Amikor a gyorsítótár lassít…

Megosztás az iWiW-en

Talán a legegyszerűbb módszer arra, hogy felgyorsítsuk a böngészőnket az az, ha időnként manuálisan töröljük a gyorsítótárat (cache), vagy kisebbre állítjuk a böngészőben megadott értékeket. Nem gondoltam, hogy egy napon pont erről fogok blogbejegyzést írni, de úgy veszem észre, hogy rengeteg ember nem is tud a gyorsítótárnak még csak a létezéséről sem.

Vannak napok, amikor bizony 24 óra alatt az általam meglátogatott weboldalak száma eléri a több ezret és sajnos – a nevével ellentétben – ilyenkor a böngésző gyorsítótára inkább csak hátrány, mint előny. Csak csendben megjegyzem, hogy eddig sajnos egyik böngésző sem tudott hosszabb távon (mondjuk 48 órán keresztül) megbirkózni az általam megtekintett oldalak mennyiségével (twitter linkek, RSS feedek, webfejlesztés, szakmai anyagok stb), érezhető belassulás nélkül.

A fenti okok miatt naponta, manuálisan (általában akkor, amikor a nap folyamán először a gép elé ülök) törlöm a gyorsítótárat és az előzményeket a Safariból (Chrome-ból, Firefox-ból, vagy ami épp a kezem ügyébe akad), azonban ezt a múlt héten valami oknál fogva sikerült kétszer is elfelejtenem egymás után. Az eredménye az lett, hogy a Safari elég érezhetően belassult és nehézkes volt már a böngészés.

Persze beállíthatnék egy kisebb értéket is az oldalak gyorsítótárazásánál, de mivel webre fejlesztek, ezért a fix szélességű betűtípuson és annak méretén kívül nem módosítom az alapértelmezett beállításokat. Pontosabban dehogynem, a Safarinak nem engedem meg, hogy használja a címjegyzéket, ill. az „Open ‘Safe’ files after downloading sincs kipipálva…

Mire való a cache?

A cache (más nevén gyorsítótár) tulajdonképpen arra való, hogy ha meglátogatunk egy webhelyet, akkor a már egyszer letöltött képek, ill. a webhely részét képező fájlok a merevlemezünkön eltárolásra kerülnek. Amikor pedig a következő alkalommal járunk ugyanazon a weboldalon, a böngészőnek nem kell újból letölteni az oldalt alkotó elemeket, hanem egyszerűen (az internetkapcsolatnál sokkal-sokkal gyorsabb) merevlemezről tölti be azokat, megspórolva ezzel akár több másodpercet, ill. akár több MB hálózati forgalmat is. Jól járunk mi (gyorsabban töltődik be az oldal), jól jár az internetszolgáltató (kisebb hálózati forgalom), ill. jól járnak a szerver üzemeltetői is (kisebb terhelés). Természetesen most itt ne egy olyan oldalra gondoljunk, ami mindennel együtt kitesz 2-3 MB-ot és van naponta 10 látogatója, hanem egy olyanra, ahol van napi százezer oldalletöltés (ez már ugye naponta több száz gigabájtnyi adatforgalmat is eredményezhet).

Ha viszont megnézünk néhány ezer oldalt és az ezekről eltárolt információkat később már nem használjuk fel, akkor azok csak feleslegesen foglalják a helyet a lemezen és feleslegesen lassítják a rendszert.

Tehát összegezve: azokat az oldalakat érdemes gyorsítótárban tárolni, amiket napi rendszerességgel (esetleg naponta többször is) meglátogatunk. Ilyenkor van leginkább értelme a gyorsítótár használatának. Az „ipari méretekben” történő böngészésnél / oldalletöltéseknél inkább hátrány, mint előny.

Egyébként én a magam részéről azt tartanám ideálisnak, ha beállíthatnám, hogy melyik oldalakat tárolja gyorsítótárban a böngésző (az összes többit ne). Sajnos ilyen böngészőt nem ismerek (tessék, itt egy jó ötlet a fejlesztőknek egy újabb funkció beépítéséhez, ami ma még nincs elterjedve). Az Opera beállításai mondjuk elég részletesek, de még az sem az igazi.

A teljesség igénye nélkül összeírtam, hogy az ismertebb böngészőkben hol kell a gyorsítótárat törölni, hátha többeknek hasznos lesz. Ez böngészőnként, operációs rendszerenként és nyelvenként eltérhet, de egy pici körültekintéssel bárki megtalálhatja akkor is, ha egy másik menüpontba lenne eldugva (az alábbi lista Mac OS X-re vonatkozik):

  • Safari
    Safari / Reset Safari…
  • Chrome
    Chrome / Böngészés adatainak törlése…
  • Firefox
    Eszközök / Előzmények törlése…
  • Opera
    Tools / Delete Private Data…

2 hozzászólás “Amikor a gyorsítótár lassít…” bejegyzésre

  1. Vilmos says:

    Eggyel a “Reset Safari” menüpont alatt ott van a közvetlen “Empty Cache” is.
    A Reset felhoz egy párbeszédpanelt, ahol jó sok minden kiirtásáról vagy megtartásáról kell, hogy súlyos döntést hozzon az ártatlan felhasználó…

  2. Csaba says:

    Ha ez az ablak felpattan, én bizony minden további nélkül megnyomom a Reset gombot. 🙂 A mentett jelszavak maradnak, minden mást törlök. Persze ehhez az kell, hogy ha egy arra érdemesebb weboldalt találok, akkor egyből megy a könyvjelzők közé és nem várok vele. Ki, hogy szokott hozzá… 🙂

Mielőtt hozzászólnál...


Egy hozzászólás megírásakor kérlek, hogy vedd figyelembe a következőket:
  • ne írj trágár, vagy közízlést sértő szavakat
  • ne sértsd meg mások személyiségi jogait
  • ne buzdíts senkit a törvény megsértésére
  • legyél türelmes és előzékeny
Előre megköszönöm, hogy ha hozzászólsz, akkor a fentieket tiszteletben tartod.

Ha esetleg nem találnád a hozzászólásod a többi között, akkor gondolj arra, hogy az azért van, mert valószínű, hogy a fenti pontokat nem vetted figyelembe...

Itt lehet hozzászólni!