Egyetlen kép…

Megosztás az iWiW-en

Nézzétek meg ezt a képet, mielőtt tovább olvasnátok, de a képen lévő személyeket hagyjátok figyelmen kívül. Nektek mi ugrik be erről a képről elsőnek?

Nem tudom, hogy másnak mi, de amikor nem rég – valójában teljesen mást keresve – rábukkantam erre a képre a Google-ben az indexképek között, akkor én egyből felkiáltottam, hogy: Afrika! (pedig egyetlen egy néger és egyetlen egy akácia sincs a képen).

Aztán egy klikk és egyből bejön a kép alatti kísérőszöveg:

Every journey began in Africa.

Valami különös hangulata van ennek a földrésznek, még sokszor így, egy ilyen kisméretű képen keresztül is. Akik már a kezdetektől olvasták a blogom, azok tudják, hogy oda vagyok Afrikáért – na jó, lehet, hogy ezt még így egy az egyben nem írtam le – és így már talán mindenki számára érthető, hogy amikor megláttam ezt a képet, akkor legszívesebben repülőre ültem volna és irány Afrika…

A kép nagyobb méretű változata ide kattintva érhető el (szándékosan nem a bejegyzés elején linkeltem be).

Amúgy a kép egy táskareklám, ami a Louis Vuittonnak készült. A fotózásról pedig találtam is egy werk videót a YouTube-on, amit itt megtekinthet az, akit esetleg érdekel (sajnos nem HD).

Egyszer eljön az a nap, amikor Kelet-Afrikából, egy szállodában ülve fogok írni egy bejegyzést ide (természetesen jó sok fotót mellékelve), ezzel valóra váltva az egyik álmom, ill. színesítve a blogom korábbi bejegyzéseit is… 🙂

Mielőtt hozzászólnál...


Egy hozzászólás megírásakor kérlek, hogy vedd figyelembe a következőket:
  • ne írj trágár, vagy közízlést sértő szavakat
  • ne sértsd meg mások személyiségi jogait
  • ne buzdíts senkit a törvény megsértésére
  • legyél türelmes és előzékeny
Előre megköszönöm, hogy ha hozzászólsz, akkor a fentieket tiszteletben tartod.

Ha esetleg nem találnád a hozzászólásod a többi között, akkor gondolj arra, hogy az azért van, mert valószínű, hogy a fenti pontokat nem vetted figyelembe...

Itt lehet hozzászólni!