lett 40 éves az Intel 4004-es mikroprocesszora, mely a világ első ilyen lapkája volt. Hihetetlen a mai processzorok teljesítménye és áramfelvétele a 4004-eséhez képest és egyre hihetetlenebbek ezek a nagy évszámok is az IT történelmében.

Siri: ezzel kapcsolatban is írnék pár sort (ismertető a Siriről angol nyelven). Mint minden fontosabb technikai újításnak, így ennek is el kell indulnia valahonnan. Ez egy úttörő munka most, ami évek múlva fogja kiforrni magát, amikor már nem kell megnyomni egyetlen egy gombot sem az aktiválásához. Ha a lakásban, irodában, kocsiban (vagy bárhol) hozzá szólunk, azt fel fogja ismeri és elvégzi az adott műveletet (elindítja a légkondit, bekapcsolja a TV-t, beállítja a hőmérsékletet, a további lehetőségek pedig végtelenek). Most még sokan nem értik, legyintenek egyet és, azt mondják, hogy ezt már évekkel ezelőtt tudták a Nokia telefonok, de nem. Ez nem az. Ne akarja senki összehasonlítani az egy-egy szavas parancsokat feldolgozó szoftvereket és az akár összetett mondatokat feldolgozó és megértő, folyamatosan tanuló technológiát egymással. Ez egy teljesen más dolog és tetszik vagy nem, ez lesz a jövő.

Facebook: nagyjából eddig tartott, hogy viszonylag szívesen jártam fel a Facebookra. Egyre kevesebbet vagyok fent és egyre jobban kezdem azt érezni, hogy nincs szükségem arra a sok szemétre, amit az ismerősök egy elég nagy része az üzenőfalra felvisz (bocs mindenkitől). Naponta jóval száz felett van a Mail.app-be beérkező e-mailek és RSS-ek száma és egyszerűen azon felül már nincs kapacitásom még arra is, hogy ezeket végignézzem még úgy sem, hogy gyorsan átfutva legördítek a lap aljára a legutolsó elolvasott bejegyzésig.

MetalStorm: Wingman

2011. október 29. szombat

Néhány napja bukkantam erre a játékra az iTunes Store-ban. Bár ezekből a lövöldőzős játékokból azt hiszem, hogy már rég kinőttem, ennek ellenére mégis felfigyeltem rá. Az ok pedig a következő: eszembe jutott, hogy jó 10-15 évvel ezelőtt az átlagos asztali számítógépek teljesítménye nem érte el a mostani okostelefonokét, ezért ha manapság szétnézünk picit, akkor viszonylag könnyen találhatunk olyan játékot, melynek a grafikája messze meghaladja az akkori gépekét (itt most leginkább 3D-s játékszoftverekre gondolok).

Többek között ilyen a MetalStorm: Wingman nevű játékszoftver is, melyet a Z2Live fejleszt. A mai fiatalok már valószínű, hogy nem érzik különösebben nagy dolognak, azonban akik jóval 2000 előtt ismerkedtek meg a számítástechnikával és ha visszagondolnak… a legtöbben bizony nem gondoltuk volna még akkor, hogy jó egy évtized múlva a telefonunkon is jobb szoftverek lesznek, mint az akkori számítógépeinken.

A szoftver ingyenes, a gép irányításába pedig viszonylag könnyen – néhány perc után – bele lehet jönni (az első 1-2 perc számomra elég kényelmetlen volt). Ez a játék nem feltétlenül az a kategória, amit pl. tömegközlekedési eszközökön vagy utazás közben lehet játszani, mivel az átlagosnál több mozgást igényel, de azért azt hiszem, hogy egyszer mindenképpen érdemes kipróbálni.

Boxer

2011. október 19. szerda

Azt hiszem, hogy ezt a szoftvert már rengeteg Mac-es ismeri évek óta, én viszont csak nem rég tudtam meg Vilmostól, hogy létezik egy Boxer nevű, ingyenes, nyílt forráskódú, DOS emulátor OS X alá, mely a DOSBox-ra épül. Ettől függetlenül írok róla pár sort, hátha olvassák olyanok a blogot, akinek ez még szintén újdonság.

A használata végtelenül egyszerű, „fogd és vidd” módszerrel tudjuk elindítani a futtatható állományokat, de szükség esetén egy DOS ablakot is nyithatunk, ahol megjelenik a régi időkből jól ismert DOS prompt. Érdemes szétnézni a program beállítási lehetőségei között – pl. Emulation menüpont – mert a mai számítógépeken nem minden esetben úgy futnak a szoftverek, ahogy annak idején.

Megemlíteném még a Boxer kapcsán, hogy az interneten rengeteg régi, DOS-os játékot találhatunk meg és férhetünk hozzá ezekhez sokszor teljesen ingyenesen és egyben legálisan is.

Bár magam is sok éve, rendszeresen végzek társadalmi munkát, de ettől függetlenül sokszor elcsodálkozom az ilyen szoftverek készítőin, akik miután rengeteg órát fordítottak egy-egy program megírására és tesztelésére, azt forráskóddal együtt a köz rendelkezésére bocsájtják – teljesen ingyenesen.

Firefox 7

2011. október 1. szombat

Szeretem, amikor egy szoftverbe nem csak újdonságokat pakolnak, hanem időnként optimalizálják is és próbálják elérni, hogy gyorsabban fusson, ugyanakkor viszont beérje kevesebb memóriával is. Le a kalappal a Mozilla fejlesztői előtt, a hetes Firefox egy nagyon kellemes meglepetés lett OS X alatt.

A memóriahasználatot nem nagyon szoktam figyelni (állítólag ez már jóval kevesebbel is beéri mint az elődje), inkább azt figyelem, hogy egy új ablak vagy tab mennyi idő alatt nyílik meg és sok-sok aktív tabbal mennyire lassul be. Bár az új ablak nyitását még azért lomhának érzem, de összességében az egész szoftver jóval gyorsabb lett, élvezet használni. Talán ez az eddigi leggyorsabb Firefox, amivel találkoztam.