Egy éves a blog

Megosztás az iWiW-en

Napra pontosan egy évvel ezelőtt indítottam el a blogot. Azóta 90 bejegyzést sikerült publikálni és túl vagyok a 11 ezer látogatáson, ami indulásnak nem olyan rossz (persze lehetne sokkal jobb is). A látogatók 85%-a az országhatáron belülről, a külföldi látogatók zöme pedig Romániából és Szlovákiából érkezett. Több ezren olvasták eddig az Az Ubuntu 10.04 LTS telepítése és a Twitter regisztráció c. írásaimat (ez a kettő a legolvasottabb, ezeket pedig az Apple boltok c. bejegyzés követi). Írhatnék most további statisztikákat is, bár ezeket most inkább kihagynám, talán majd egyszer, egy másik bejegyzés keretében írnék róla részletesebben is.

Tettem annak idején egy – picit könnyelmű – kijelentést kedvenc könytárosunknak, Andinak, ugyanis azt mondtam tavaly februárban, hogy akkor folytatom a blogot egy év múlva, ha elérem a napi 100 látogatót. Namost ezt a dolgot több féle képpen is lehet nézni, merthogy túllépni már sikerült, viszont nem éri el minden nap a százat a számláló, így most lehetne vitatkozni, hogy folytassam, vagy ne folytassam. 🙂 (Egyébként a statisztikából világosan kiderül, hogy ha nem trehánykodtam volna el sokszor a blogírást, akkor már rég meglenne a száz látogató naponta, még első éves átlagban is.)

Szóval, mivel ebben a pillanatban is 17 vázlat vár közzétételre a WordPress adminisztrációs felületén (te jó ég, most nézem csak, hogy hova gyűjtögetek ennyi vázlatot), és mivel van több olyan anyag is, amit szeretnék még közzétenni, ezért úgy döntöttem, hogy folytatom – annak ellenére, hogy rengeteg idő elmegy rá. Főleg olyan bejegyzések elkészítése tart sokáig, mint pl. a fent említett telepítésről szóló leírás (el sem hinné az ember, hogy mi munka van egy ilyennel, “kívülállóként” szemlélve sokkal egyszerűbbnek tűnik :)). A telepítés végigvitele, közben képernyőképek készítése, átmásolása, szerkesztése, majd feltöltése, csatolása, bejegyzésbe illesztése, a bejegyzés megírása, ellenőrzés, stb… Viszont az erre fordított munkát és időt viszonozza az, amikor a statisztikában látom az eredményét, ill. kapom a visszajelzéseket kommentként, szóban, e-mailben, vagy akár egy like formájában Facebookon.

A bloggal kapcsolatos későbbi teendők nincsenek letudva néhány bejegyzés írásával, mert rengeteg tennivaló van még. Többek között a blog a szerkezetét is szeretném nagymértékben átalakítani a közeljövőben, hogy jobban megfeleljen az elképzeléseimnek. Mindez csak idő, idő és még némi idő kérdése… Persze majd igyekszem nem elhanyagolni az oldalt, mint ahogy egyszer-kétszer sikerült néhány hétre az elmúlt egy évben, de ez sajnos sok mindenen múlik.

A blogolás tehát folytatódik, hamarosan újabb bejegyzésekkel jelentkezem. 🙂

Addig is bíztatnék mindenkit az RSS használatára (a blogom RSS feedje itt található), mert ezzel sokkal egyszerűbb és gyorsabb szinte minden tartalom időben való elérése és biztosak lehetünk abban is, hogy nem maradunk le semmiről.

Mielőtt hozzászólnál...


Egy hozzászólás megírásakor kérlek, hogy vedd figyelembe a következőket:
  • ne írj trágár, vagy közízlést sértő szavakat
  • ne sértsd meg mások személyiségi jogait
  • ne buzdíts senkit a törvény megsértésére
  • legyél türelmes és előzékeny
Előre megköszönöm, hogy ha hozzászólsz, akkor a fentieket tiszteletben tartod.

Ha esetleg nem találnád a hozzászólásod a többi között, akkor gondolj arra, hogy az azért van, mert valószínű, hogy a fenti pontokat nem vetted figyelembe...

Itt lehet hozzászólni!