2012. december havi archívum

Viszlát 2012

2012. december 31. hétfő

Szépen lassan elment ez az év is. Bár a blogra kevesebb időm volt, annak látogatottsága az előző évhez képest picit több, mint 20%-kal nőtt, aminek azért örülök. Általában nem szoktam újévi fogadalmakat mondani, de azért volt a fejemben pár dolog még az elmúlt év végén, amit nagyjából elterveztem a 2012-es évre. Ezek egy része sikerült, a másik része nem és volt néhány kellemes meglepetés is az idei évben a munkámmal kapcsolatban, amire nem számítottam.

Összességében – többek között pont a nem várt változások következtében – jónak mondható számomra ez az év, ami állítólag még egy világvégét is tartalmazott…

Köszönöm Nektek, hogy látogatjátok az oldalt, külditek a visszajelzéseket a bejegyzések végén hozzászólás formájában, emailben, Twitteren, néha Facebookon és néha szóban.

Most pedig mindenkinek szeretnék egy olyan 2013-as esztendőt kívánni, melyben megtalálja a számításait és valóra válhatnak azok a dolgok, melyeket eltervezett.

Mindenkinek Boldog Új Évet Kívánok! 🙂

Boldog karácsonyt!

2012. december 24. hétfő

Ezúton szeretnék minden kedves blogolvasómnak békés, boldog karácsonyt és eredményekben gazdag, boldog új évet kívánni! 🙂

Idén lesz még bejegyzés, bár az utóbbi időben megint nagyon leült a blog. 🙂

SWOT analízis

2012. december 21. péntek

Majdnem tíz évvel ezelőtt a Magyar Vöröskeresztnek volt egy pár napos workshopja Balatonlellén, amin én is részt vettem (úgy küldtek az akkori munkahelyemről és emlékszem rá, hogy nem sok kedvem volt elmenni). Ott találkoztam először a SWOT elemzéssel. Akkor el nem tudtam még képzelni, hogy az ott megtanultakat valaha is hasznosítani tudom életem folyamán és most, közel tíz évvel később ez a dolog visszaköszön. Sőt, nem régen jöttem csak rá, hogy ezt már korábban is több alkalommal használhattam volna.

Rengeteg mindent tanulunk életünk folyamán és soha nem tudhatjuk, hogy mire lesz szükségünk. Még akkor is előfordulhat, hogy hasznunkra lesz valami, amikor olyan tudást szerzünk meg, amit nem tudunk akkor és ott összeegyeztetni a későbbi terveinkkel.

Ezt most csak úgy leírtam, mert valamiről eszembe jutott. 🙂 Annak idején több dologra is mondtam, hogy ezt aztán teljesen felesleges megtanulnom, mert soha életemben nem lesz rá szükségem, de mára már belátom, hogy ez nagyon nem így van. 🙂

Google Maps iOS-re

2012. december 13. csütörtök

Ma megérkezett az általam már nagyon várt Google Maps iOS alá, vektoros grafikával. Korábban már írtam itt a blogon az iOS 6-ban bevezetett Maps-ről (arról viszont csak Twitteren, hogy a végtelen mennyiségű hibát tartalmazó Apple Maps-en legalább két hónappal ezelőtt küldtem be problémajelentést is, amit a mapi napig sem javítottak). Mindegy, majd néhány éven belül talán kiforr az Apple Maps is, de mindenesetre már alig vártam, hogy a Google is kiadja ezt a szoftverét iOS alá.

A helyzet az, hogy ebben a pillanatban a két szoftver nem ér egyet, ugyanis a Google Maps térképén annyi változtatást csináltak az utóbbi időben, ami tele van hibával, hogy gyakorlatilag egy használhatatlan alkalmazásról beszélünk (ma a Google is kapott tőlem hibajelentéseket, meglátjuk, hogy mennyi náluk az átfutási idő).

Garázsból és egyetemek kollégiumi szobáiból nőnek fel ezek a cégek, ma már százmilliós számokban mérhető az alkalmazásaik felhasználóinak száma és valahogy nem érzik és nem értik, hogy egy-egy ilyen félig kész szoftvert kiadva mekkora bajt és károkat tudnak csinálni (gondoljunk itt pl. a napokban Ausztráliában eltévedt emberekre, akik az Apple Maps miatt haltak majdnem szomjan).

Persze elképzelhető, hogy néhány embernek, aki a lakhelye és a munkahelye között ingázik, nem tűnik fel, ha egy benzinkút rossz helyen van jelölve, de ne felejtsük el, hogy a térképek nem azoknak készülnek elsősorban, akik úgy ismerik a környéket, mint a tenyerüket. Ha pont ott van a valóságban a gyógyszertár, mint ahol a térképen szerepel, akkor ezek a szoftverek akár még életet is menthetnek, ellenkező (extrém) esetben viszont…

Szóval ez a térképesdi nem játék, nem olyan, mint amikor a zenelejátszó szoftver play, vagy shuffle gombja bugos kicsit. Éppen ezért nem is értem azokat az embereket, akik terjesztik és meg is magyarázzák, hogy nincs semmi baj pl. az Apple térképével. Nagyon bízom benne, hogy a Google-nél jóval gyorsabban javítják a hibákat, mert akkor még be is küldenék néhány száz hibajavítást, úgy viszont nem sok értelmét látom, ha két hónap múlva is nem létező és rossz helyen lévő dolgok vannak a térképen.

Tehát hangsúlyozom így a bejegyzés végén, hogy nem az alkalmazással van bajom, hanem a térképpel, csak hát ugye az előbbinek nem sok hasznát vesszük úgy, hogy az utóbbi tele van hibákkal.

Aki még nem töltötte le, de kipróbálná, annak itt a link.

Budapest Motion Timelapse

2012. december 8. szombat

A zeneválasztást nem értem (miért kettő és miért pont ezek), a videó elkészítése viszont nem kis munka lehetett. 🙂

WordPress tapasztalatok (kiegészítés)

2012. december 4. kedd

Az előző bejegyzésemből lemaradt két dolog, amit már így utólag nem írok hozzá, inkább létrehozok egy új bejegyzést.

Az egyik az az, hogy a Milyen nap van most? WordPress plugin egy ideje elkezdte szépen beengedni a spameket. Hiába, ha valami népszerű lesz, akkor arra felfigyelnek a másik oldalon és tesznek róla, hogy megkerüljék. Nem olyan vészes egyébként, 1-2 naponta jön egy spam, de ettől függetlenül bosszantó.

A másik pedig, amit már korábban említettem a WordPress kapcsán, de az előző alkalommal elfelejtettem, hogy az időzítővel meggyűlt a bajom, aztán egy frissítés után látszólag jó lett, de mégsem: azokat a bejegyzéseket, amiket időzítve szeretnék kitenni, azokat véletlenszerűen elfelejti közzétenni  a WordPress. Ezért van az, hogy nincs bejegyzés másfél hétig, azután pedig hirtelen lesz kettő. 🙂 Sajnos még nem jöttem rá, hogy ez mitől van, remélem azért, hogy egy frissítéstől előbb vagy utóbb egyszer csak megjavul.