‘Apple’ címkével ellátott bejegyzések

Mától Magyarországon is kapható az iPad 2

2011. március 25. péntek

A címben szereplő okból kifolyólag megint sorbanállás van Budapesten az Apple Premium Resellerek előtt. :)

Idén szándékosan nem foglalkoztam ezzel a témával a blogon, ugyanis nem tulajdonítok a mostani, 2-es változatnak akkora jelentőséget, mint az előzőnek. Az elsőhöz képest ez a verzió inkább csak nagyobb tuningolásnak tűnik.

A téma látszólagos hanyagolása ellenére az elmúlt hetekben – leginkább a bejelentés óta – figyeltem az erről szóló írásokat, cikkeket és azon tűnődtem, hogy hol van a konkurencia? Csak mert eddig a tavaly bejelentett iPad-et sem sikerült utolérnie a többieknek, ma meg már egy generációval újabb készülék is megvásárolható és az is gondolni való, hogy már egy ideje a következő változaton dolgozik az Apple. Az utolérést pedig nem úgy kell érteni, hogy kinek sikerült több memóriát vagy gyorsabb processzort belepakolni a táblájába, hanem úgy hogy az hogyan működik.

Ezzel a készülékkel most (megint) nagyon elhúzott az Apple, nehéz lesz utolérnie jó darabig bárkinek is.

Azon olvasók számára, akik járatlanabbak ebben a témában és a GarageBand név sem hangzik ismerősen, ajánlom a következő videót. Azt hiszem, hogy a GarageBand számomra az Apple talán legigényesebben és leginnovatívabban elkészített szoftvere, ami az elsőtől az utolsó pixelig és funkcióig úgy van összerakva, hogy leesik tőle az ember álla. (Egyébként a videóban látható GarageBand ára 3,99 €, tehát kb. egy ezer forintos szoftverről beszélünk.)

10 éves a Mac OS X

2011. március 24. csütörtök

Napra pontosan tíz évvel ezelőtt, 2001. március 24-én indult útjára az az operációs rendszer, melyet hozzá adnak minden Apple által forgalmazott számítógéphez, vagyis a Mac OS X. A 10.0-s verzió a Cheetah volt, majd jött a Puma (10.1), a Jaguar (10.2), a Panther (10.3), a Tiger (10.4), a Leopard (10.5), a jelenlegi aktuális verzió pedig a Snow Leopard (10.6). A következő változat a nyáron érkező Lion lesz, ami értelemszerűen 10.7-es verziószámot kapja.

Jómagam a 10.5-ös változat – vagyis a Leopard – megjelenése előtt néhány héttel ismerkedtem meg a Macintosh és az Apple világával, de ez már egy másik történet. Fogok mesélni erről is egyszer itt a blogon.

A beszeljukMac.hu egyébként egy részletesebb cikkel emlékezik meg az évfordulóról, érdemes elolvasni.

Boldog születésnapot, Mac OS X!

Ez pedig kereken a századik blogbejegyzésem. :)

Apple ikonok

2011. január 28. péntek

Mielőtt bármit is írnék erről, nézzünk meg néhány régebben tervezett és nagyrészt jelenleg aktuális ikont, amit az Apple készített:

Apple alkalmazások ikonjai

Azok kedvéért, akik nem jártasak annyira az Apple világában: a fenti ikonok sima alkalmazás-ikonok, méretük 512×512 pixel. A blogom ezen hasábjának szélessége viszont csak 473 pixel, így nem is fér be egy ilyen ikon sem ide 1:1 arányban anélkül, hogy valamelyik széle le ne maradjon. Szemléltetés képpen beillesztettem a bal alsó ikont (Keynote) eredeti méretben is. Érdemes megnézni a minőséget; a talp részletességét, a fán az erezetet, a papíron lévő szöveget, valamint a tükröződést. Az Apple operációs rendszere, az OS X az a világ, ahol állítólag megesik, hogy egy egyszerű szoftverhez akár ezer dolláros ikonokat készíttetnek csak azért, hogy jól mutasson a Dockon. Tehát ha valahol, akkor itt adnak a minőségre, az egyszerű Macintosh-felhasználók pedig ilyen minőséghez vannak szokva.

Most pedig térjünk a lényegre, itt látható az Apple által készített három legutóbbi ikon:

Apple alkalmazások legújabb ikonjai

A 10-es verziójú iTunes ikonjáról már írtam korábban, a másik két ikon a Mac App Store és a FaceTime ikonja.

Részletesnek részletes, kidolgozott, de egy másik irányvonal, amit én pl. egészen egyszerűen nem értek. Nem kimondottan a váltással van bajom (bár nekem a régi stílus sokkal jobban bejött), hanem a minőséggel. Az Apple korábban nem csinált ilyen gyenge dolgokat, az évek alatt szépen hozzászoktatta a felhasználókat a minőséghez, most meg ilyen ikonokkal képes kiadni egymás után három szoftvert is.

Nyilván a fentiektől még nem dől össze a világ, de engem pl. annyira zavar, hogy nem tudok elmenni mellette szó nélkül – meg ugye az sem egy nagy hátrány, hogy a blogomon megírhatom. :)

Mikor jut el ide a többi operációs rendszer?

2011. január 1. szombat

Most tényleg, mindenféle piszkálódás nélkül kérdezem, hogy mikor jut el erre a szintre a többi operációs rendszer?

Csak annyi történt, hogy egyéb okból kifolyólag bekapcsoltam a külső merevlemezt, ami a géphez van csatlakoztatva és néhány másodperc múlva, böngészés közben a Safari feldobta a követező ablakot:

Magától megkereste, rákérdezett, használja...

Egyszerűen szüksége volt egy fontra, utánanézett, megtalálta és megkérdezte, hogy használhatja-e. Ami pedig különösen jó dolog ebben az egészben az az, hogy a külső merevlemez bekapcsolása után nem kezdte el rekurzívan átnézni a háttértár teljes tartalmát, mivel az a Spotlight által már indexelve van, hanem néhány másodpercen belül feldobta az ablakot.

Egyszerű, intelligens, segítőkész, az ember keze alá dolgozik és évek után is okoz kellemes meglepetéseket. Az a rengeteg ilyen és ehhez hasonló apró dolog teszi naggyá az Apple-t, a Macintost és az OS X-et.

Mac OS X 10.7 Lion

2010. október 23. szombat

Jövő nyáron jön a Mac OS X 10.7-es változata, a Lion.

A Launchpad-et egyelőre nem tudom elképzelni a Dockra húzott Applications folder helyett, a Mission Control viszont érdekes újítás lehet. Tetszik még a Mac App Store ötlete, ugyanakkor picit tartok is tőle, mert van egy olyan érzésem, hogy ez az első lépés abba az irányba, hogy csak azokat a szoftvereket lehessen Mac-re telepíteni, amiket az Apple megenged. Ez a Mac App Store indulásától fogva már csak idő kérdése.

Egyébként a Mac App Store ikonja úgy tűnik, hogy ugyanolyan rondára sikeredett, mint az iTunes 10-es változatáé. Szinte kizártnak tartom, hogy ugyanaz az ember tervezte ezeket a kék vackokat is, mint a korábbi iTunes ikont, vagy akár a többit…

Office for Mac 2011

2010. október 18. hétfő

Már évek óta nem használok Microsoft termékeket, mivel először sikerült zökkenőmentesen Ubuntura, majd később Macre váltanom. Túlzás nélkül állíthatom, hogy azóta szinte alig van bajom a szoftverekkel (kivéve a Flash-től fagyogató Safarit, ill. a néha rakoncátlankodó nyomtató-drivert), hatalmas a különbség a stabilitás terén a fent említett rendszerek között – az Ubuntu és a Macintosh javára, természetesen.

Azt hiszem, hogy egy Windowsról frissen áttérő átlagfelhasználó Macintosh alatt leginkább két Microsoft terméket hiányolhat: az egyik az MSN, a másik pedig az Office for Mac programcsomag.

Az MSN-nek létezik Mac-es változata, de mivel nekem az az első telepítés után egyből le is fagyott és később is stabilitási gondok voltak vele, ezért maradtam az Adiumnál, ami egy remek kis IM szoftver, ráadásul többféle protokollt és fiókot is képes kezelni egyszerre.

Az Office-nak is létezik Mac-es változata (a legújabb az Office for Mac 2011), amit tegnap este bátorkodtam is feltelepíteni, kipróbálás céljából. Használni különösebben nem szerettem volna – nekem tökéletesen megfelel az iWork – egyszerűen csak azért tettem fel, hogy lássam, mennyit fejlődött mióta utoljára láttam (a 2008-as változat iszonyatos lassú volt, így azt is szintén nagyon gyorsan elfelejtettem annak idején).

Az Office for Mac 2011 a telepítés után egyből átrendezte a Dockot, telepakolta a Word, Excel, PowerPoint, stb… indítóikonjaival (amire egyébként nem kérte senki), ezen felül pedig kérdés nélkül átvette az iCal-tól a default calendar application szerepét. Természetesen ennyivel nem érte be, úgy döntött, hogy nem is adja vissza és onnantól kezdve az iCal minden indításakor figyelmeztetett, hogy szeretném-e, ha mégis csak az iCal lenne az alapértelmezett. Szerettem volna, persze, de hiába jelöltem be, mert az Office nem így gondolta…

Szóval volt pár év nyugalmam, ami alatt már szinte sikerült teljesen elfelejteni, hogy milyen az, amikor okoskodik egy szoftver és rá akarja erőltetni a felhasználóra a dolgait. Merthogy az utóbbi években egyszerűen csak használtam a gépet, nem jöttek a felesleges buborékok, nem éreztem, hogy rendezkedne bármelyik program is a gépen – a mai napig. Úgy hogy az Office for Mac 2011 rövid pályafutása a gépemen ma reggel véget is ért. Töröltem és ezek után nem is akarok jónéhány évig Office-t látni újból, inkább maradok az iWork-nél.

Tudom, hogy a fent leírtak egy Windows-felhasználónak nem nagy dolgok, de azt is tudom, hogy csak azért nem, mert annyira hozzá vannak szokva az ilyenhez, hogy már észre sem veszik – és nem is nagyon van mihez viszonyítani…

Egyébként az összes pozitív benyomásom az Office for Mac 2011-el kapcsolatban: a korábbinál szebbek lettek a programok ikonjai, szebb kezelőfelületet kaptak és jóval gyorsabban is indulnak az egyes szoftverek. Ezek után viszont a többi újdonság és változtatás már nem érdekelt, egyszerűen töröltem a gépről az egészet.

iTunes 10 ikon alternatíva

2010. szeptember 4. szombat

Az iTunes 10 ikonjának egyik alternatívája a Dribbble oldalán

Még mindig nem tértem magamhoz teljesen az előző postban említett iTunes 10 ikonja kapcsán, de látom, hogy nem csak én vagyok ezzel így. :) A beszeljukMac.com oldalán olvashatunk egy írást arról, hogy hogyan változtathatjuk meg az iTunes külsejét, ill. hogyan cserélhetjük le az ikonját, a Dribbble oldalán pedig találtam egy – az eredetinél sokkal szebb – ikont, melyet nem az Apple dizájnerei készítettek. Klikk a jobb oldali képre a nagyobb méretért…

Apropó Dribbble… nem dobna meg valaki egy meghívóval? :)

Frissítés: így utólag visszaolvasva elég kétértelműre sikeredett az “az eredetinél sokkal szebb” mondatrész. Itt természetesen arra gondoltam, hogy a 10-es változat ikonjánál sikerült szebbre, nem pedig a korábbinál.

iTunes 10

2010. szeptember 2. csütörtök

A tegnapi Keynote után egyből arra gondoltam, hogy az Apple megint elrontott valamit, ami eddig nekem – és sok millió másik Apple terméket használónak – tetszett. Korábban már írtam az új, áttervezett külsejű Mac mini-ről és az iPhone 4-ről, mely a külsőt illetően elődjéhez képest jócskán lemarad, és hát a Snow Leopard doboza sem lett valami kiemelkedő alkotás.

Most az iTunes eddigi ikonját végezték ki, a tegnap megjelent iTunes 10 már egy másik – az előzőhöz képest kifejezetten ronda – ikont kapott:

Az iTunes 10 újdonságaiba most inkább nem mennék bele, viszont ezt a Windows-os időket idéző ikont nem tudtam megállni szó nélkül.

Szóval ha csak lassan is, de folyamatosan romlik az Apple minősége és most nem csak az ikonok miatt írom, hanem a fenti Mac mini-n és iPhone 4-en túl van itt képeket hibásan átméretező Aperture és fagyogató Safari 5 is – hogy leginkább csak azokat említsem, amikről már írtam én is pár sort. Ma pedig tizenakárhány nap uptime után legnagyobb meglepetésemre indíthattam újra a gépet, mert lefagyott (vagy valami olyasmit csinált, a lényeg, hogy nem csinált semmit).

Úgy látszik, hogy kezdik elfelejteni Cupertino-ban, hogy az Apple-t az apró dolgok tették naggyá, hogy a legapróbb részletekre is nagyon odafigyeltek úgy, hogy közben nem bonyolították túl azokat. Viszont ha így folytatják, akkor sok-sok év múlva egyszercsak eljön az az idő, amikor ezek a termékek tényleg csak túlárazott vackok lesznek és semmivel sem fognak kitűnni a tömegből.

Frissítés: azt nem tudom, hogy az új iTunes tartalmazza-e a 9.2-es ikonját (valószínű, hogy nem), de ha nincs benne a régi ikon és valaki mégis azt szeretné használni, akkor az innen letöltheti: itunes92icons.zip, 680 Kbyte). A tömörített .zip fájl tartalmazza az eredeti ikonfájlt (iTunes.icns), valamint egy ugyanilyen nevű, alfa csatornás .png-t is, 512×512 pixeles felbontásban. Hátha jól jön valakinek egyszer. :)

Már a Saturn is árul iPad-et

2010. augusztus 25. szerda

iPad a Saturn szóróanyagában

Általában nincs abban semmi különös, ha egy multi kínálatában megjelenik egy újabb informatikai eszköz, azonban az iPad ebből a szempontból most egy kivételes dolog, mégpedig az alábbiak miatt.

Amikor az Apple bejelentette az iPad-et az idei év elején, akkor még nem tudhatta előre, hogy mekkora sikere lesz. A megjelenés óta persze a fél világnak iPad-re van szüksége és a kaliforniai óriás gyártósorai kevésnek bizonyulnak ekkora kereslettel szemben, így most gyakorlatilag hiány van belőle szinte az egész világon.

Ebben még eddig mindig nincs semmi különös, megesett már másik nagy cégekkel is az, hogy alulbecsülték a keresletet, utána pedig nem győzték kiszolgálni a türelmetlen vásárlókat.

A gond az az, hogy az AAR-ek (Apple Authorized Reseller) ill. az APR-ek (Apple Premium Reseller, akiknek az Apple szigorú követelményeinek kell megfelelni) hivatalosan nem árulhatnak iPad-et, meg nem is tudnák leszállítani nekik a fentebb leírtak miatt. De az Apple-nek nem csak az iPad-ek szállításával van gondja, az ellátás sokszor akadozik, már régóta, más termékek esetében is.

Természetesen a kereslet attól nem csökken, hogy bejelentik, hogy majd legkorábban fél év múlva lesz csak kapható az adott termék. Az Apple elég naív, ha azt gondolja, hogy majd az emberek a világ minden táján ölbe tett kézzel megvárják azt a bejelentéstől számított 6-8-10 hónapot, ameddig az adott országban – vagy akár földrészen – hivatalosan elkezdik árulni az eszközt. Az emberek várakozás helyett megveszik szürkeimportból a terméket ahol tudják, akár még jóval drágábban is, megkerülve ezzel azokat a boltokat, akik tulajdonképpen milliókat költöttek arra a saját pénzükből, hogy az Apple termékeket árulhassanak a cupertinói cég által elvárt színvonalon.

Az ilyen, mint a Saturn is, meg simán behozza az iPad-et és árulja, mert ebbe az Apple-nek már nincs beleszólása (természetesen nem csak a Saturn árulja, több helyen is lehet kapni). Nyilván nem a Saturn-al és a többi ilyen kereskedővel van bajom, ők abból élnek, amit megvesznek és haszonnal továbbadnak, hanem az Apple-el van a gond, akik kiszúrnak azokkal, akik szinte mindent arra tettek fel, hogy almás termékeket árulnak. Azokkal, akik megfelelnek az Apple szigorú követelményeinek és sokszor ingyenes segítséget nyújtanak ezekkel a termékekkel kapcsolatban akkor is, ha épp nem abban az üzletben vásárolták őket. Azokkal, akik segítsége nélkül az Apple jóval kisebb cég lenne, mint amekkora most.

Az ezzel kapcsolatos írás az Appleblogon: Nem kapható Magyarországon az iPad, pedig de

Aperture probléma

2010. augusztus 13. péntek

Aperture 3

Van ugye az Apple-nek az az Aperture nevű, csodás fotószoftvere, ami remek lehetőséget ad arra, hogy nagy mennyiségű fotót könnyen és egyszerűen tudjunk tárolni, kategorizálni és feldolgozni. A program tényleg nagyon jó, könnyű a kezelése, egyszerű vele dolgozni, viszont rövid használat után kiderült, hogy nem biztos, hogy ez a legjobb választás…

Nem rég importáltam a kettes Aperture-be azt a tizenezer általam készített fotót, amit eddig az iPhoto kezelt, mert úgy gondoltam, hogy az utómunka sokkal egyszerűbb lenne Aperture alatt, mint az iPhoto és Photoshop kombinációjával.

Néhány fotót feldolgozás után egyből exportáltam is kisebb (640×480-as) méretben a programból, 12-es image quality mellett). A szóban forgó képnél egy 116 Kbyte-os jpeg fájl lett az export végeredménye. A kép elég furcsának tűnt az Aperture-ben lévőhöz képest, ezért exportáltam a képet tiff formátumban is, eredeti méretben, majd ezt megnyitottam Photoshoppal. Ezután elmentettem ezt is jpeg-ként (quality: 11), majd összehasonlítottam az Aperture-ből exportált és a Photoshop-ból mentett képeket. Nagyon úgy tűnt, hogy az Aperture 2 (és a 3 is) gyakorlatilag lehagyja a sharpeninget az exportált képről. Az itt látható képen jól látszik a különbség:

Eszembe jutott, hogy az Aperture-nek van már egy újabb – vagyis 3-as változata – így gyorsan letöltöttem azt az Apple honlapjáról. Telepítés után, az első indítás alkalmával közölte, hogy bizony át kell konvertálni a teljes Aperture Library-t és onnan már nincs visszaút a 2-höz… Gondoltam, hogy rendben, nem érdekel, legrosszabb esetben majd visszaköltöztetem a képeket iPhoto alá egy esős, vasárnap délelőtt…

A konvertálás után ugyanazt a fotó újból exportáltam, újból 12-es képminőséggel, de az eredmény ugyanaz. Sajnos megoldást erre a problémára nem nagyon találtam sem hazai, sem külföldi fórumokon.

Azért kíváncsiságból tovább próbálgattam az exportot és a következő eredményre jutottam: az Aperture nagyon gyenge/rossz minőségben végzi el a képek átméretezését. Tehát valójában nem az exportal van gond, hanem az átméretezéssel, ott veszít rengeteget a kép a részletességéből, így nem csoda, ha ugyanaz a fotó Aperture-ből exportálva 116 Kbyte, Photoshopból exportálva (eggyel rosszabb képminőséggel is) 260 Kbyte.

A probémám ezzel az egésszel csak annyi, hogy gyakorlatilag minden fotót utómunka után még át kell küldeni pl. a Photoshopon azért, hogy egy normális minőségű kicsinyített kép legyen belőle. Így viszont az Aperture csak félmegoldás, $199-ért… Ráadásul – mint ahogy írtam is – ez a bug(?) már a kettes változatban is benne volt és az új verziónál sem javították ki. Ez számomra annyit jelent, hogy valószínűleg olyan kevés embert zavar a dolog, hogy nem érdemes vele foglalkozni az Apple-nek. Szerintem ilyen főverziószám-ugrásoknál ilyen hibákat (ha annak tekintenék) nem hagynának egy szoftverben.

Egyébként semmi extra dolgot nem szerettem volna csinálni ezzel a professzionálisnak nevezett fotószoftverrel, csak feltenni néhány fotót a hónapok óta üres Flickr accountomba, de úgy látszik, hogy ez a feladat kifogott rajta. Az iPhoto-nak tíz- vagy húszezer fotó nem jelent gondot és ha már úgyis meg kell nyitni Photoshoppal a képet, akkor úgy gonodolom, hogy lehet, hogy az egyszerűbb és olcsóbbik – egészen pontosan ingyenes – megoldást célszerű választani.

Leszedtem a Lightroom (szintén 3-as) próbaváltozatát is, de annak a kezelőfelülete így elsőre teljes káosz az Aperture-höz képest.

Azért kíváncsi lennék, hogy akik Aperture-t használnak és esetleg profi szinten fotóznak, azok mit gondolnak erről a dologról. Van erre valami jobb megoldás a Photoshop helyett?