‘IT’ címkével ellátott bejegyzések

1000 check-ins

2012. október 6. szombat

Az elmúlt héten léptem túl az ezredik Foursquare check-int. Ötszáznál írtam egy összefoglalót, most írok megint egy bejegyzést erről. Aki nem tudja, hogy ez pontosan mi is, az olvassa el ezt a bejegyzést.

Utazni az elmúlt bejegyzés óta sem utazok többet mint eddig, viszont bárhova megyek, használom ezt az alkalmazást, ahol csak lehet. Ettől persze még nem érzem magam hardcore Foursquare felhasználónak azóta sem.

A mai napon itt tartok (lassan, de biztosan növekvő tendencia minden értéknél, a kitartásnak köszönhetően):

1007 check-ins – 16 badges – 37 mayorships – high: 211

 

Eddig még nem untam meg. 🙂

Megjegyzés: a Foursquare alkalmazásban csak személyes ismerősök felkérését fogadom el, így a többiektől előre is elnézést kérek.

iOS 6 – Maps

2012. szeptember 24. hétfő

Jópár napja a fél világ az iOS 6 egyik újdonságán, az Apple új térképszolgáltatásán röhög – sajnos teljesen jogosan. Az Apple egy több, mint kétszázezer forint értékű készülék (kártyafüggetlenül kerül ennyibe) szerves részét képező szoftverét, ami eddig egyébként remekül működött, cserélte le egy saját fejlesztésűre, ami akár 500 km-t is téved és városokat mutat nem létező helyeken. Marketing ide vagy oda, töménytelen mennyiségű pénz az Apple bankszámláján ide vagy oda, ilyent egyszerűen nem lehet csinálni.

Ezzel az új térképszolgáltatással az Apple hatalmas fába vágta a fejszéjét. Nem tudom, hogy mióta dolgoznak ezen a szolgáltatáson a háttérben, de az egészen biztos, hogy a marketing elkerülte a fejlesztőket, fontosabb volt, hogy a 6-os iOS az Apple által készített térképszolgáltatást tartalmazza, mint az, hogy működőképes legyen. Abban is biztos vagyok, hogy mind emberi erőforrásban, mind pedig időben annak csak a töredékét tudta a térképre fordítani az Apple, mint amit a Google beletett a Google Maps-be. Tudom, hogy Apple körökben már nagyon unalmas és szinte már közhely, de nagyon meglátszik, hogy nincs egy olyan ember ott, aki rálát az összes folyamatra és ezeket egyedül össze is tudja fogni.

Biztos vagyok benne, hogy az iOS 7-ben még mindig lesznek problémák ezzel a szolgáltatással. Az Apple nagyon sok mindent úgy csinál, hogy leesik tőle az ember álla, amikor először meglátja, de néha nagyon mellényúlnak – ez pl. egy ilyen eset. Nincs is ezzel gond, csak ilyen esetben illene meghagyni a felhasználóknak a választás lehetőségét. Mellényúltak a Pinggel is, el is ismerték, hogy nem jött be, nem is fejlesztik tovább, de az csak egy kényelmi szolgáltatás, azzal nem lehet 100 km-ekre eltévedni.

Általában nem szoktam csak úgy egyből frissíteni operációs rendszereket élesben egy újabb verzióra, előtte várok valamennyit és amikor már el lehet olvasni az új változattal kapcsolatos véleményeket, tapasztalatokat az interneten, csak akkor frissítek. Most viszont én is tévedtem (ráadásul duplán) az iOS 6-tal: egyrészt használhatatlan a térkép, pedig az elkövetkezendő napokban sokkal nagyobb szükségem lenne rá, mint eddig bármikor, másrészt pedig lecsökkent az üzemidő (feltételezhetően ezt a következő frissítéssel orvosolják, ahogy már korábban is volt rá példa), pedig erre is nagy szükségem lenne most.

Downgrade-re most nincs időm, úgy hogy marad az, hogy reménykedem abban, hogy odatalálok mindenhova és kihúzza az akksi addig, ameddig szükség lesz rá. No meg abban, hogy a Google hamarosan megjelenik az App Store-ban nagyjából egy olyan jól használható térképpel, mint amit eddig is használtunk.

Goldenblog 2012: IT blogok

2012. szeptember 20. csütörtök

Mint ahogy már korábban is írtam, idén nem indultam a Goldenblogon, azonban a végeredményre mindenképpen kíváncsi voltam, főleg az IT kategóriában. A Top 10 idén így alakult:

  1. IDDQDiddqd.blog.hu
  2. Plastik Média – plastik.hu
  3. Kereső világkereses.blog.hu
  4. Mindent mindenkinetmindenkinet.wordpress.com
  5. E-könyv olvasókekonyvolvaso.blog.hu
  6. Fps blogblog.fps.hu
  7. Telefonközponttelefonkozpont.blog.hu
  8. Buherablogbuhera.blog.hu
  9. Mutasd az asztalodasztal.blog.hu
  10. Appleblogappleblog.blog.hu

Innen gratulálok mindenkinek, akik szerepelnek a Top 10-ben. Aki írt már blogot, az tudja, hogy milyen iszonyatos munka folyamatosan foglalkozni vele és naprakészen tartani, a fenti blogok közül pedig nem egy olyan van, ami naponta több alkalommal is frissül.

iPhone 5

2012. szeptember 17. hétfő

Mostanában minden alkalommal, mielőtt az Apple piacra dob egy új terméket, vagy egy meglévő terméknek az új változatát, picit aggódom az miatt, hogy az nekem a végén tetszeni fog-e, vagy sem.

Ez egyrészt annak köszönhető, hogy már hónapokkal korábban nekiállnak a különböző blogok és híroldalak közölni azokat a rossz minőségű fotókat, amin „állítólag” a hamarosan piacra kerülő termék prototípusai, vagy első példányai vannak (általában igénytelen illesztésekkel, vagy nem is a teljes terméket lehet látni, csak egy-egy alkatrészét).

Másrészt pedig eszembe nem jutna más gyártótól vásárolni okostelefont, hiszen akkora a harmónia az iPhone és az asztali gép között (az asztalon lévő gépet is az Apple gyártotta és itt gondoljunk csak a szinkronizálásra), hogy azt egy másik cég készüléke és szoftvere egyszerűen nem tudja ilyen szinten megvalósítani.

Tehát így nekem az Apple egyetlen készülékével kell beérnem, annyit tudok variálni vele, hogy legfeljebb nem a legújabbat veszem meg, hanem a korábbi változatot. Mondjuk ez nem okoz gondot, mert nem gondolom, hogy évente kellene cserélni ezeket a telefonokat és a telefonszolgáltatónál a hűségnyilatkozatot is rendszeresen két évre szoktam aláírni, mert nem szoktam gyakran váltogatni a szolgáltatót sem.

Tetszik

Szóval a hónapokkal a bemutató előtt kiszivárogtatott fotókon nem szokott tetszeni a termék. Aztán jön a bemutató és megláthatjuk nagyjából ugyanazt a terméket, csak annyi a különbség, hogy ott már sokkal jobban néz ki. Aztán kiteszi az Apple a nagy felbontású, profi fotókat a készülékről, ahol a korábbinál megint jobban néz ki. Legkésőbb ekkor már azt gondoja az ember, hogy ezt meg kellene nézni élőben is. Amikor pedig élőben látom, akkor pedig nem is értem, hogy korábban miért kételkedtem az új készülékkel kapcsolatban.

Az iPhone 5 megint egy ilyen. Annak idején nem tetszett az iPhone 4, sokkal jobban tetszett a 3G/3GS, azonban ahogy telt az idő, egyre jobban megtetszett a 4/4S külseje. Mivel szinte naponta láthatunk ilyen készüléket, ezért teljesen hozzászokik az ember a korábbinál kicsit más dizájnhoz.

Az iPhone 5 sem tetszett a korábbi képeken, most meg egészen csinos készüléknek tűnik, elég megnézni a termékoldalon található képeket (egyébként az iPhone 5-tel kapcsolatban leginkább az arányok eltolása miatt aggódtam, de ez sem olyan vészes, mint ahogy korábban tűnt, könnyen hozzá lehet szokni).

A fanyalgóknak

Az igaz, hogy nem hozott olyan nagy újdonságokat az iPhone 5, mint azt sokan várták volna, de őszintén: mit várunk még egy okostelefontól? Így is bőven tudja azt – sőt, még jóval többet is, mint – amire egy átlagfelhasználónak szüksége van a telefonáláson és az SMS küldésen kívül: elektronikus levelezés, böngészés, Facebook, Twitter, Skype, rátehetünk egy rakás zenét, van térkép és iránytű, naptár és diktafon, fotókat és videókat készíthetünk vele, ott a Siri, ott a végtelen mennyiségű egyéb alkalmazás és minden adat mehet a felhőbe ha éppen valakinek ahhoz van kedve, így a szinkronizálás is végtelenül leegyszerűsüdik. Az internet szinte bárhonnan elérhető, csak legyen térerő, vagy Wi-Fi, ami elérhető. Egyszerűen egy helyen van minden, ha éppen szükség van rá. Kis túlzással azt mondhatom, hogy szinte a zsebemben van az irodám, ha nálam van az iPhone és ha van térerő. Szóval a fanyalgókat tényleg nem értem azzal kapcsolatban, hogy mit kellene tudnia még egy okostelefonnak.

Mindenki másnak

A sok apró újdonság miatt viszont méginkább használható lesz a készülék, megint rengeteget dolgoztak azon a mérnökök, hogy javítsanak a felhasználói élményen, elég csak a továbbfejlesztett fülhallgatóra, a mesterséges zafírkristály bevonatú (kevésbé karcolódik), 8 megapixeles iSight kamerára, vagy a korábbinál vékonyabb és könnyebb telefonra gondolni, de lehetne folytatni a listát azokkal a dolgokkal, amelyek csak most, az új készülékbe kerültek bele.

Akik még velem együtt a 3GS készüléküket használják, azoknak lassan itt a váltás ideje. Újabb egy évet már egészen biztosan nem lesz érdemes várni azoknak sem, akiknek az iPhone 5 nem tetszik annyira, még úgy sem, hogy a 3GS készülékekre is fel lehet tenni az iOS 6-ot.

Gmail: pont(ok) a felhasználónévben

2012. szeptember 10. hétfő

A következő érdekes dologra bukkantam a Google Support oldalán:

Néha kaphat olyan üzenetet, amelyet az Önéhez hasonló címre küldtek, ám a címben nem ugyanannyi pont van, mint az Önében, vagy más a pontok elrendezése. Tudjuk, hogy elbizonytalaníthatja a gondolat, hogy a rendszer valaki más e-mailjeit irányította az ön fiókjába, de ne aggódjon: mindkét cím az Öné.

A Gmail a felhasználónevekben nem ismeri fel karakterként a pontokat, így a pontok hozzáadása a Gmail-címekhez, illetve elhagyásuk nem befolyásolja a tényleges célként működő címet; az összes levél Önhöz – és kizárólag Önhöz – érkezik.

[…]

Ezek a címek mind ugyanahhoz a személyhez tartoznak. Ezt saját maga is tapasztalhatja, ha úgy próbál meg bejelentkezni a felhasználónevével, hogy hozzáad vagy elhagy belőle egy pontot. Ekkor változatlanul be tud jelentkezni a fiókjába.

Tényleg így van, ettől függetlenül mégis rettentően zavaró a dolog. A múltkor már írtam erről és azóta is kapom a rossz címre küldött, kéretlen leveleket, bár az ugye nem a fenti okok miatt van.

Minden esetre azért ma megnyugodtam, hogy nem a névrokonaim kapják meg a nekem szánt leveleimet, mert ma már ez is megfordult a fejemben az egyik beérkezett levél kapcsán.

Szolgálati közlemény

2012. szeptember 8. szombat

Frissült végre a blog, a WordPress legújabb verziója (3.4.2-es) van fent. Kicsit kipucoltam az adatbázist, „felcímkéztem” néhány korábbi bejegyzést, ahol ez elmaradt és nagyon remélem, hogy mostantól megszűnnek a blogbejegyzések időzített megjelenítésével kapcsolatos problémák is. Szeretem használni ezt a funkciót, de az utóbbi időben elég sok problémám volt vele.

Ezen kívül feltettem végre egy borítóképet a blog Facebook-oldalára. Sajnos a Facebook még mindig erősen veszteséges tömörítéssel hajlandó csak dolgozni, de valamit már muszáj volt már kezdenem vele, nagyon üresnek tűnt az oldal (nem beszélve arról, hogy az utóbbi időben elhanyagoltam a frissítését is).

Szeptemberben előre láthatólag jön néhány érdekesebb téma, úgy hogy érdemes lesz figyelnie annak a frissítéseket, aki nem akar lemaradni. 🙂

Idén negyven éves az email

2012. szeptember 4. kedd

Bármennyire is hihetetlen, idén 40 éves az email, mely Ray Tomlinson nevéhez köthető. Az első elektronikus levelet egy olyan számítógépről küldte, mely ugyanabban a szobában volt, mint amelyikre megérkezett. 😀 (Figyelem, itt még az internet előtti időkről beszélünk!)

Valamiért korábban elmaradt a blogon, de tavaly óta hivatalosan az email egybe írandó (kis e betűvel), a korábbi kötőjeles változat helyett (itt szeretném megjegyezni, hogy a kiejtés szerinti változat – azaz „ímél” – is megfelel a magyar helyesírás szabályainak, de ez szerintem borzalmasan néz ki).

Egyébként elég nehéz megszokni nekem is a kötőjel nélküli változatot, rendszeresen és automatikusan kötőjellel írom, aztán rögtön javítom is – amikor épp eszembe jut.

Videotorium – Tudomány egyenes adásban

2012. augusztus 29. szerda

A Videotorium jelenleg 4300+ oktatással és kutatással kapcsolatos videót tartalmaz, melyek hossza összesen több, mint 1800 óra. Hogy mi is pontosan a Videotorium? Idézet az oldalról:

[…] a felsőoktatás és kutatás szereplői számára létrehozott videó/audió megosztó portál, amely helyet és professzionális megjelenési formát biztosít a felsőoktatási intézményekben, kutatóintézetekben és közgyűjteményekben készített videó-tartalom számára. A Videotoriumot 2010 júniusában indította el – a hazai felsőoktatási és kutatói hálózati infrastruktúra üzemeltetője és fejlesztője – a Nemzeti Információs Infrastruktúra Fejlesztési (NIIF) Intézet

Engem leginkább a számítógéptudománnyal kapcsolatos kategória érdekelt, szépen össze is válogattam azokat a videókat, melyekre kíváncsi vagyok (több, mint 30 van a listámon, melyek közül már néhányat sikerült megnéznem). Több is van köztük, ami már majdnem tíz éves és ha már nem is aktuális teljes mértékben az adott anyag, mégis hiánypótlónak érzem őket a magyar weben.

Érdemes megnézni a többi kategóriát is, szinte mindenki találhat magának olyan tartalmat, ami hasznos, vagy érdekes lehet.

Adatok a felhőben

2012. augusztus 19. vasárnap

Bár kétség kívül erre tart ma a világ, de engem mégis rettentően zavarnak a felhőben tárolt adatok (ezt korábban már egy-két blogbejegyzésben említettem). Itt most nem a Facebook profilokra, a Dropboxra, meg az egyéb, közösségi oldalakra gondolok, az teljesen rendben van (mert ott van lehetőség arra, hogy körültekintően tegyük ki a nagy nyilvánosság elé az adatainkat). Amikkel problémám van, azok a következők: minden olyan szolgáltatás, amit napi szinten (pl. munkára) használunk és használat közben nincs időnk mérlegelni azt, hogy az adott tartalom mennyire szenzitív a számunkra, vagy nem tudjuk külön megszabni azt, hogy az adott fájl mégse menjen fel a felhőbe és nincs a rendszerben más alternatíva a helyi tárolásra. Inkább írnék néhány példát, hogy érthetőbb legyen.

iCloud — Az ugye az Apple felhő szolgáltatása, ahova (beállításoktól függően) számítógépünkről vagy iOS-t futtató eszközeink valamelyikéről a fájlok elkészítésének pillanatában elindul az adott tartalom feltöltése az Apple szervereire azért, hogy ezeket a fájlokat lehessen szinkronizálni a többi eszközzel.

Naptárak és GTD alkalmazások, melyek a felhőbe szinkronizálnak, Google dokumentumok — Ezek megint remek szolgáltatások, hasznosak, könnyen elérhetők bárhonnan, ugyanakkor ez megint az a kategória, amikor minden adatunk egyből megy a felhőbe, szinte válogatás nélkül, vagy esetleg egyből oda mentjük el úgy, hogy még szinkronizálni sem kell.

Gmail — Ez a fentiektől picit eltér. Ebben az a nagyon zavaró számomra, hogy a levelezésem tartalma alapján a Google rendszere nekiáll hirdetéseket ajánlgatni: ha váltok néhány PHP-vel kapcsolatos, vagy bármilyen más, ilyen tárgyú levelet, akkor rögtön jönnek pl. a webfejlesztős állásajánlatok a bannereknél. Ez megint nagyon kényelmes, a rendszer úgy dolgozik, hogy (szinte) mindenkinek jó: jó annak, aki a reklámozza magát, hiszen sokkal nagyobb a valószínűsége, hogy olyan személy látja a reklámot, akinek az releváns. Jó az adott személynek is, mert nagyobb valószínűséggel talál olyan reklámot, amit pont őt érdekli. Végül pedig jó a Google-nek, mivel az általa közvetített reklám célba ér, kattintanak, a kattintás után pedig leveszi a maga hasznát. Nekem viszont nem jó, mert úgy érzem, hogy figyelnek. Tudom, hogy nem kis kínai emberek vannak a másik oldalon és nem azok kapcsolják a leveleimhez a releváns hirdetéseket, hanem egy algoritmus és abban a másodpercben akár több tíz- vagy százezer másik felhasználóval is megtörténik ugyanez, de akkor is olyan érzése van az embernek, hogy figyelik.

Feltörhetetlen rendszer nem létezik

Egy hatalmas nagy adag naivitás kell ahhoz, hogy bárki elhiggye: az adott rendszert, amin az adatai vannak, nem lehet feltörni, vagy hogy soha sem kerülhetnek nyilvánosságra az adatai. Ez nem igen függ az adatainkat tároló cég nagyságától sem, mert bármilyen rendszert feltörni pusztán csak szakértelem és idő kérdése. Ráadásul még a nagy cégek sem tesznek meg közel sem mindent azért, hogy adatainkat biztonságban tárolják, elég csak arra gondolni, hogy az utóbbi időben hány nagy cégtől szivárogtak ki kódolatlanul a jelszavak (értsd: a szerveren sem volt kódolt formában tárolva).

A veszély máshonnan is jöhet

Nem csak a szerverek feltörése miatt problémásak a felhőben tárolt adataink, hanem egyéb, külső tényezők miatt is azok lehetnek. Képzeljük el, hogy egy ország kormánya, vagy pl. az EU hoz egy rendeletet és máris egyből megváltozik az, hogy a felhasználók adataihoz kik férhetnek hozzá. Aki most legyint egyet és azt mondja, hogy ilyen nincs, az nézzen picit utána pl. a SOPA/PIPA/ACTA rövidítéseknek, de több olyan, EU-s törvény is napvilágot látott már, amit nem igazán vernek/vertek nagy dobra — pont a súlyosságuk miatt.

Belülről jövő veszély

Igen, ilyen is van, említenék is egy példát: sok hónappal ezelőtt a Dropbox-nál valaki elállított valamit (a fejlesztők közül), így egy időre minden fiók publikus lett, mindenki számára. Nem rég pedig Androidon sikerült az Instagram csapatának publikussá tenni egy időre a privát képeket úgy, hogy azokat szintén bárki láthatta. A fenti két példákon kívül persze másikakat is lehetne említeni, nem csak ez a kettő volt.

Egészséges paranoia

Az emberek egyre jobban hozzászoknak, hogy gyakorlatilag árucikkek lesznek, egyre természetesebb lesz az, hogy az adataikban algoritmusok turkálnak és olyan információkat szednek ki belőle, vagy állítanak össze, mely eladható. Ezért az interneten a paranoia egy teljesen egészséges dolog. Fogadj meg egy jó tanácsot: soha ne adj meg másoknak a kelleténél több információt magadról, mert szinte bármikor könnyen visszaélhetnek vele.

Minecraft 1.3.1

2012. augusztus 10. péntek

Gigantikus méretű frissítést kapott néhány napja a Minecraft, mely az 1.3.1-es verzióval érkezett: a hibajavításokon kívül rengeteg (több, mint 200) újítás, ill. módosítás is belekerült a játékba, mely sokkal, de sokkal gyorsabb lett az előző verziónál a CPU/RAM/sávszélesség optimalizációnak köszönhetően.

A teljes lista itt tekinthető meg az újdonságokról, módosításokról és javításokról – még a végigolvasása is fárasztó, vajon milyen lehetett a fejlesztés? 😀

Utóbbi időben nem játszottam vele semmit, de valamikor augusztusban vagy szeptemberben egy szombat délutánt vagy estét csak erre fogok fordítani.