Föld Órája 2010

Megosztás az iWiW-en

A WWF kezdeményezése a Föld Órája, mely 2007-ben indult Sydney-ből és 2008-tól már nemzetközi eseménynek számít. Minden év március utolsó szombatján, helyi idő szerint 20:30 és 21:30 között a résztvevők lekapcsolják a nem létfontosságú világításokat és elektromos berendezéseket, mindezt azért, hogy felhívják a figyelmet az éghajlatváltozásra és annak veszélyeire. A tavalyi évben már több, mint egymilliárd ember vett részt ezen az eseményen a Föld minden tájáról, és hazánkból is már több, mint 1 millióan csatlakoztak a WWF szerint. Nem csak magánszemélyek csatlakozhatnak, hanem intézmények, vállalatok, települések, iskolák, egyszóval bárki.

Erre az egy órára sötétbe borulnak többek között olyan épületek is, mint a new york-i Empire State Building, a párizsi Eiffel-torony, vagy itthon pl. az Országház épülete.

Természetesen ennek a lényege nem az egy óra alatt megspórolt energia (hiszen ezzel egy évben csak 1 órányi energiát spórolunk meg a 8760-ból), hanem a figyelemfelhívás, hogy jobban kell(ene) vigyáznunk a természetre, a környezetünkre és kevésbé kellene pazarolnunk, kezdve az utcai szemeteléstől a felesleges áramhasználatig — és nem csak ilyenkor, hanem az év többi napján is.

Mivel ez az esemény mindig mindenhol helyi idő szerint zajlik, ezért minden évben tulajdonképpen egy teljes napig tart, mert ugye 24 órán keresztül az időzónák miatt valahol mindig a Föld Órája van.

Ha van kedved, csatlakozz Te is a Föld Órája weboldalon (csak egy rövid regisztráció az egész). 🙂

Mielőtt hozzászólnál...


Egy hozzászólás megírásakor kérlek, hogy vedd figyelembe a következőket:
  • ne írj trágár, vagy közízlést sértő szavakat
  • ne sértsd meg mások személyiségi jogait
  • ne buzdíts senkit a törvény megsértésére
  • legyél türelmes és előzékeny
Előre megköszönöm, hogy ha hozzászólsz, akkor a fentieket tiszteletben tartod.

Ha esetleg nem találnád a hozzászólásod a többi között, akkor gondolj arra, hogy az azért van, mert valószínű, hogy a fenti pontokat nem vetted figyelembe...

Itt lehet hozzászólni!