A héten sikerült egy kevés időt eltöltenem a szigetországban. Először voltam ott és gondolom, hogy mondanom sem kell, hogy mennyire tetszett. Amit most leírok néhány bekezdésben, az nyilván ennek az országnak csak egy nagyon kis szelete lesz, az is nagyon rövid időre bontva és abból is csak az, amit érdekesebbnek találtam, így nem lesz túl átfogó és objektív ez a bejegyzés.

Anglia egy teljesen más világ az ittenihez képest. Az emberek segítőkészek, udvariasak és annak ellenére, hogy majdnem teljesen máshogy van minden, mint itthon, szinte az összes benyomás pozitív volt. Lenne mit tanulnunk tőlük, minden tekintetben.

Mivel üzleti úton voltam, ezért az első nap szinte teljesen arra ment el, a második napon volt csak időm szabadon mászkálni a több, mint 12 milliós Londonban, ahol meglepően jónak találtam a tömegközlekedést és egyáltalán nem tűnt egy világvárosnak (ez most jó értelemben értendő), sok helyen inkább csak egy barátságos kisváros benyomását keltette kellemes kis pubokkal és olyan házakkal, amiknek virág van az ablakukban.

Ami így elsőre elég furcsa volt, az az, hogy bármerre mentem – Londonon kívül is – szinte minden be volt kamerázva. Ez viszont valamiért nem volt zavaró, könnyen meg tudtam szokni, később pedig még a biztonságérzetemet is növelte.

A különböző feliratok és táblák különösen tetszettek. Mint ahogy már említettem is Twitteren, az angolok nem csak szeretik és merik, hanem tudják is használni a különböző típusú betűket, kezdve a pubok elé kirakott, krétával megírt tábláktól a százéves üzletek felett található cégtáblákig. Ez egy olyan dolog, amit nagyon, de nagyon hiányolok itthon – persze valószínűleg teljesen hiába.

Ők már rég megértették a web fontosságát, így mindenütt kint vannak a webcímek az autók oldalától az egyszerű blokkig, amit a bolti vásárlás után kapunk. Sok átlagos magyar vállalkozónak ezt évekig lehetne magyarázni, akkor sem értené meg és nem csinálna belőle rendszert, pedig ingyen van (itt most nem az autók oldalára gondolok elsősorban, hanem arra, hogy minden lehetőséget megragadnak a reklámozásra). QR-kódot viszont csak egyetlen egyet láttam összesen, az valamiért nem annyira elterjedt.

Angliában a felhők iszonyatos sebességgel mennek – legalábbis ahhoz képest, amit itthon megszoktunk – pillanatok alatt megjön az eső, de nem az az igazi, nagy eső: inkább csak szitál, szemetel, aztán meg amilyen gyorsan jön, olyan gyorsan el is áll és kisüt a nap. Vagy nem is áll el, csak esik és közben kisüt a nap. De csak annyira esik, hogy ne legyen érdemes előszedni az esernyőt – nem is vittem, pont ez miatt – ilyenkor egy kapucni is bőven megteszi.

Az egyetlen dolog, ami nem tetszett, az az volt, hogy a pályaudvarokon nem voltak kukák. Nehezemre esett volna otthagyni a szemetet a padon, inkább eltettem a táskámba és megvártam, ameddig a takarító néni arra jár a kocsijával és bedobtam oda. Mondjuk ezt itthon is így csinálom, ha nincs kuka a közelben, de ott nem volt túl sok szabad hely a szemét számára a táskámban.

Továbbá még azt is megjegyezném (leginkább magamnak), hogy néhány nap nem elég Londonra. Szerencsére nekem most csak minimális mennyiségű helyszín volt előre betervezve, arra a néhány helyre pedig oda is tudtam érni időben.

Még két dolog, amire mindenképpen oda kell figyelnie annak, aki kimegy. Az egyik a költőpénz: alapban minden jóval drágább, egy fél literes kólára és egy egyszerűbb hamburgerre nyugodtan lehet számolni kétezer forintnyi összeget, szóval nem árt jól utánaszámolni mindennek előtte, ráhagyással. Szerencsére az utazás – amennyiben tömegközlekedéssel oldja meg valaki – nagyon jól kiszámítható előre (nem csak az ára, az indulási és érkezési időpontok is), így itthonról, előre, az internetről tájékozódva nem éri túl sok meglepetés az embert. A másik pedig az eltérő konnektorok: itthon is és kint is lehet kapni átalakítót (UK-EU adapternek hívják, kint az első boltban találtam, amelyikbe bementem). Nem vészes az ára, de szinte nélkülözhetetlen, mert enélkül sem telefont, sem pedig fényképezőgépet nem fogunk tudni feltölteni.

Mivel itthon sem a fővárosban lakom, ezért időnként – ismerősök között – vissza-visszatér a kérdés, hogy tudnék-e Budapesten huzamosabb ideig lakni. Tudnék, de nem szeretnék. Londont viszont egy annyira barátságos helynek ismertem meg, hogy ott ez valószínűleg nem jelentene problémát.

Jó volt, tetszett, szerintem egyszer még visszamegyek hosszabb időre is fényképezőgéppel, memóriakártyákkal és egy rakás akkumulátorral a hónom alatt.