Előkerült az ellopottnak hitt mobiltelefonom

Megosztás az iWiW-en

A történet még tavaly decemberben kezdődött, amikor a bonyhádi Tesco parkolójában a kocsiba beülve vettem észre, hogy nincs meg a mobilom. Mivel az épületben még telefonáltam vele, ezért visszamentem, hátha megtalálom – persze hiába. Hazaérve az első az volt, hogy megpróbáltam felhívni a vezetékesről, de a mobilom akkor már ki volt kapcsolva (mint tegnap kiderült, addigra már lemerült az akksi). Ezután természetesen átnéztem mindent: zsebeket, a kocsi utasterét, csomagtartóját, de a telefon sehol. A következő lépés az volt, hogy felhívtam a Vodafone ügyfélszolgálatát és gyorsan letiltattam a SIM kártyámat, mivel előfizetéses vagyok és nem szerettem volna kellemetlen meglepetéseket a következő számlalevél felbontásakor…

Az unokatestvéremet (mivel a T-Mobile-nál dolgozik) kifaggattam a telefon IMEI szám alapján történő köröztetésével kapcsolatban, de semmi bíztató dolgot nem tudott mondani, úgy hogy inkább úgy döntöttem, hogy mégsem megyek a rendőrségre bejelentést tenni (ezúton is köszi Judit :)), mert csak elmegy vele rengeteg idő és nagy valószínűséggel úgysem lesz meg, ha valóban ellopták.

Nem a telefon értéke zavart, hanem a benne található összes kontakt és egyéb információ elvesztése. Ilyen esetben ugye az lenne logikus, hogy felmegyek az iWiW-re és szépen kiírkálom az összes ismerősöm telefonszámát. Na persze. Ilyen éles helyzetben derül ki igazán, hogy mennyire nincsenek az emberek felnőve még az iWiW-hez. Az iWiW-et mindennek lehet nevezni, csak online telefonkönyvnek nem, mert alig van fent pár embernek a telefonszáma. Az iWiW-et a legtöbb felhasználó csak arra használja, hogy bejelölgeti ismerősnek az a.) rokonait, b.) ismerőseit, c.) az összes többi embert, akit már látott legalább egyszer az utcán (egyébként erről írtam is egy bejegyzést, még a blog indítása után nem sokkal, ami itt tekinthető meg).

De térjünk vissza a telefonra. 🙂 Tegnap, amikor ki akartam szedni a kocsi csomagtartójának aljában lévő pótkerék alól az emelőt, akkor látom, hogy ott a telefonom… Nagyjából fél éven keresztül volt ott és azért nem találtam a csomagtartóban akkor, amikor elhagytam, mert már akkor is a pótkerék alá volt becsúszva…

A telefonnak nyilván nagyon örültem, de azért nem volt teljesen őszinte a mosolyom. Valószínű, hogy jobban jártam volna, ha a telefon elvesztésének másnapján kapok egy lassú defektet valahol a kocsival, mert akkor hozzá kell nyúlni a pótkerékhez és úgy elkerülhettem volna, hogy a Vodafone-tól közel 5.000 Ft-ért új SIM kártyát kérjek a régi számommal, meg órák hosszat próbáljak utánajárni az elveszett telefonszámoknak. Sőt, ez az egész meg sem történik, ha nem egy majdnem teljesen lemerült mobillal indulok el otthonról. Vagy ha… és itt fel lehet sorolni rengeteg sok “ha”-t, amivel mindez elkerülhető lett volna. Persze utólag már könnyű okosnak lenni.

A telefonnak – Nokia, Made in Hungary 🙂 – szerencsére azon kívül nem esett semmi baja, hogy valamennyire összekarcolódott a kijelzője. Szegényke az eset után órák hosszat lógott a töltőn, mire magához tért… 🙂

Mielőtt hozzászólnál...


Egy hozzászólás megírásakor kérlek, hogy vedd figyelembe a következőket:
  • ne írj trágár, vagy közízlést sértő szavakat
  • ne sértsd meg mások személyiségi jogait
  • ne buzdíts senkit a törvény megsértésére
  • legyél türelmes és előzékeny
Előre megköszönöm, hogy ha hozzászólsz, akkor a fentieket tiszteletben tartod.

Ha esetleg nem találnád a hozzászólásod a többi között, akkor gondolj arra, hogy az azért van, mert valószínű, hogy a fenti pontokat nem vetted figyelembe...

Itt lehet hozzászólni!