Twitter magyarul

Megosztás az iWiW-en

Sajnos a Twitter jelenleg nem érhető el magyar nyelven, ezért szeretnék segíteni azoknak, akik nem igazodnak el az angol nyelvű változatban és nem ismerik az ide kapcsolódó alapfogalmakat sem. Ebben a bejegyzésben nem írok le mindent részletesen a Twitterrel kapcsolatban, de ez az írás az alapok elsajátításához és a csiripelés elkezdéséhez bőségesen elegendő lesz. 🙂

Mi a Twitter?

A Twitter egy webes szolgáltatás, ahova rövid – legfeljebb 140 karakter hosszúságú – szöveges üzeneteket lehet küldeni. A mi üzeneteinket azok látják, akik követnek bennünket és értelemszerűen mi is azoknak az üzeneteit látjuk, akiket követünk. Ez nem olyan, mint az iWiW vagy a Facebook, itt nem kötelező visszajelölni (követni) senkit. Viszont akit nem jelölünk be ill. vissza, annak nem is fogjuk látni a bejegyzéseit az úgynevezett idővonalon (amit timeline-nak hívnak – erről néhány bekezdéssel lejjebb írni fogok).

Valójában persze azoknak az üzeneteit is el tudjuk olvasni, akiket nem követünk: ehhez nem kell mást tennünk, mint az adott felhasználó azonosítójára kattintanunk és ilyenkor a rendszer csak ennek a felhasználónak a bejegyzéseit jeleníti meg.

Majdnem olyan ez, mint ha SMS-t küldenénk. Annyi a különbség, hogy ameddig az SMS-nél egy személy küldi egy másik személynek az üzenetet, addig a Twitteren egy személy küldi, és sok személy olvashatja azt.

Az alábbiakban nézzük át az alapfogalmakat; néhány kiegészítő szolgáltatást és pár hasznos dolgot, ami jól jöhet a Twitter használata közben.

Tweet

A tweet (ejtsd: “tvít”, magyar jelentése: “csiripelés”) egy bejegyzés, vagy üzenet a Twitteren, melynek hossza legfeljebb 140 karakter lehet.

Retweet

Egy – eredetileg valaki más által bejegyzett – tweet újbóli megosztása. Amennyiben retweeteljük (újracsiripeljük) valaki tweetjét, abban az esetben azok az emberek is látni fogják azt a bejegyzést, akik nem követik az adott illetőt. A retweetelt üzenet első két betűje: RT, majd jön annak a felhasználónak a neve, akinek a tweetjét újra megosztottuk, ezt pedig az újracsiripelt tweet szövege követi.

Reply

Válasz egy adott személynek. A reply onnan ismerhető fel, hogy egy kukac karakterrel és annak az illetőnek a twitter-azonosítójával kezdődik, akinek válaszolunk. A kukac karakter, az azonosító és egy szóköz után pedig írhatjuk a választ az illetőnek, melyet ő kiemelten kap meg. Ezt abban az esetben is megkapja és látni fogja a címzett, ha ő nem követ minket. A fentiekből következik, hogy ezzel a módszerrel nem csak válaszolni lehet valakinek, hanem meg is lehet szólítani más felhasználókat.

Favorite 

Ez olyan, mint a böngészőben a kedvencek, vagy a könyvjelzők: ha megtetszik egy tweet, akkor meg tudod jelölni és mások is láthatják, hogy kiemelted a többi közül, ezen kívül pedig később könnyen visszakereshető lesz, ha valamiért szükséged lenne rá.

Delete

Egy általunk létrehozott tweet törlése.

Timeline

Itt jelennek meg az általad követett felhasználók tweetjei, valamit az általad létrehozottak is. Fordított időrendi sorrendben látod őket, tehát mindig a legújabb van legfelül.

Mentions

Itt azok a tweetek jelennek meg, melyben szerepel az azonosítód (az én esetemben azok, melyekben szerepel a @csaba_hu). Tehát ha valaki megemlíti a neved (azonosítód) a twitteren, akkor azt itt látni fogod, így nem maradsz le róla.

Messages

Ezzel olyan üzenetet tudsz küldeni egy felhasználónak, amint csak ketten láttok, a többi követő nem. Ezeknek az üzeneteknek a hossza sem lehet több 140 karakternél.

Hash tagek

Néhány tweetben lehet látni egy # jelet és utána egy szót (vagy akár több szót, de egybeírva). Az ilyen tweeteket úgy kell elképzelni, mint ha egy címkét ragasztottunk volna egy adott bejegyzéshez, ezek alapján pedig könnyedén visszakereshetők a twitteren létrejött, hasonló témájú bejegyzések. Például #apple#flickr vagy #napkerdese. Természetesen egy tweetbe írhatunk több ilyen taget is.

Follow

Ha egy felhasználó adatlapján a felhasználóneve körül található gombra kattintasz, akkor attól kezdve követed őt a Twitteren. Ez azt jelenti, hogy láthatod az összes általa írt bejegyzést, az idővonalon. Ne felejtsd el, hogy ugyanakkor az illető egészen addig nem fogja látni az általad írt bejegyzéseket a saját idővonalán, ameddig ő szintén nem kattint a melletted lévő Follow gombra. Tehát ha te követsz valakit, és ő nem követ téged, akkor egyoldalú lesz a kommunikáció, ha pedig mindketten követitek egymást, akkor mindketten látjátok egymás tweetjeit.

Még néhány gondolat a követéssel kapcsolatban: a Twitteren ne várd el senkitől, hogy csak azért kövessen Téged, mert Te is követed őt. Ez lehet, hogy elsőre furcsának tűnik, de ez itt teljesen természetes dolog és nem számít illetlenségnek. Ahogy az is teljesen természetes dolog, ha olyanokat követsz, akiket pl. nem is ismersz személyesen. Nézd meg az adott felhasználó utolsó 10-20 bejegyzését és nagy valószínűséggel könnyen el fogod tudni dönteni, hogy érdemes-e követned, vagy sem.

A tweetek védelme

Amennyiben nem szeretnéd, hogy bárki el tudja olvasni az általad írt tweeteket, abban az esetben be tudod állítani, hogy csak azok láthassák az általad ezek után létrehozott tweeteket, akiknek ezt jóváhagyod (a korábbi bejegyzéseid továbbra is publikusak maradnak).

Tweet Location

Lehetőség van arra, hogy a Twitter kijelezze az a helyet, ahol a tweetet közzétettük, így a tweetelés helyszíne látható lesz (ez a lehetőség csak akkor működik, ha külön engedélyeztük a beállításoknál). A hely hozzáadása bizonyos esetekben automatikusan is történhet (pl. ha okostelefonról tweetelünk), de előfordulhat olyan is, hogy a böngésző rákérdez és manuálisan kell megadnunk.

Twitter kliens

Egy szoftver, mely segítségével új tweeteket hozhatunk létre és megtekinthetjük a Timeline-t, elolvashatjuk a nekünk küldött üzeneteket, stb. Ez lehet egy egyszerű alkalmazás a számítógépen, vagy mobiltelefonon, de lehet webes felületű is, mint maga a twitter.com.

Twitpic, Twitvid, yfrog és társai

Ezek külön szolgáltatások, melyek megkönnyítik a különböző tartalmak megosztását. A Twitpic segítségével képeket, a TwitVid segítségével videókat, az yfrog segítségével pedig mindkettőt megoszthatjuk. Ha ezeket használjuk, akkor nem kell külön bajlódnunk azzal, hogy külön tárhelyre feltöltjük a képet vagy a videót, utána pedig az adott anyag webcímét bemásoljuk a tweetünkbe. Ezek a kiegészítő szolgáltatások megteszik ezt helyettünk, így gyorsabban és jóval kényelmesebben tudunk tartalmat megosztani.

Tweetlonger

Néha előfordul, hogy a 140 karakter nem elég. Ilyenkor jön jól a TwitLonger, ahol a megkezdett, de helyhiány miatt nem olvasható, 140 karakternél hosszabb tweeteket el lehet olvasni teljes terjedelmében is.

URL rövidítők

Mivel egy Twitter-bejegyzés legfeljebb 140 karakter hosszúságú lehet, ezért nem mindegy, hogy ha pl. egy webcímet szeretnénk megosztani, akkor az milyen hosszú. Vegyünk egy példát, az egyik bejegyzésem URL-jét: http://csaba.dreambyte.hu/2010/12/a-hazai-jatekfejlesztes-eddigi-tortenete-diohejban/

Ennek a hossza 85 karakter, így a rendelkezésre álló 140-ből már csak 55 marad a mondanivalónk leírására, ha bemásoljuk a linket is. Ezért nagyon hasznosak az URL rövidítők – ilyen pl. a bit.ly szolgáltatás – ahova ha bemásoljuk az adott URL-t, akkor az készít az adott linkhez egy rövidebbváltozatot. A fenti 85 karakteres webcímből a bit.ly csinált egy ilyen, 20 karakteres változatot: http://bit.ly/hBhNYK. Ha ráklikkelünk erre a rövid linkre, akkor ugyanaz a bejegyzés jön be, mint ha a felső webcímre kattintottunk volna. Így ebben az esetben 65 karakternyi hellyel több maradt a bejegyzésben.

Regisztráció

A Twitterre való regisztráció is és a használat is teljesen ingyenes. Az alábbi címen lehet regisztrálni: https://twitter.com/signup

Végezetül

Ha idáig eljutottál és úgy érzed, hogy tudtam segíteni ezzel a bejegyzéssel, akkor az alábbi két apróság közül valamelyiket megtehetnéd cserébe. 🙂

a.) Lájkolhatnád, vagy megoszthatnád ezt a bejegyzést, hogy ezáltal mások is eljuthassanak erre az oldalra

b.) Ha gondolod, akkor mindjárt lehetek az első, akit követsz a Twitteren. Ha már regisztráltál és bejelentkeztél a Twitterre, akkor csak klikk ide: @csaba_hu és ott kattints a gombra. 🙂

50 hozzászólás “Twitter magyarul” bejegyzésre

  1. Pogonyi Lajosné says:

    Köszönöm nekem sokat segítettél:)

  2. Juhász Erzsi says:

    Köszi a segitséget! Szuper!!!

  3. Sajti says:

    Köszi,sokat segitettél, követlek 🙂

  4. Csaba says:

    Szívesen. Én is köszönöm és örülök neki. 🙂

  5. Ani says:

    Szia!

    Végig olvastam amit írtál és komoly segítség volt, de ennek ellenére is lenne egy kérdésem. Tudsz adni egy email címet amire írhatok Neked?
    Előre is köszi a segítséget.

  6. Már be is jelentkeztem a Twitteren, ezt Neked köszönöm!
    Pedig NEM tudok egy szót sem angolul…sajnos.

  7. A Twitteren a profilom:
    @kotaszekh

  8. Szilvia says:

    Halihó!

    Nekem az lenne a kérdésem, hogy a twittert hogy telepítem a telefonomra. iPhone-om van, elvileg lehetne, hiszem elég modern telefon, viszont a twitter oldalán nincs megjelölve Magyarország. Ilyenkor mi a helyzet?
    Valaki tudna segíteni? Nagyon megköszönném, sokat segítene vele!:)

  9. Szilvia says:

    Ja, és igen; nekem is sokat segít ez a cikk!:) Csak 2-3 napja regisztráltam twitteren, de így könnyebben megértettem a működését. Köszi 🙂

    De tényleg…. ez az iPhone-ra telepítés nagyon jó lenne.

  10. Szilvia says:

    Csak azért írok, mert megoldottam!:) Szóval mégegyszer köszi az írást, Csaba!!:)

  11. Csaba says:

    Azért leírom röviden a telepítést iPhone-ra, hátha másnak is jól jön még: „koppintsunk” az App Store, majd a kijelző alján a Search feliratú ikonra. Írjuk be a kereséshez, hogy „twitter” és nagy valószínűséggel az első találat a Twitter alkalmazás lesz (ezt kell telepíteni). Innen a többi már biztosan megy mindenkinek.

    Elég nehezen tudom megszokni ezt a „koppintsunk” kifejezést. 😀

  12. Kedves Csaba!
    Nem engedi a Twitter, hogy továbbra is használjam.
    Azt írja, hogy kimerült a számlám.
    Dehát ez ingyenes.
    2000 embert követek,azóta van ez.
    Van egy ilyen számhatár ami után már fizetni kell?
    Köszi.

  13. Csaba says:

    Ebben a blogbejegyzésben „válaszoltam” a kérdésre, mert érdekesnek találtam a témát: http://csaba.dreambyte.hu/2011/07/twitter-limit/

  14. Szabó Ilona says:

    Kedves Csaba!

    Köszi a hasznos infókat. Már fenn vagyok a Twitteren. 🙂
    De azért szeretnék kérdezni is.
    Van egy Ipad-em is. Ezen hogyan lehet használni a Twittert?
    A helymeghatározás ezen is automatikusan működik? (nyomkövető van telepítve a gépemre)
    Hogyan lehet igénybe venni a Twitpic és Twitvid szolgáltatást?

    Köszi

  15. MateSATBOY says:

    Köszi csaba az infókat, de amúgy a twitter mindig is angol lesz?

  16. Csaba says:

    @Szabó Ilona: az App Store-ból fel kell tenni a Twitter for iPad alkalmazást (vagy bármilyen másik, tetszőleges Twitter klienst).

    A helymeghatározással kapcsolatban: ezt a Twitter kliensben engedélyezni kell, ill. be kell kapcsolni egy-egy tweet írásakor és akkor megpróbálja meghatározni a pozíciónkat. 3G-s iPad használatával ez nyilván jóval pontosabb, de WiFi-s iPad esetén is használható – bár ebben az esetben sokszor pontosítani kell a helyet, mert van, hogy elcsúszik pár száz km-t… 🙂 Mondjuk erről nem az IPad tehet, ez a WiFi miatt van (ez gyakorlatilag olyan, mint ha egy sima böngészőből próbálnánk helymeghatározást csinálni).

    A twitpic.com és a twitvid.com oldalon be lehet jelentkezni a saját Twitter fiókunk segítségével és már használhatjuk is, regisztrálni sem kell. Egyes alkalmazásoknál pedig (pl. Twitterific) be lehet állítani, hogy mi legyen az alapértelmezett oldal/szolgáltatás, ahova feltölti a képeket.

  17. Csaba says:

    @MateSATBOY: Most sem csak angol, jelen pillanatban még másik 11 nyelven érhető el, csak ezek között nem szerepel a magyar. Szerintem idővel a mi nyelvünkön is elérhető lesz.

  18. Bianka says:

    Kedves Csaba! Azt szeretném megkérdezni hogy a Twitter-t a külföldi sztárok használják-e? mert sok olyat láttam már hogy (….)-egy sztár neve, de nem tudom hogy ez valóban ő vagy csak valami rajongói izzé..:SS
    előre is köszönöm a választ.

  19. Csaba says:

    @Bianka: Igen, egyre többen használják. Két dolgot tudok javasolni ezzel kapcsolatban. Az egyik az az, hogy keresd a fiókoknál a név mellett a Verified Account jelzést – ez egy kis fehér pipa kék alapon és így néz ki:

    A másik javaslatom pedig az, hogy keresd fel az adott személy weboldalát. Ott általában szokott lenni egy közvetlen link is az illető saját Twitter fiókjára.

  20. Bianka says:

    Csaba köszönöm:)

  21. Bianka says:

    Anyit szeretnék még kérdezni hogy a twitter biztonságos-e és hogy kell e érte fizetni vagy valami ilyesmi? 🙂

  22. Csaba says:

    Biztonságosnak mondható eddig, bár tudomásom szerint írtak már rá kártékony szkriptet, de az inkább csak kellemetlen volt, mint veszélyes.

    A Twitter jelenleg ingyenes (és remélem, hogy az is marad). 🙂

  23. HS says:

    Szia! Én is csak nemrég kezdtem használni a twittert, ezért lehet, hogy nagyon amatőrnek tűnik majd a kérdés. /Ezért sem találtam rá sehol választ a neten/ Írtam 2 személynek tweet-et, (úgy, ahogy fenn a reply-ben le van írva), tehát @akárkicsoda linkje megjelent benne, ráadásul úgy csináltam, hogy kattintással – kiválasztással – tehát biztos, hogy nem írtam el. Én követem a 2 illetőt, engem pedig csak az egyikük). Azt írod, hogy akkor is látni fogja, mit írtam, ha ő nem követ).
    OK, de viszont az ő oldalukon nem látom, hogy ott lenne a tweet-em, pedig a sajátjaim között látszódik természetesen. Akkor most megkapták az illetők, csak én nem látom (mivel a sajátom)??? Ráadásul nem friss tweet, már 2 napos.

    Köszi a választ előre is! Szép napot!

  24. Csaba says:

    @HS: A „@Mentions” menüre klikkelve látni fogja az illető, így van. Ezeket egyébként én sem látom (nem értem, hogy miért), úgy hogy biztosan természetes jelenség.

    Ha esetleg válaszra vársz és nem kapsz, akkor az nem azt jelenti, hogy nem látta az, akinek küldted. Lehet, hogy csak elkerülte a figyelmét, meg az is, hogy nem is akar válaszolni. Sajnos ez előfordul.

  25. HS says:

    Köszi, hogy válaszoltál! Válaszban nem igazán reménykedtem (ugyanis 2 külföldi híresség az illető, rengeteg követővel), de legalább “célt ért”, amit írtam. 🙂 Szép estét!

  26. Vik says:

    Köszönöm a leírást, nagyon hasznos volt számomra. Szép napot!

  27. @goti45 says:

    Nagyon tetszik nekem ez az oldal ,de rájöttem, hogy kell hozzá egy minimális angol tudás. 66 éves vagyok, talán még belefér az idömbe.

  28. Csaba says:

    @goti45: Ez most pont egy olyan bejegyzés volt, ahol egy angol nyelvű oldal menüpontjait és az oldalon található kifejezéseket próbáltam elmagyarázni, így a szokásosnál jóval több angol szó található benne.

    Ennek ellenére igyekszem úgy írni, hogy minél kevesebb idegen szót és kifejezést tartalmazzanak a bejegyzéseim, viszont – mivel az informatika „hivatalos nyelve” amúgy is az angol, így – ez nem kerülhető el teljesen.

    Volt egy időszakom, amikor alapszintű tanfolyamokat tartottam felnőtteknek a számítógépek használatáról (operációs rendszer használata, szövegszerkesztés, internet). A legidősebb tanítványom 94-95 éves volt (már nem emlékszem pontosan), a tanfolyam végén pedig már teljesen önállóan internetezett. Ez is azt bizonyítja, hogy soha sem késő elkezdeni… 🙂

  29. misi says:

    Hogyan tudom magam törölni twitteről. légyszives írd már le a pontosan mikre kell klikkelni. mert az okos barátnőm csinált a nevemre egyet de azt se tudjuk mi van rajta 🙂

  30. BSzilvi says:

    Szia!

    Nekem 2 (lehet buta) kérdésem lenne… Ha valakit nem követek és ő se engem,akkor ha az oldaláról küldök neki üzenetet( tweet küldése xy felhasználónak) akkor ő azt meg fogja kapni? És el tudja olvasni,ha ha a tweejeim titkosítottak?

    Köszönöm 🙂

    Szilvi

  31. Ildóka says:

    Szia!

    Az a kérdésem, hogy ha én úgy írtam valakinek, hogy ő nem követ engem, és nálam be volt állítva a tweetek védelme, akkor azt az illető megkapta és el tudta olvasni? Mert tegnap sikerült valakit úgy felköszöntenem, hogy a protect my tweet az üzenet küldésekor be volt pipálva.

  32. Csaba says:

    @BSzilvi: az első kérdésre egyértelmű igen a válaszom, a másodikra pedig egyértelmű „nem tudom” a második kérdésnek ma utánajártam és a következőre jutottam ezzel kapcsolatban: ha nálunk be van kapcsolva a tweetek védelme, akkor az a fiók, akinek mentiont küldünk (de nem követ minket), az nem fogja megkapni az üzenetet. Még akkor sem, ha utólag levesszük a tweetek védelmét.

    @Ildóka kérdése pedig nagyjából megegyezett az előző hozzászólás második felével.

  33. Kispál Dezső says:

    Köszönöm a segítséget

  34. TVali says:

    Szia!
    1. Ha én a twitteren követek egy sztárt és írok neki, de be van kapcsolva a tweetjem védelme, akkor ő azt látja, ill. megkapja?
    2. Tegnap a twitterre kaptam egy twitpic.com linket, rákattintottam és már benne is voltam a twitpicbe, nem kért felhasználót sem jelszót. Szinkronban lenne a kettő?
    3.Hogyan lehetne törölni a twitpic-et és csinálni egy újat, hogy ne legyen együtt. Légy szíves segíts, de lépésről lépésre, mert nem tudok angolul.
    4. Vagy jó ez így ha együtt van a kettő?
    5. Gratulálok az oldaladhoz, nagyon jó, hogy kérdéseket lehet feltenni.

  35. Csaba says:

    @TVali: az első kérdést már feltették korábban és meg is lett válaszolva néhány hozzászólással feljebb.

    Nem emlékszem már rá, hogy külön kellett-e regisztrálni. Elképzelhető, hogy nem.

    Fiók törlése: a Settings menüpont alatt van egy Delete Account rész, ott lehet törölni a fiókot.

    Köszi. 🙂

  36. TVali says:

    Ott próbáltam 2-szer is. Beírtam a kódokat az ablakba, de nem törölte. Közben rájöttem, hogy mi volt a probléma. De azért köszönöm a válaszodat.

  37. LVik says:

    Szia! Ha mondjuk egy sztártól akarok kérdezni twitteren valamit, és pl olyan ember aki válaszolgat is ált a kérdésekre. akkor oda megyek hogy tweet küldése?

  38. Csaba says:

    @LVik: bocs, teljesen megfeledkeztem rólad. A válasz igen, mivel nagy valószínűséggel nem követ vissza, így nem fogsz tudni neki direkt üzenetet küldeni.

  39. Lona says:

    szerintem szuper

  40. neferStyle says:

    szia,
    már felregiztem a twitter-re, a Te leírásod alapján tudtam feltölteni fotókat, köszönöm.
    a gondom az, hogy nem engedi a fejlécet lecserélni az istennek sem, pedig a mérete megfelelő…mi lehet az oka?
    válaszodat előre is köszönöm!

  41. Csaba says:

    Bocs a késői válaszért, ez teljesen kiment a fejemből.

    Így ennyiből nem tudom megmondani, én egyből fel tudtam tölteni. Esetleg próbálkozz meg egy másik képpel és ha azt gond nélkül elfogadja, akkor próbáld meg az előző képet egy képszerkesztőben megnyitni, és valamilyen másik formátumban elmenteni. Viszonylag ritkán, de előfordul az ilyen hiba, futottam már bele hasonlóba.

    Boldog karácsonyt! 🙂

  42. TVali says:

    Szia.
    Olyan problémám lenne a twitterel, hogy amikor a kezdőlapon vagyok csak 2x engedi legörgetni az egeret, vagyis oldalt a kék nyilat leviszem a lap aljáig és ennyi. Nem engedi visszanézni a twetteket, kb. csak 1 órát, attól függ mennyien írtak. Előtte akár 10 órát is visszalehetett nézni a kezdőlapon. Alul csak forog a betöltés, de nem csinál semmit, még akkor sem ha újra töltöm az oldalt, akkor sem megy tovább. Ja és még olyat is csinál, hogy a kapcsolatokra ill. az Én fülre is nehezen visz át, sokszor csak akkor ha, újratöltöm az oldalt, na és vissza felé is, ha visszarakja a kezdőlapra, sok esetben akkor is a kapcsolatok vagy az Én világít tovább. Miért? Mintha beragadna vagy nem is tudom mit csinál.Illetve még olyat is csinál, hogy amikor a kezdőlapon vagyok és fent kiírja, hogy új twett és rákattintok és megnyitom a kezdőlapon , fent ahol kiírja, hogy milyen oldalon vagyok, ott akkor is ott marad, hogy mennyi az új twett. Ja és nem mindig írja ki az új twettet sem, van amikor a kezdőlapra kattintok a bal sarokban és akkor jönnek elő. Elállítottam volna rajta valamit? Pedig nem is voltam a beállításokban mostanában. Lassan 1 hete csinálja ezt. A többi ismerősömnek működik csak nekem nem. Köszönöm előre is válaszodat. Szép napot neked.

  43. TVali says:

    Szia.
    Mi az a twitter felfüggesztés, ill miért adhatják? Itt olvastam az oldaladon, hogy ilyen is van. Aki így jár az már a fiókjába sem tud belépni vagy azon belül jelzik neki? Nem tudok angolul, ezért kérdem. Már nem tudom, hogy mire gondoljak, amiért nem enged visszanézni a kezdőlapomon csak 1 órát.
    Köszönöm előre is válaszodat.

  44. Csaba says:

    @TVali: Ez sok mindentől függ, a régi gépeken a Twitter weboldala is jóval lassabb, ill. időnként elég sok baj is van vele. Ezeknek a dolgoknak az okát így konkrétan nem tudom, de próbáld meg üríteni a böngésző gyorsítótárát (cache) és úgy próbáld meg megnézni az oldalt. Sikerült már belefutnom hasonló dologba és az segített.

    Ne aggódj, ennek a jelenségnek semmi köze a felfüggesztéshez. 🙂

  45. Kőrössy András says:

    Kedves Csaba!

    Segítséget kérek: minap a twitter küldött egy üzenetet, miszerint,
    “xx,yy és további 2 személy tweetelt neked”… egy személy követ, és én is,
    kettőt én követek, egyiket nem ismerem.
    Fogaskerék, privát üzenetek…semmi, csak ez:Belső szerverhiba.
    Lehet hogy csak reklám?
    emailra válaszolj, ha lehet

  46. Vaskó Zoltán says:

    Heló kedves Csaba egy elég furcsa problémám van a twitteren, elkezdtem hozzászólásokat írni 1 sztár tweetjeihez eddig semmi probléma nemvolt vele látszott minden, de körülbelül egy hónapja épp próbáltam hozzászólást írni (angolul) rendesen leírtam elküldtem és amint ujratöltöm a napot a hozzászólásom eltűnik az ő tweetjéből és csak a saját profilomban látszik,ezt miért van ?:/ elég bosszantó, hogy 1-ik napról a másikra ez történik.Mert ha eleinte sem látszott volna azt még úgy ahogy érteném.Megpróbáltam csinálni egy másik profilt de már ottsem maradt bent a tweet odaírtam a hozzászólásom,és mikor újratölrtöm az oldalt eltűnik. Ha tudnál segíteni az sokat jelentene 🙂 Előre is köszönöm szépen.

  47. Vaskó Zoltán says:

    Még annyit tennék hozzá,hogy mióta így nem látszanak a tweetekhez fűzött hozzászólásaim azóta már azok sem látszanak,amik még jók voltak és látszottak,a problémám nem csak az adott sztárnál van akárhova írok hozzászólást mindenhonnan eltűnik és csak a profilomban látszik.

Mielőtt hozzászólnál...


Egy hozzászólás megírásakor kérlek, hogy vedd figyelembe a következőket:
  • ne írj trágár, vagy közízlést sértő szavakat
  • ne sértsd meg mások személyiségi jogait
  • ne buzdíts senkit a törvény megsértésére
  • legyél türelmes és előzékeny
Előre megköszönöm, hogy ha hozzászólsz, akkor a fentieket tiszteletben tartod.

Ha esetleg nem találnád a hozzászólásod a többi között, akkor gondolj arra, hogy az azért van, mert valószínű, hogy a fenti pontokat nem vetted figyelembe...

Itt lehet hozzászólni!