‘iPhone’ címkével ellátott bejegyzések

Traffic Rush

2011. szeptember 2. péntek

Van egy több éves, Traffic Rush nevű forgalomirányító játék iPhone-ra, melybe valamikor az utolsó frissítések alkalmával belekerült egy új játékmód is, ahol már nem csak autókat, hanem vonatokat is lehet irányítani.

Ha valaki csak frissítette a szoftver és nem indította el már jó ideje (így jártam én is), akkor az nézzen bele, érdemes. A Classic változattal ellentétben itt kaphatunk néhány bónuszpontot – feltéve ha a vonatok irányítása mellett még tudunk másfelé is figyelni. :)

Tetszik, hogy nem külön adták ki a játékot Rail Rush néven, hanem a már korábban megvásárolt szoftverbe került bele új menüpontként.

A játék amúgy nem drága, $0.99 kérnek érte. Akinek esetleg még nincs meg és érdekelné, az itt tudja letölteni.

Word Lens

2010. december 17. péntek

Ritkán szoktam iPhone-nal kapcsolatos dolgokról posztolni, és most ismét kivételt teszek, mert ez az alkalmazás egészen egyszerűen döbbenetes. Néhány éve még szinte sci-fi kategóriának számított az ilyen valós időben történő szövegfordítás, mostantól viszont úgy tűnik, hogy rövid időn belül ez is a mindennapjaink részévé válik.

A Word Lens valós időben fordítja le a beépített kamera képén található nyomtatott szavakat és jeleníti meg úgy, mint ahogy azok az eredeti környezetükben látszanak.

Maga az alkalmazás egyébként ingyenes, a szótárakért kell csak fizetni. A támogatott eszközök közé jelenleg az iPhone 4, az iPhone 3GS, és a kamerával rendelkező iPod Touch tartozik.

HDR fotó iPhone 4-gyel

2010. július 19. hétfő

Értem én, hogy HDR, meg utómunka meg minden, de akkor is ez egy iPhone 4-gyel készült fotó.

A képre klikkelve bejön az a Flickr oldal, ahol ez a kép eredetileg található, valamint tovább böngészve a photostream-ben egyéb autócsodákat is láthatunk a napfényes Beverly Hills utcáiról. :)

HDR fotó iPhone 4-gyel

iPhone 4 és Safari 5

2010. június 8. kedd

A tegnap esti Keynote leginkább az iPad-ről és a legújabb iPhone-ról szólt. A Safari legújabb változatát pedig szépen csendben, a háttérben tették letölthetővé. Gondoltam, hogy így egy poston belül mindkettőről leírom röviden a véleményem.

iPhone 4

iPhone 4

Az első Apple termék, aminél csalódott vagyok a design miatt és ezt – úgy néz ki, hogy egyelőre – nem kárpótolja a nagyobb teljesítményű A4-es processzor, a nagyobb akksi, az elő- és hátoldali kamerák (melyek közül az egyik 5 megapixeles és hihetetlenül jó képeket csinál, valamint HD (720p) minőségben rögzít 30 fps-es videót), a HD videók lejátszása és szerkesztése (az utóbbi egy ilyen kütyüre minek?), a 3 mm-el laposabb készülék és a többi dolog, amit belepakoltak.

A kijelző felbontását mindkét irányban megduplázták (bár nekem az eddigi felbontással sincs semmi bajom), így négyszer annyi pixel áll rendelkezésre ugyanakkora felületen, ami ugye sokkal jobb minőségű és élesebb képeket jelent, de ezt viszont élőben kellene látni, leírni nem nagyon lehet.

Persze lehet olvasni, hogy sokaknak bejön az új külső, de legalább ugyanannyit (vagy többet) olvasni arról, hogy hánynak nem, mert az Apple-re nem ez a stílus volt eddig jellemző. Igaz, hogy a Keynote-on kiderült, hogy miért is vannak azok az elképesztő méretű illesztési hézagok a korábbi iPhone-okhoz képest az új készüléken, de akkor is… az Apple-től szerintem legtöbben nem ezt várták – de azért a korábban kiszivárogtatott fotóknak köszönhetően már lehetett némi elképzelés az új iPhone külsejét illetően…

(tovább…)