Susan Kare a ‘80-as évek elején csatlakozott az Apple-höz és a Macintosh felhasználói felületének több elemét is ő készítette el – így például jónéhány ismertebb ikont is. De nem csak az Apple-nek, hanem a világ vezető szoftvercégeinek is tervezett ikonokat, ezért az ügyfelei között olyan nevek is szerepelnek, mint az AT&T, Cisco, Facebook, IBM, Intel, Microsoft, Motorola, Nokia, Oracle, vagy pl. a Xerox. Az általa készített munkákból szemezgetnék most párat, melyek talán ismertebbek és amelyek nekem is jobban tetszenek.
![]()
Látszólag nem nagy dolog ilyen ikonokat összehozni, viszont aki már egyszer megpróbálkozott vele, az tudja, hogy mégsem olyan egyszerű ez, mint amilyennek látszik… ![]()
Susan nevéhez fűződik többek között a Chicago, a Geneva és a Monaco nevű font is.

Akit esetleg jobban, vagy bővebben is érdekelne a dolog: a fenti ikonok Susan Kare által kiadott különböző nyomtatott, limitált és dedikált formában megrendelhetők a kareprints.com oldalon.


