2012. május havi archívum

A jövő elkezdődött

2012. május 31. csütörtök

Először fordult elő a történelem során, hogy egy magánkézben lévő űrhajó (Dragon) sikeresen elért egy Föld körüli pályán keringő másik űrjárművet (az ISS-t), majd a sikeres dokkolás után lekapcsolódott és épségben visszatért a Földre.

Ez több ok miatt is egy mérföldkőnek számít az űrhajózás történetében még akkor is, ha egy ember nélküli küldetésről van szó: egyrészt így is egy hatalmas teljesítmény, amit nem egy állam által szponzorált csapat, hanem egy magáncég, a SpaceX (magyar nyelvű Wikipédia bejegyzés itt) valósított meg, másrészt pedig gyakorlatilag a mostani napokat tekinthetjük a kereskedelmi űrrepülés hajnalának. Vagyis elkezdődött végre az az időszak, amikor igazán megnyílik a világűr a civilek előtt is. Persze eddig is kerültek már alacsony Föld körüli pályára olyan különböző eszközök, melyet civilek készítettek és méregdrágán kijuthatott az űrbe néhány nagyon gazdag ember, de ez most egy egészen más dolog.

Ez gyakorlatilag egy új üzletág, melyben olyan hatalmas összegek és lehetőségek rejlenek, melyek kiaknázása szinte mindenkinek csak jó: jó az azt végző cégeknek, jó a tudománynak és jó nekünk, hétköznapi embereknek. Kivétel ez alól talán maga a Föld nevű bolygó, mely körül ennek köszönhetően ugrásszerűen meg fog nőni az űrszemét mennyisége (így is hihetetlen mennyiségű szemét kering bolygónk körül).

Erről az egészről most egy informatikai kötődésű dolog jut eszembe: valamikor a ’90-es évek második felében rendszeresen olvastam a CW Számítástechnika című hetilapot, melyben néhány cég rendszeresen közzétette az árlistáját. Annak idején 150.000 Ft környékén lehetett vásárolni egy egyszerű CD írót – nyilván ezt viszonylag csak nagyon kevesen engedhették meg maguknak. Ma viszont, kb. másfél évtizeddel később már kevesebb, mint 5.000 Ft az ára egy olyan optikai meghajtónak, ami a fent említett eszköznél sokkal többet tud és sokkal gyorsabban is ír.

No, hát így fog lemenni évtizedek múlva majd az űrutazás ára is, a hétköznapi emberek számára is teljesen elfogadható szintre. Csak győzzük kivárni… 🙂

Amikor nem látják…

2012. május 27. vasárnap

Ez a mai idézet (bár már volt korábban is):

A minőség azt jelenti, hogy akkor is jól csinálsz valamit, amikor nem látják.

— Henry Ford

Ez az idézet jutott ma eszembe akkor, amikor kb. 10 perccel tovább dolgoztam egy weboldalhoz tartozó faviconon, 3200%-os méretre nagyítva, pixeleket egyenként hozzáadva és azok átlátszóságát 5%-os eltérésekkel megadva azért, hogy 16×16 pixeles méretben is ugyanúgy nézzen ki, mint ahogy eredetiben. Az egy más kérdés, hogy ez a Photoshop feladata lenne az átméretezéskor, meg az is, hogy ezt hány látogató fogja majd észrevenni, vagy értékelni (egy sem).

Sajnos egy-egy megrendelői igény kielégítése egyre inkább azzal jár, hogy minél előbb, minél gyorsabban és minél olcsóbban készüljön el valami és az sem probléma, ha össze van csapva, csak az ár legyen minél alacsonyabb. Így elég ritkán van alkalmam arra, hogy valamire pont annyi időt fordítsak, amennyi szükséges lenne. Általában az elvárás az árajánlatig mindig a legprecízebb munka – leggyorsabb kivitelezés – legolcsóbb ár hármas, de amikor megtudják, hogy mennyivel többet kell fizetni ezek miatt az apróságok miatt, akkor már egyből háttérbe szorul a minőség kérdése. Mert bizony egy weboldalnál a több száz ilyen apróság, ami előjön, az akár a számlázáskor kétszeres, vagy még ennél is nagyobb szorzót eredményezhet.

Persze előre tudom, hogy a fenti ikonnál a megrendelő semmit sem fog belőle észrevenni és akkor sem zavarná a dolog, ha egy az egyben úgy menteném el a fájlt, ahogy a Photoshop átméretezte. Sőt, ha megtudnák, hogy ennyivel tovább tartott, akkor jönne az, hogy egyáltalán nem kellett volna vele foglalkozni és az, hogy az ég világon semmi értelme nincs, felesleges időpazarlás.

Ez a mostani viszont egy más jellegű munka (részben önkéntes és lehet, hogy írok később egyszer erről is), így szívesen eltöltök vele néhány extra órát úgy is, hogy előre tudom, hogy nem kapok érte semmit cserébe.

Egy dollárba kerül a ForkLift

2012. május 23. szerda

Nem tudom, hogy kell-e annál jobb promóció bárminek, amit el akarnak adni, mint hogy az árát ilyen extrém módon leviszik: a ForkLift 2.5-ös verziójának a Mac App Store-ban most limitált ideig $0.99 az ára, a korábbi $29.99 helyett.

Bár már többször is le volt árazva eddig az idők során, azonban ez most olyan mértékű akció, amit egyszerűen nem szabad kihagyni, ez talán most egy soha vissza nem tértő alkalom. A ForkLift weboldala itt érhető el, a Mac App Store-ban pedig erre található.

Aki esetleg nem ismerné: a magyar fejlesztésű Mac-es fájlkezelő alkalmazás olyan OS X alatt, mint Windows alatt a Total Commander. Tulajdonképpen annyi mindent nem tud — de legyünk őszinték, annyi mindenre nincs is szüksége egy átlagos, de még egy nem átlagos felhasználónak sem.

Azt azért nem árt tudni, hogy a futtatásához OS X 10.7-es (Lion), vagy újabb operációs rendszer szükséges.

A Google Chrome az első helyen

2012. május 21. hétfő

Eljött végre az a nap is, amikor a Google Chrome lett a világ legnépszerűbb böngészője. Szép teljesítmény volt ez alatt a néhány év alatt így a semmiből eljutni ide, még akkor is, ha egy olyan cég áll mögötte – olyan lehetőségekkel – mint amilyen a Google.

Globálisan így néz ki a mozgolódás az elmúlt egy évben a böngészők piacán a StatCounter szerint:

Magyarországon jelenleg még mások az arányok, a Mozilla Firefox vezet, de annak is erősen és folyamatosan csökken az előnye a Chrome-mal szemben:

Az éves statisztikából pedig egyértelműen kiderül, amit eddig is tudtunk: a Chrome leginkább az IE kárára jutott egyre feljebb és feljebb az elmúlt évek folyamán, aminek őszintén szólva így fejlesztői szemmel egyelőre nagyon örülök:

Böngésző témában elég konzervatív vagyok, évek óta a Safari az elsődleges böngészőm és nem nagyon akarom lecserélni. Viszont mégis azt vettem észre, hogy egyre többet használom a Chrome-ot. Alapban úgy néz ki, hogy általános böngészésre Safarit használok és mivel az az alapértelmezett, ezért minden link mindenhonnan abban nyílik meg. Fejlesztésre pedig nyitva van a Chrome, amit viszont egyre többet és többet használok fejlesztésen kívül is. Odáig mondjuk még nem jutottam el, hogy átpakoljam a könyvjelzőimet is, de azért már megfordult a fejemben.

A Firefoxról pedig inkább ne is szóljunk most semmit, az utóbbi időben megint használhatatlan a lassúsága Mac alatt (legalábbis nekem). Opera érdekes, de nem jön be annyira a nagyon egyedi megoldásai miatt, Internet Explorert meg inkább megint ne említsük meg, de szerencsére nem is létezik OS X alatt.

Android fragmentáció

2012. május 18. péntek

Eddig nem sok Androidos bejegyzés volt a blogon (konkrétan egy sem), de ezt most egyszerűen nem tudom kihagyni.

Több, mint 4.000 egyedi eszköz létezik Android alá, ami felhasználói szempontból elsőre remek hír (hiszen nagy a választék), viszont fejlesztői szempontból egyenesen rémálom (gondoljunk pl. csak az eltérő felbontású kijelzőkre). A képen – ami a töredezettséget mutatja egyébként – százalékos arányban vannak lebontva a készülékek: a zöld négyzet, ami a teljes kép lefedettségének a 10%-át teszi ki, az a Samsung Galaxy S2 készüléket jelzi.

Őszintén szólva nem lenne az a pénz, amiért nekiállnék bármikor is Androidra bármilyen alkalmazást is fejleszteni (annak ellenére, hogy a weben valami hasonlót csinálok nap mint nap).

Forrás: eredetileg iSandor tweetjei között találtam a linkre, ami a Gizmodo oldalára mutat, maga a kép pedig az  OpenSignalMaps oldaláról származik.

Több, mint 55.000 Twitter felhasználó jelszava szivárgott ki

2012. május 9. szerda

Tegnapi hír, hogy több, mint 55.000 Twitter felhasználó jelszava szivárgott ki, melyeket a pastebin.com oldalon közzé is tettek ismeretlen hackerek.

Aki teheti, az változtassa meg minél előbb a Twitter jelszavát akkor is, ha nem szerepel a fent említett listán.

A jelszavakról több, mint két évvel ezelőtt írtam már egy részletesebb bejegyzést, amit mindenképpen érdemes elolvasni azoknak, akik nincsenek tisztában annyira ezzel a témával, vagy úgy gondolkodnak, hogy „persze, majd pont az én fiókom jelszavára fáj bárkinek is a foga”.

Egyébként az csinálja jól, aki rendszeresen cserélgeti a jelszavait és egy jelszót nem használ egynél több helyen. Ez nyilván nem olyan egyszerű dolog, de nem árt észben tartani, hogy minél népszerűbb egy ilyen szolgáltatás, annál nagyobb veszélynek van kitéve.